Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-313

Az országgyűlés képviselőházának 313. író, Wells, aki éppen nem mondható a felekezeti élet terén valami különösen megalkuvónak, egy magyarra is lefordított munkájában ezt írja (olvassa): »A kereszténység csak legkésőbbi, tökéletesebb kifejezése egy életmódnak; értékrendszer, amely évezredeken át küzdött, hogy érvényre jusson. Mik ezek az értékek? A család, azután a család körül, azt védelmezve a közösség, a nemzet, ami ezeknek külső formát ad. A kereszténységnek nevezett értékrendszernek köszönhetjük mindazt, ami tisztességes dolog van az életben: lojalitást, becsületességet, fizetőkészséget, állandóságot, mindazt, ami az embernek eszébe jut, ha a civilizációról van szó.« Bocsánatot kérek, hogy én a kereszténység fogalmát itt a család véctelmezésének fogalmánál is elölj áréban beillesztettem fejtegetéseim tengelyébe. Én ezt azért tettem, mert amióta az első lépést ebben a teremben megtettem, — talán vannak, akik visszaemlékeznek parlamenti első felszólalásomra — mindig hirdettem, hogy nem a felekezeti különbség kérdése az, hogy mindenkinek — tartozzék felekezetre nézve bármely hitnez — a keresztény erkölcs alapján kell állnia ebben az országban. (Élénk éljenzés és taps.) En azóta is minden felszólalásomban hirdettem ezt a gondolatot (Igás! Ügy van!) azért, mert meggyőződésem szerint ez az egyetlen, ami közelebb hozhatja a széttagolt magyarságot. Ez a helyes értelemben vett keresztény gondolat, amely nem ismer gyűlölködést, amikor nemcsak elmondják, de meg is tartják, hogy: »bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.« Ez nem felekezeti gondolat: ez egy világmegváltó gondolat, amelyet mindenkinek hordoznia kell a lelkében, aki hisz abban, hogy amikor a gyermeket az anya erre megtanítja, amikor a gyermek a családban ezt elmondja, és amikor tehát a gyermek ezt látja apjától, anyjától, akkor ott az egészséges élet magva hintődik el. Ellenben onnan, ahol látja a rúzst, ahol látja a kártyát, látja azokat a szenvedélyeket, amelyek a félszüzeket viszik ki a világba a család otthonából, onnan a romlás, a család és az egész élet megfertőzése indul ki. (Élénk éljenzés és taps.) T. Képviselőház! Ha az ember elolvassa a magyar társadalmi életről szóló történelmi dolgozatokat, látja, hogy nekünk mindig jól ment akkor, amikor a családok kebelén belül nem mutatkozott az a két jelenség, amely a politikai életben igen gyakran megmutatkozott: a visszavonás és durva irigység. Igaza volt a magyar költőnek akkor, amikor ráeszmélést hirdetett a magyarságnak, hogy vigyázzon, hogy a demagógiát jelentő bárdolatlan, gyűlölködő hang ne fertőzzék közénk és a durva irigység távolodjék el. Itt a magyar udvarházakra utaltak, ahol nemcsak a magyar nemzeti gondolatot ápolták. Hegedűs Loránd nagyszerű könyvéből éppen mostan mindenki meggyőződhetik arról, hogy Kossuth nagyságának egyik záloga az volt, hogy amikor elszenvedte nemzetéért a négy esztendőt és kijött s hazaérkezve körülfogták őt a Meszlényi- és a Kossuth-családnak asszonyai és fiai, akkor megtalálta mindazon szenvedéséért az elégtételt, az erőt és azt a szeretetet, amelyet irataiban annyiszor idéz. Ott volt ugyanis az oldalán a hitves, a testvér és mindenki, aki a verség kapcsán való szeretetet vitte a hontalanságba is és ennek a szeretetnek az érzését, ennek az érzésnek családi ápolását, családi tradícióját vitte át az egész nagy családra. Mert ez a magyar nemzet nem lehet más, mint a családokból álló egyetlen összesese 1934 december 18-án, kedden 475 tartozó, nemzeti gondolattól áthatott nagy család. (Úgy van! Ugy van!) Ez a meghatározás volt az, amely őt fűtötte. Ha az ember megnézi és elolvassa, hogy kik voltak a magyar családi életnek olyan nemtői, akik miatt érdemes a magyar példaadás szempontjából is e törvény megalkotásával foglalkozni és ha aa ember megnézi a mai társadalmat és megnézi az álarcos jótékonyságot, ha megnézi, hogy Isten törvényben parancsolja a szülők iránti tiszteletet és szeretet, akkor felmerül a kérdés: az emberi törvény miért nem parancsolja meg, hogy azt a nemzedéket, amelyet fel kell nevelni, kötelező parancsok szerint kell az istenfélelemre, hazaszeretetre és egymás megbecsülésére tanítani? (Helyeslés a középen.) Ha az ember magyar szívvel és magyar lélekkel olvassa, hogy Bánffyné Kuthy-Országh Magdolna, Batthyány Terencné, Bánffy Kata, Petry Lajosné, Tegzes Borbála, Homonnay Mária kik voltak, — a Magyar Családok Történetében olvasható ezeknek históriája — akkor ráemlékezik ... (Jánossy Gábor: Zrínyi Ilona! Lorántffy Zsuzsanna!) En most inkább olyanokat említettem, akik csak a belső családi élet területén váltak ki és nem a külső politikai élet területén is. Ez utóbbiak közé tartoznak a t. képviselőtársam által említettek és még sokan mások. De én éppen arra akarok rámutatni e felszólalásom során, hogy a magyar családi élet védelmezése a magyar tradíciók védelmezését jelenti, amivel kapcsolatban majd példákkal kívánok rámutatni arra, hogy hova jutottunk és miért nem szabad késlekedni ennek a törvénynek megalkotásával. Az én igénytelen munkám, a mélyen t. igazságügyminiszter úr elé téve, nem is arrogálja magának azt, hogy ebből szülessék meg most rögtön a törvény; megelégszem azzal, ha a magyar királyi kormány igazságügyminisztere elolvassa ezt a törvényjavaslatot és elfogadja annak a munkálatnak, amely a kormányra vár, olyan centrumául, amely a magyar társadalom megmentése érdekében elengedhetetlen. Miért mondom azt, hogy a magyar társadalmat kell megmenteni a családvédelmi törvény megalkotásával? Azért, mert az újabb idők története nálunk is, másutt is olyan excessusokat mutatott különösen büntetőjogi területen, hogy az ember elborzad, hova sülylyedt ez a társadalom. Nem beszélek most arról, hogy a nyegleség hangja, a különféle argótok és szólásmódok, elménckedések, a társalgás dekadenciája (Ügy vom! Ügy van! a középen.) ma nem azt ikerösi, amit régente a szellemesség és tudás tárházából elővettek, amikor a kötelező udvariasság fokozott betartásával óvták a család méltóságát. Ma a látogatásoknak és az úgynevezett zsúroknak hangja — higyjenek nekem, t. Képviselőház — olyan, hogy megdöbbenne az ember, ha egyszer egy spanyolfal mögül kihallgatná, hogy a fiatalok hogyan diskurálnak egymással, (Igaz! Ügy van! a középen.) a felvilágosodottság kérdéseiről: nem a tudásnak erejével és nem azzal a kritikával, amellyel az értelmi magaslat területén kell e kérdésekkel foglalkozni, hanem ugy, hogy csak egy lépés és a szakadékba esnek és elvesznek a magyar jövendő, a magyar társadalom számára. Az én hitem az, hogy a család megmentése azt jelenti, hogy meg kell menteni azt a generációt az erőnek és a tudásnak, a képzettségnek és az erkölcsösségnek azon a magasla-