Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-310

Az országgyűlés képviselőházának $10. Hock Jánossal szemben ugyanaz a kegyelmi aktus gyakoroltassák, amely az elmúlt évek folyamán hasonló esetben alkalmaztatott és amely lehetővé tette, hogy a forradalmi idők után az emigrációban megtévedt egyének nemcsak szabadságukat nyerték vissza, hanem a közéletben aktív szerepet is töltenek be?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Griger Miklós: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy a kir. ügyészség 1923-ban a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett bűntett miatt gyanúsított távollévő Hock János volt országgyűlési képviselő és volt Budapest józsefvárosi plébános és társai ellen vádiratot tett át a budapesti kir. büntetőtörvényszékhez. Miként a vádemelés, úgy az a tény is kétségtelenül ismeretes a t. Ház előtt, hogy 1933-ban a budapesti kir. büntetőtörvényszék az önként jelentkezett Hock Jánost egyévi börtönre s 10 évi hivatalvesztésre ítélte és politikai jogai gyakorlásának felfüggesztését ugyancsak erre az időre kimondotta. Ezt az ítéletet azután a budapesti kir. ítélőtábla és a kir. Kúria is megvizsgálta és helybenhagyta. Az elítélt érdekében a magyar társadalom legjelentékenyebb tényezőinek — nagy számban politikai ellenfeleinek — és többezer hívének aláírásával kegyelmi kérvényt nyújtottak be az államfőhöz, de ezt a kegyelmi kérvényt az igazságügyminiszter úr ellenjegyzése és alkotmányos felelőssége mellett az államfő elutasította. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Ház! Ezek az előzményei annak a ténynek, hogy Hock János ma a börtönben ül, én pedig megkegyelmeztetése érdekében interpelláció alakjában, de inkább kérő, mint kérdő formában tiszteletteljes szavamat felemelem. Amikor ezt teszem, mindenekelőtt megnyugtatni kívánom a magyar nemzeti közvéleményt, illetőleg a magyar nemzeti közvéleménynek azt a részét, amely nyugtalan abban az irányban,, hogy az a lépés, —amelyet én a méltányosság, az igazságosság f és a szeretet alapján teszek annak a férfiúnak az érdekében, aki az októberi forradalom alkotta köztársaságban és a forradalom központi szervezetében, a Nemzeti Tanácsban előkelő állást töltött be, — nem jelent részemről sem erikölcsi, sem politikai felmentést, sem az októberi forradalomnak, sem e forradalom vezéreinek. Egyáltalán nem. Annyira nem, hogy a m. kir. bíróságnál is szigorúbban ítélkezem az októberi forradalom felett. A budapesti kir. ítélőtábla ítéletének indokolásában a következőket mondotta (olvassa): »Ama kérdések felett, hogy az októberi forradalom a háború okozta szenvedések folytán,, minden előkészítés nélkül tört-e ki, vagy azt a háború elvesztése esetére tervszerűleg előkészítették-e, volt-e annak kirobbanásában része a forradalom vezéreinek és a Nemzeti Tanácsnak, a forradalom szülte kormányzat megvédhette volna-e az ország határait és az állam polgárai lelkesedéssel, önként, jóhiszeműen» vagy opportunizmusból csatlakoztak-e a köztársasági államformához, hogy a Károlyikormány önként, jóhiszeműen, megtévesztve, esetleg presszió alatt adta-e át a hatalmat a kommunistáknak, akik a proletárdiktatúra útján oly sok szégyent,, kárt és szenvedést okoztak Magyarországnak: a történelem hivatottabb ítélni.« (Felkiáltások jobbfelől: Már ítélt! — Zaj, — Halljuk! Halljuk! balfelol.) Szerény, de határozott véleményem szerint KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ XXIV. ülése 1934- december 12-én, szerdán. 395 a történelem már ítélkezett, mégpedig pártatlanul ítélkezett. Ugyanis miként a tárgyilagos, a dolgok mélyére hatoló történelempolitikus előtt kétségbevonhatatlan tény, hogy a forradalmat demokratikus politikával, becsületes,, tisztességes, a széles néptömegekre kiterjesztett és becsületesen, tisztességesen végrehajtott választójogi reformmal, azonkívül komoly, szociális alkotásokkal,, nevezetesen egy idejében végrehajtott, a nép javát célzó és a nép javát komolyan szolgáló földreformmal el lehetett volna hárítani. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! balfelol. — Farkas Elemér: Ez lehet magánvélemény, de ez nem jelenti a történelmi igazolást! — Malasits Géza: Olvassák el Szekfü Gyula, könyvét. — Táj. — Elnök csenget.) Ugyanúgy históriai tény az is, hogy ha, miután a hősi magyar vér patakokban ömlött a világháború ezer csataterén, saját integritásunkat kardcsapás nélkül nem adtuk volna fel, ha férfias ellenállás helyett, amely bizonyos sikerrel kecsegtetett, nem léptünk volna a pacifizmus, a megalázkodás és a koldulás útjára, ha a forradalom nem ásta volna végkép alá a frontokon a magyar csapatoknak amúgy is ingadozó ellenállását, (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! balfelol.) ha nem nyitotta volna meg az ország kapuit és nem dobta volna oda prédául az országot az egyébként gyönge és hódításra képtelen ellenségnek: Magyarország feldarabolása nem következett volna be olyan katasztrofális mértékben, mint ahogy bekövetkezett. (Ügy van! Ügy -van! a jobboldalon.) Hiszen, hogy egyebet ne említsek, maga Masaryk és Benes írják meg az ő emlékirataikban, hogy a Felvidék birtokába a trianoni békeszerződés alapján is azért jutottak olyan könnyűszerrel és simán, mert ott, a békekonferencián, már befejezett tényekre, fait accomplikra hivatkozhattak. Éppen azért az úgynevezett dicsőséges őszi forradalom az én szerény,, de határozott véleményem szerint a magyar nemzet történetének egyik legszomorúbb korszaka. (Jánossy Gábor: Igaza van! — Simon András: Szégyene! — Elnök csenget.) De hogy ez a fejezet a magyar történelemnek az évkönyveibe belekerült, azért a felelősség legalább olyan mértékben terheli azokat a magyar államférfiakat és politikusokat, akik a szükséges és időszerű demokratikus és szociális reformok elmulasztásával (Fábián Béla: Csak most is el ne késsünk!) egyengették a forradalom útját, mint az októbristákat; azokat az államférfiakat és politikusokat, akik a magyar politikai társadalmat opportunizmusra szoktatták, nevelték, a mindenkori hatalom előtt való hajlongásra, a mindenkori hatalomnak készséges lélekkel való kiszolgálására. (Kakovszky Tibor: Most is erre nevelik!) Csak az ilyen megalkuvó, hajlékony hátgerincű társadalomban történhetett meg az, hogy huszonnégy órán belül udvaroncokból tömegesen forradalmárok, reakcionáriusokból ultrademokraták, (Zaj a jobboldalon.) monarchistákból köztársaságiak és a schwarzgelbekből szabad királyválasztók és kurucok lettek, hogy tömegesen megfeledkeztek becsületről, esküről, fogadalomról, hűségről, törvényről, kötelességről és az alkalmazkodás művészetében a legnagyobb tökélyt elérve (Ügy van! Ügy van! balfelol.) jogot szolgáltattak Hock Jánosnak arra, hogy a perében lefolyt főtárgyaláson a következőket mondhatta (olvassa): »A Nemzeti Tanácsnak voltam 58