Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-309

Az országgyűlés képviselőházának $09. ü\ tehessük idegenforgalmunk számára a Balatont és vidékét. Mivel az előttünk fekvő törvényjavaslat szociális intézkedéseket tartalmaz s mivel meg vagyok arról győződve, hogy a belügyminiszter urat ennek a törvényjavaslatnak a Ház elé hozásánál a legnemesebb intenciók vezették, a magam részéről a törvényjavaslatot örömmel elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Tobler János jegyző: Schandl Károly! Schandl Károly: T. Ház! A belügyminiszter úr által előterjesztett törvényjavaslatban az a rendelkezés van, hogy a kivándorlási alap jövedelméből a fürdő- és üdülőhelyek forgalmának emelése céljára a kormány, a kereskedelemügyi miniszter úrnak évenkint 150,000 pengőt bocsát rendelkezésre. A törvényjavaslatot elfogadom és különösen azt az intenciót üdvözlöm, amely a törvényjavaslatban megnyilatkozik. Két irányban kívánok röviden foglalkozni a törvényjavaslattal; két fontos kérdést akarok felemlíteni. Az egyik a kivándorlással kapcsolatban azoknak a fontos és a nemzetre nézve életbevágó érdekeknek kérdése, amelyhez fűződik különösen a földmunkásság sorsa, a másik kérdés pedig, amellyel a fürdőkkel és üdülőhelyekkel kapcsolatban foglalkozni kívánok, a magyar idegenforgalom kérdése. Mind a kettő rendkívüli nemzeti érdek, különösen ezekben az időkben, amikor a nemzetnek sorsa állandóan hajszalon függ. Ami a kivándorlást illeti, az az elzárkózás, amely gazdasági téren az egész világon látható s amely megnyilatkozik most a szomszéd állammal való viszályban is, — amelynek indokolásául azt hozzák fel, hogy a munkanélküliség fellépése következtében kívánatos az idegeneknek eltávolítása (Jánossy Gábor: Az csak ürügy volt!) — megnyilatkozik általában úgyszólván az összes államok közötti forgalomban. Maga a hatalmas Amerika, amely a békeidőben, a háború előtt nagy számban fogadta be a bevándorlókat, már évekkel előbb lezárta a sorompókat és ezzel lezárultak annak lehetőségei is, ,hogy Magyarország egyes sűrűn lakott vidékeiről bizonyos időre kivándoroljanak az emberek, hogy onnan visszatérve azután idehaza végleg megtelepedhessenek. Az amerikai kivándorlók mai szomorú sorsa észlelhető azokból a levelekből,, amelyek a különböző vidékekre érkeznek, — különösen a Dunántúlra — ahonnan az illetők kivándoroltak. Azelőtt a láthatatlan export révén nagymenynyiségű milliók jöttek az országba Amerikából a kivándoroltaktól; mintegy 25 millió aranykoronára lehetett becsülni évente azt a láthatatlan exportot, amely e réven az országba jött. Amint a gazdasági válság megindult, a mi falusi népünk közül azok, akiknek hozzátartozói kivándoroltak, hiába várták a postautalványokat, azok nem jöttek, ellenkezőleg,, leveleket kaptak azzal, hogy innen küldjenek nekik segítséget, mert Amerikában megszűntek a munkaalkalmak, rendkívüli gazdasági válság van és a munkanélküliség nekik is hatalmas károkat okoz. T. Ház! A kivándorlás akár Amerikába történt, akár bármelyik tengerentúli országba, fájdalmas volt hazánkra nézve. Az ország közvéleménye sohasem látta azt szívesen, mert hiszen a kivándorlottak nagy része előbb-utóbb ! elveszett a nemzetre nézve. Egészen más szemKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XXIV. ése 1931. december 11-én, kedden. 357 pontokból kell néznünk azonban azt a kivándorlást, amely inkább »évadkivándorlás« volt egyes európai országokba, ahol a kiváló magyar szakmunkásokat szívesen látták és ahol megfelelő ellátáshoz, megfelelő keresethez jutottak. Különösen érzi e tekintetben a más európai országokban való foglalkozás lehetőségének hiányát a magyar földmunkásság, amely nagyrétében az európai országok különböző csatorna'és útépítéseinél a világháború előtt igen jó keresetet talált. A magyar földmunkásságot a legtöbbre becsülték ezekben az országokban és jól emlékszem arra, hogy amikor Belgium a nagy tengeri csatorna építéséhez fogott,, a belga kormány őszintén kijelentette, hogy amennyiben belga munkanélkülieket már nem tud alkalmazni, elsősorban magyar kubikosoknak kívánja a munkát juttatni, mert azt a legtökéletesebben azok végzik el. Sajnos, a gazdasági krízis mind erősebb és erősebb lett, ennek folytán Belgium is a teljes elzárkózottság álláspontjára helyezkedett. Ezután következett a különböző külföldi munkások kiutasítása. Méltóztatnak jól emlékezni arra, hogy Franciaországból igen nagy tömegekben utasították ki a lengyel munkásokat,, tehát nemcsak hogy békés viszonyban, de szövetségben lévő országok is kénytelenek voltak ezeket a rendszabályokat megtenni. T. Ház! Bármilyen nehéz és kilátástalan tehát az, hogy a láthatatlan exportot, a magyar munka exportja révén elősegítsük és a magyar kubikos munkásság régi piacait biztosítsuk, illetőleg legalább részben megszerezzük egyes országokban, mégis ezt a kérdést a magyar parlamentnek nem szabad elmellőznie (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) és amikor csak egy alkalom van — mint aminő ez a törvényjavaslat is — nekünk, törvényhozóknak, hozzá kell járulnunk gondolatokkal ahhoz, hogy valami módoii, legalább részben pótoljuk ezeket a lehetőségeket. Nem akarok előhozakodni nagy tervekkel, mint például a Duna—Tisza-csatorna megépítésével és más hatalmas vállakózásokkal, mert hiszen kétségtelen, hogy ehhez ma tőkével nem rendelkezünk, és a kormány hitelt sem tud ehhez szerezni. Kénytelen vagyok azonban hangsúlyozni, hogy amennyiben a kivándorlási alap jövedelméből valamit el lehetne szakítani, bár nagyon helyeslem, hogy a kormány bizonyos kisebh összeget fordít az idegenforgalom emelésére, mégis kérem, méltóztassék arra is gondolni, hogy bármilyen csekély összegeket is, de juttasson a kormány arra a célra, hogy a kubikos munkásság vállalkozása lehetővé tétessék. Ha a kereskedelemügyi miniszter úr kap ennek az alapnak a jövedelméből az idegenforgalom emelésére, akkor feltétlenül kell, hogy a földmíyelésügyi miniszter úrnak is rendelkezésére álljon ebből bizonyos összeg, hogy a földmunkásság forgótőkéjét emelje; tehát a földmunkások vállalkozásához szükséges hitelek emelésére kell ebből megfelelő összegeket juttatni. (Helyeslés a középen.) Az ínségakciók révén a belügyminiszter úrnak, azt hiszem, elég gondja van arra, hogy most a téli időben már nemcsak a városokban, hanem a falvakban is, részben a rossz termés, részben egyéb körülmények folytán kereset nélkül, kenyér nélkül maradt munkásságot kenyérrel ellássa. Hihetlen az a béketűrés, amelyet az ember egyes vidékeken, egyes falvakban észlel, amikor látja, hogy a,z aratás nélkül vagy csekély arató-résszel maradt munkásság milyen kevéssel megelégszik. (Ügy van! S6