Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-306

272 Az országgyűlés képviselőházának 306 lis an gondolkozunk és nemcsak a mának élünk, akkor be kell látnunk, hogy ez a szigor indokolt volt, mert mi lett volna? Pár év alatt azon vettük volna magunkat észre, — úgy az összeség, mint az egyének és a községek — hogy kipusztított, kopár erdőterületeink vannak és hogy vagyonuk nagyrésze elértéktelenedett. Hiszen ma is adhat a földmívelésügyi miniszter úr rendkívüli vágást indokolt esetekben és meg vagyok róla győződve, hogy ha létérdekről van szó, amint ezt a 38. § 4. bekezdése mondja, vagy pedig ha más súlyos indokkal indokolja az ember a vágáskérést, azt meg is fogja kapni. Az erdőt nem lehet az egyesek kényekedvére kiszolgáltatni. Nem mindegy az, hogy ha mi egy erdőből kivágjuk a jó fát, a műfát és a beteg, gyenge, elkoresosodott egyedeket otthagyjuk. Sajnos, nagyon sokszor így volt a múltban és mire vezetett ez a gazdálkodás? Arra, hogy a rosszul kezelt erdőkben az értékes faegyedek kivétele után megmaradnak a rosszul fejlődött fák, az alnövés nem tud kifejlődni a sok gyomfától, mert nem jut levegőhöz, nem jut napfényhez. Tarvágásnál sokszor magfákat sem hagytak, úgy, hogy a letarolt erdőterületek nem tudtak természetes úton alátelepülni és a tulajdonosoknak természetesen eszükágában sem volt, hogy azokat mesterséges úton felújítsák. A sarjerdőknél szintén ugyanez az eset áll fenn. Ha ott is csak a mát és csak a momentán hasznot nézzük és ha ott, ahol egy tőben négy-öt faegyed van, azokból a növésekből két-három egészséges, értékes hajtást kivágunk, a többi görbe és gyenge egyedet pedig meghagyjuk, gondoljuk el, mi lesz az így kezelt erdőből, mit fogunk hagyni utódainkra hatvan-nyolcvan év múlva? "

;

".

; Helyesnek találom tehát, hogy a háromezer katasztrális holdon felüli birtokosok ezentúl erdőmérnököt tartsanak. Ezt szociális és nemzeti szempontból is helyesnek találom. A kisebb kategóriába sorolt birtokosoknál pedig az állami kezelés vagy pedig közös erdőmérnök tartása nagyon helyes. En az állami kezelést tartom helyénvalónak és célszerűnek a kisebb birtokosokra nézve, mert azt hiszem, ez gazdaságosabb is. Saját tapasztalatomból merem állítani, hogy az olyan erdőbirtokosnak, aki szereti az erdejét és nemcsak kiuzsorázni akarja azt, nem lesz semmiféle kolliziója az erdészeti hatóságokkal. Nem mindegy az szociális szempontból sem, hogy az az erdő jó-e, vagy rossz, mert egy jól, szakértelemmel kezelt erdőből katasztrális holdankint 2—300 köbméter fát tudunk kitermelni, míg egy rosszul kezelt kiuzsorázott erdőből körülbelül 30—80 köbmétert. Ebből látjuk tehát, milyen fontos az erdei munkások szempontjából is az, hogy az erdőterületek jól és szakszerűen kezeltessenk. Sajnos, én tapasztalatból beszélek és merem állítani, hogy ha 50 évvel ezelőtt ia jelen törvényjavaslathoz hasonló törvény lépett volna életbe, nem szorulnánk annyi fabehozatalra; lennének.,szép, jól kezelt erdeink a sok vízmösásps, kopár terület helyett. És ha programmunk a revízió, — amely minden magyar embernek kell, hogy Programm ja legyen, amíg egy kis élet van bennünk — iákkor éppenséggel szükségünk van szakszerű erdőkezelésre és erdőtörvényre. Mert sajnos, tudomásom szerint mind a Felvidéken, mind Erdélyben nagy rablógazdálkodás folyik és folyt a megszállások alatt. (Ügy van! Ügy '. ülése 193If november 28-án, szerdán. van! jobbfelőlj Ha ezek a területek visszake rülnek, akkor nagyon is szükségünk lesz céltudatos, szakszerű erdőgazdálkodásra. Addig pedig nem kell félnünk attól, — mint ahogy egyeseknek aggályaijk voltak ebből a (szempontból — hogy kompenzációs üzleteinket talán rontani fogja a sok ültetés, hiszen — sajnos — az erdő nem búzatermő föld, a fa nem búza és az nem egy-két év alatt kerül piacra, mert annak vágási ideje 80—100 év. Az is nagy bajuk volt erdőbirtokosainknak, hogy nem tartották be sohasem azt a szabályt, hogy csak 30 éves erdőt lehet legeltetni. A legeltetés t. i. a legnagyobb átka és veszélye az erdőbirtoknak. Pedig olyan könynyen érthető, hogy nem lehet ott erdő, ahol a fiatal csemetéket lerágják a marhák, vagy a juhok —- a juh különben is az erdő legnagyobb ellensége — azonban nem lehet rossznéven venni egyik tisztességes, jóravaló gulyástól vagy juhásztól sem, hogy amikor takarmányhiány van, fáj a szíve, hogy a csemetékkel telt fiatalosokban a szép nagy füvet ott kell hagynia száradni korhadni és nem szabad azt az állatokkal megetetni. Ha azonban ilyen területre beengedjük az állatot, az le fogja rágni a nagy fűvel együtt összes kis gyenge csemetéinket és erdő ott többé nem lesz. Elég kárt tesznek úgy is erdeinkben a vadak, különösen -a szarvas és azokat — sajnos — nem lehet kiirtani az erdőből, pedig menynyire bosszantja az embert, hogy nagy fáradsággal, gonddal és költséggel nevelt fenyőcsemetéit tönkreteszik. Mert éppen olyan nagy kárt tesznek a vadak az erdei ültetésekben, mint a mezőgazdasági területeken, vagyis a mezőkön, ahol az emberek bizony sokszor vetnek és kevésszer aratnak. Ezért nagyon helyénvalónak találnám, ha novelláris úton minél előbb módosítanánk a vadászati törvényt olyan irányban, hogy a kártételeket minden körülmények között és mindig megfizessék és hogy a kárvallottak mindig pénzükhöz jussanak. (Elénk helyeslés.) Ez a nép érdeke. A 30 éves erdőkben már nyugodtan lehet legeltetni, viszont az is igaz, hogy az ilyen erdőkben — ahol jó záródású erdők vannak — már rendszerint nem olyan jó a fű, mint máshol. Tehát vagy erdő, vagy legelő. Ezt el kell határozni, mert egy helyen mind a kettő nem lehet. Az erdős vidékeken azonban nagyon helyénvaló a sertéstartás, sőt nagyon sokszor szükséges js. Vannak ugyanis évek, amikor sok a makktermés és ezekben az években nagyon hasznos, ha sertésekkel a kérdéses erdőterületeket bejáratjuk, mert ha sok a makk, két legyet üthetünk egy csapással: a sertések is meghíznak és a makkot is beletúrják a földbe, te' hát az ültetést is megtakarítjuk vele. Ilyenkor az ember részletenként ereszti rá a sertéseket a kérdéses területekre s ez nagyon hasznothajtó dolog. Még egy nagyon fontos dolog van, amit sokan nem akarnak megérteni, ez pedig az, hogy a lombot, a falevelet nem szabad elhordani az erdőből, mert ez az erdő trágyázásához szükséges. A lomb elhordását eddig egészen nyugodtan csinálták, pedig a lomb az egyetlen javítóeszköze az erdőnek, mással nem tudjuk javítani az erdő talaját. Ez a lomb évről-évre elkorhad és lombfölddé, humusszá válik, amely nagyon szükséges és az egyetlen trágya, amelyet az erdő kaphat. Ha a lombot almozás céljából elvisszük onnan, akkor meg-