Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

Az országgyűlés képviselőházának 280. ülése 1934 május 18-án, pénteken. 65 Imre herceg-útján egy nagyon szép telek, ahol ez az intézmény megépíthető volna. Annyival is inkább fontosnak tartanám ezt, mert ez egy kerület^ érdekeit is szolgálná, ahol egy szülőház felállításával annak a kerületnek a közegészségügyi érdekeit is előbbre tudnánk vinni. (Petrovácz Gyula: A vidéki szülőházak mind jobb épületekiben vannak elhelyezve.) T. Ház! En apellálok a t. kultuszminiszter úrnak ígéreteire, amelyeket az elmúlt esztendőben a kultusztárca költségvetésének tárgyalása alkalmával tett és arra kérem, váltsa be ezeket az ígéreteket. Mi ezeket az ígéreteket csak úgy tudjuk helyeselni és a magunkévá tenni, ha ezek az ígéretek ténylegesen valóra is váltatnak, mert, sajnos, a mai magyar élet megköveteli, hogy mindezek az ígéretek aprópénzre is felváltassanak. Bár a kultuszminiszter úr személye iránt bizalommal viseltetem és tudom, hogy működésével a magyar jövendőt fogja szolgálni, a mondottak következtében a kultusztárca költségvetését a legnagyobb sajnálatomra nem tudom elfogadni. Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Farkas Elemér! Farkas Elemér: T. Képviselőház! A kultusztárca költségvetésének tárgyalása a plénumban is és a bizottságban is rendkívül magas színvonalú és politikai momentumoktól elvonatkoztatott vita szokott lenni. Ez azt mutatja, hogy a magyar törvényhozást a kulturális problémák áthatottsága és a távolabbi kulturális célok teljes átérzettsége tölti be. így is kell ennek lennie, mert innen a törvényhozás terméből kell kiindulni annak a meg nem támadható tételnek, hogy nálunk Magyarországon lenni vagy nem lenni és művelődni teljesen egyértelmű. T. Ház! Mielőtt a kultusztárca költségvetésének általános bírálatára és a kultuszproblémákra vonatkozó nézetem kifejtésére rátérnék, méltóztassanak megengedni, hogy ezen a helyen ismételten és újból, ennek a tárcának a keretén belül mint legilletékesebb helyen, kifejezést adjak annak a nézetemnek, hogy a kultusztárca legfontosabb problémájának és legfontosabb általános céljának azt a nemzetnevelő feladatot tekintsem, amelyre tegnap Kornis Gyula nagyrabecsült barátom is rámutatott s amely a magyar közfelfogásnak gyökeres átváltoztatását tűzte ki céljául. Senki sem hivatottabb erre jobban, mint az igen t. kultuszminiszter úr. Beszélni kell erről a kérdésről akkor, amikor annyi szó esik hazánkban a fiatalság problémájáról és amikor mindannyiunknak éreznie kell azt a feszítő erőt, amelyet a fiatalság el nem helyezkedése jelent. Át kell alakítanunk egész közfelfogásunkat és ezen a téren a kultúrpolitikának igen fontos feladatai vannak. Én egy általános kulturális közvéleményt sürgetek. Szerintem egy általános kultúrpropagandának kell kialakulnia és pedig olyannak, amelyért boldog emlékű nagy Klebelsberg Kunó egészen utolsó lehelletéig küzdött. Az önálló exisztenciák megteremtése ebben az országban elengedhetetlen feladat. Az intelligenciának irodalmi, s főleg jogászi műveltsége, a fixfizetéses állásokba való tódulás, a gazdasáeri termelésben való közvetlen részvételtől való húzódás, korántsem egy idealizmusnak a jele, hanem egy a munka nehezebb elemétől való irtózás, s ezzel kapcsolatban a vele rokon tohonyaságnak a megnyilvá;: nulása. Az intelligencia körében mutatkozó ezzel a bajjal lelkileg rokon az a jelenség is, amelyet mi, képviselők annyira látunk, hogy a nép fiai, a vidék gyermekei ott hagyják földjüket, ásót, ekét boronát és egy kis fixfizetéses állásért, egy Bszkrt.-kalauzi állásért, egy rendőri állásért hajlandók felcserélni mindent a világon. T. Ház! Ameddig nincs meg a kedv a gazdasági termelésben való közvetlen részvételre, ameddig a semmittevés bizonyos finom kodás jele ahelyett, hogy megvetés tárgya volna, addig a gazdasági helyzet johbrafordulásáról, felfogásom szerint, nem lehet szó. Sokan azt mondják, hogy kultúrpolitika segítségével próbáljunk szociálpolitikát folytatni. Akik ezt mondják, azok azt követelik tőlünk, hogy szüntessünk be egy-két egyetemet, szüntessünk be egyetemi tanári állásokat, s ihkább tereljük a fiatalságot mezőgazdasági szakiskolákba, vagy középfokú ipari tanintézetekbe. Hiszen kétségtelen, ebben az állításban van valami igazság, csakhogy ne feledkezzenek meg Magyarországon ennek az elvnek hirdetői sohasem arról, hogy ezt a kérdést iskolaszervezeti problémákkal megoldani nem lehet. Ha nincs meg a kedv a gazdasági termelésben való közvetlen részvételre, akkor a mezőgazdasági szakiskolát végzett emberek zergetollas kalapot és kamásnit fognak hordani, ott fogják hagyni a földet, ott fogják hagyni az ásót, ekét, boronát, el fognak jönni Budapestre, itt valamenynyien felügyelők, igazgatók (Közbeszólás a középen.) — más értelemben vett igazgatót értek ezalatt — akarnak lenni, közben azonban elfogy a felügyeltek és igazgatottak tömege. A agy adag navitás kell ahhoz, hogy azt higyjük, hogy tisztán kormánymunkával el lehet érni az anyagi prosperitást. Végre be kell látnia ebben az országban mindenkinek, hogy az élet második felében jó módot csak az élet első felében végzett erős, megfeszített munkával lehet elérni. Ameddig meg nem szűnik az a felfogás, amely a fixfizetéses állást és pályát látja a karrierek ideáljának, addig az állami pénzügyek szanálása után a mezőgazdaság szanálása bekövetkezni nem fog. Ezt a költségvetést, amely előttünk fokszik, általánosságban két szempont, illetve józan törekvés jellemzi. Az egyik helyes törekvés azok nak a kultúrpolitikai értékeknek konzerválására, amelyeket nagy elődök és nagy alkotók életében kedvezőbb gazdasági viszonyok között teremtettünk meg magunknak, a másik szempont pedig a történelemtudós kultuszminiszter úrnak, nagyvonalúsága, helyes és okos célkitűzése és az élet reális szükségleteinek bölcs szemlélete. Kezemunkája és elgondolása ez a költségvetés annak a kultuszminiszternek, aki tisztában van az ország történeti és kulturális tradícióival és nem óhajt ezekből a tradíciókból engedni még akkor sem, ha a gazdasági viszonyok, a megkötöttség, talán bizonyos mertékig a nemzetközi helyzet összehúzódásra és szűkebb viszonyok közé helyezkedésre késztet bennünket. T. Ház! A rendelkezésemre álló rövid idő keretén belül nincs módom arra, hogy végigszántsak valamennyi kulturális problémán, amelyet fel kellene hoznom. Mégis a reálpolitika és a népoktatás szempontjait minden mas szempont elé helyező ember beszél belőlem akkor, amikor felhívom az igen t. kultuszminiszter úr figyelmét a felekezeti iskolákra, az iskolákat fenntartó felekezetekre, egyházközségekre és a felekezeti tanítókra. (Helyeslés a középen.) Előttem illusztris szónokok egész sora 10*