Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-289

476 Az országgyűlés képviselőházának 289 amikor Friedrich István képviselőtársunk a maga választójogát kiadta, mert akkor is nyilvánvaló volt, hogy a régi választójoggal nem lehet többé választani s így addig, míg a törvényhozás nem intézkedik, egy újabb, a közvéleményben már szintén kialakult és általánosan akart új jogszabályt kellett készíteni. Ugyanígy volt ez abban az időben, amikor — mint az előadó úr beszédének egy részében idézetekkel is bizonyította — még az ellenzék is elismerte az. 1931-ben alkotott, a mostani törvényjavaslat alapját képező törvény helyességét, szükségességét. Volt egynéhány ellenzéki képviselő, aki tényleg tobbé-kevésbbé elismerte ezt, de az előadó úr megint megfeledkezett arról, hogy a legnagyobb ellenzéki pártok a leghatározottabban szembehelyezkedtek ezzel a törvényjavaslattal, erős küzdelmet folytattak az elfogadása ellen és amikor az mégis törvényerőre emelkedett, még arra sem voltak hajlandók, hogy ezt a rossznak, károsnak és veszélyesnek tartott törvényt helyeselni lássanak azzal, hogy a 33-as bizottság tanácskozásaiban résztvesznek, hanem minden kapacitálás ellenére kívülmaradtak ezen a bizottságon. Akkor tényleg még ellenzéki oldalról is sokszor támadták azokat a pártokat, amelyek a 33-as bizottság munkájában nem voltak hajlandók résztvenni, később azonban azok, akik támadtak, maguk is kiléptek a 33-as bizottságból, igazolva ezzel a két legnagyobb ellenzéki párt politikai előrelátását ebben a bizonyos kérdésben. Mi ezt a törvényt, az 1931 : XXVI. tc.-t akkor sem tartottuk sem alkotmányjogi szempontból megalkothatónak, sem szükségesnek. Hiszen méltóztatnak emlékezni, hogy annak a törvénynek nemcsak egy felhatalmazás a tartalma, hanem még egy második fontos része is van. A második fontos tartalma az, hogy utólag megadta a felmentést a kormánynak azokra az intézkedésekre nézve, amelyeket írott jog nélkül, de a szükség parancsolta kötelességéből kifolyólag akkor, amikor egy nagy gazdasági és pénzügyi veszedelem fenyegette az országot, rendeleti úton végrehajtott. Ha a kormány már akkor minden jogszabály nélkül is megtette — amint meg is kellett tennie — a szükséges intézkedéseket és azok megtétele után jött ide a Házhoz, akkor ennek a törvénynek indokai is igen erősen meggyengültek. Meggyengültek, mert először is elmúlott az a pillanatnyi veszély, amelyet másképpen, mint előzetesen titokban tartott es azután hirtelen végrehajtott radikális intézkedésekkel leküzdeni nem lehetett, másodszor pedig főképpen azért, mert az a precedens, hogy a törvényhozás a szükségrendeleti jog és kötelesség eme alkalmazásáért készséggel megadta a kormánynak a felmentést, azt mutatta meg, hogy nincs szükség törvényes felhatalmazás adására, mert végszükség esetében minden kormány szükségszerűen hozzá fog nyúlni a rendeleti hatalomhoz s ezért a kormányt minden törvényhozás utólagosan szükségképpen fel fogja menteni a felelősség alól. De az ilyen nagy, hirtelen veszedelmek szintén nem szokták előre bejelenteni látogatásukat, (Úgy van! Ügy van! balfelől.) hanem rendesen, mint a vihar, hirtelen támadnak, zúdulnak ránk. Ilyen körülmények között semmi értelme sincs egy ilyen általános felhatalmazásnak, mert ha hirtelen jön ránk valamely veszedelem, ülése, 193U. június hó 6-án, szerdán, a kormánynak úgy is módjában van intézkedni, ha pedig nem jön ilyen váratlan, hirtelen, csak azonnali intézkedéssel leküzdendő veszedelem, akkor ilyen felhatalmazási törvényre szükség nincs. De a körülmények is megmutatták, hogy erre a törvényre tulajdonképpen nem volt szükség. Bár a kormány bőségesen gyakorolta és gyakorolja azóta állandóan a rendeleti jogot, mégis többször előfordult, hogy fontos kérdéseket törvényjavaslat alakjában idehozott a Ház elé és az illető kérdést e törvény alapján megoldhatónak nem tartotta. En azonban azt hiszem, hogy jobiban tette voJina a kormány, ha még többször választotta vodna ezt a módját, mert hiszen azok a jogszabályok, amelyek az e törvényen alapuló rendeleti jog alapján jöttek létre, bizony nagyon sok tekintetben nem kellő alapossággal hozattak meg, azok folytonos módosításra, kiegészítésre szorultak, sőt részben még ezután is fognak szorulni. Ez a jogalkotás tehát nem tekinthető a jogszabályalkotás ideális megvalósítási módjának, még akkor sem, ha eltekintünk attól, hogy a törvényhozás helyett a kormány intézkedik. Ha ezt a felhatalmazást a kormány nem egy évre kérné immár a negyedik esztendőben, tehát ennek a rendeleti jogalkotásnak már az elbirtokláshoz közeljáró újabb és újabb megújításával, ha csak a törvényhozás együtt nem léte esetén foganatosítandó sürgős intézkedésekre kérné, akkor nem támadhatna az a gyanú, s nem kellene attól tartani, hogy a törvényhozás hozzájárulásával létrejött eme jogeltolódás, az erőviszonyoknak emez eltolódása a kormányhatalom és a törvényhozás között állandóvá válik. Hiszen bajunk van bőven, merülnek fel újak és újak, de valami rendkívüli veszedelem, rendkívüli- viszonyok nincsenek. Miért kéri tehát újabb egy esztendőre, immár a negyedikre, a kormány ennek a felhatalmazásnak megadásátl Ha pedig azt nézzük, hogy vájjon ez a törvényes felhatalmazás, amíg érvényben volt, milyen eredményeket hozott, akkor sem látszik előttünk ennek a felhatalmazásnak további meghosszabbítása valami kívánatosnak. Nem látszik először is azért, mert — mint említettem — a gyakorlatban utat nyitott a kellően meg nem gondolt jogalkotásnak. Ebben a tekintetben példakép hivatkozom a gazdaadósságok legutóbbi rendezéséről szóló szabályokra. Ha a kormánynak törvényjavaslatot kellett >, volna benyújtania a gazdaadósságok mikénti rendezéséről, bizonyos vagyok benne, hogy azt a törvényjavaslatot sokkal nagyobb gonddal, sokkal nagyobb alapossággal készítették volna elő, mint ahogyan a rendeleteket előkészítették s nem állana fenn az a helyzet, hogy miután az elmúlt esztendőben tíz egynéhány rendeletet bocsátottak ki részint pótlásul, részint igazításul, részint a hézag kitöltésére, ez a jogalkotás most hét hónap múlva se legyen befejezve, hiszen ezen a fontos téren még most is teljes bizonytalanság uralkodik. Éppen ilyen hátrányos volt, sót talán meg sokkal hátrányosabb más vonatkozásban ezeknek a folyton megújított febatalmazásoknak a hatása, nevezetesen abban a vonatkozásban, hogy a kormány hozzászokott a törvényhozás eme széleskörű jogainak gyakorlásához is es már szinte természetesnek találja ezt az állapotot, viszont a Képviselőháznak igen sok olyan tagja van, aki nem veszi észre, hogy micsoda joglemondás a törvényhozás részéről, micsoda visszásság és zavar az államéletben az, hogy