Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-288

Az országgyűlés képviselőházának 288. ülése 1934. évi június hó 5-én, kedden. 443 tömegeknél csökkent az irányunkban való ér­deklődés és 10% apadás mutatkozik a látogatók számában. Ha a törvényjavaslat életbeléptetésével a belügyminiszter úr valójában gondoskodni fog arról, hogy azok a hiányok, amelyek itt éve­ken át előállottak, pótoltassanak, meg vagyok róla győződve, hogy a múltból ránkmaradt igen sok hiányt gyorsan és nagy eredménnyel pó­tolni tudunk. Különösen jelentős ez ma, ami­kor az egyes országokkal való gazdasági érint­kezés nem a mi hibánkból, hanem az általános európai gazdasági politika folytán annyira megnehezült és valójában csak az idegenforga­lom területén maradt meg úgyszólván az egyetlen lehetőség, hogy hozzáértéssel s az ide­genforgalmi technika segítségével és érvénye­sítésével nagyobb eredményeket lehessen elérni. Amikor erre gondolok, nem hallgatha­tom el, hogy hiába fog a belügyminiszter úr arról gondoskodni, hogy ezentúl a törvényja­vaslat alapján Budapest gyógyfürdői a leg­népszerűbbé tétessenek mindazokon a területe­ken, amelyeken figyelembe jöhet a Budapestre való utazás, hiába fog a kereskedelemügyi mi­niszter úr az ő energiájával az idegenforga­lom terén további nagy eredményeket elérni akarni, ha nem gondoskodunk arról, hogy^ a vízumkérdés ezzel kapcsolatban megoldassék. Kénytelen vagyok ezt a kérdést minden alka­lommal, amikor idegenforgalmi ügyeket tár­gyalunk itt, napirendre hozni (Bródy Ernő: Nagyon helyes!) és legalább azt szeretném el­érni, (Propper Sándor: Es a kikérdezés, a 20 kérdőpont?) — amikor látjuk, hogy ilyen ne­héz viszonyok között is tudunk ilyen alapot te­remteni megfelelő feladat ellátására — hogy a vízumkérdés tekintetében se zárkózzunk el az eddigi ridegséggel megfelelő megoldás elől. (Bródy Ernő: Ügy van!) Ezzel a törvényjavas­lattal a belügyminiszter úr fokozottabb kom­petenciát kap e téren, de egyébként is igen lé­nyeges és egész berendezkedésünknél fogva döntő faktora ennek a kérdésnek. Vegye tehát ő kezébe ezt a kérdést és teljesítse azt a kérést, amelyet a kereskedelemügyi miniszter úrhoz már ismételten is hiába intéztem: hívjon ösz­sze nyári szünetre való tekintet nélkül sürgő­sen egy szűkebbkörű ankétet ebben az ügyben, hogy megtárgyaljuk és megnézzük végre azo­kat az akadályokat, amelyek éppen nálunk te­szik szükségessé ennek a rendszernek további fenntartását, amely pedig, ismétlem, lefokozza minden idegenforgalmi propaganda eredmé­nyességének érvényesülését. Amikor ehhez a kérdéshez hozzászólok, nem akarok elfogult lenni és nem állítom úgy be a kérdést, mint hogyha itt valójában egye­dül a magyar kormány rövidlátása és az utódállamokkal szemben való politikai szem­pontok volnának azok a tényezők, amelyek útját állják annak, hogy e kérdés az idegen­forgalom szempontjából megnyugtató módon oldassék meg. Sőt én fájdalommal konstatá­lom, hogy utódállamaink és — nem hallgatha­tom el — különösen Jugoszlávia idegenfor­galmi kérdésekben olyan magatartást követ, amelyet nagyon nehezen lehet a reciprocitás elvével összegyeztetni. (Koródi Katona Já­nos: Úgy van!) Én fájlalom azt, hogy a há­ború utáni 15-ik évben még mindig ott kell tartanunk, hogy magyar testvéreink nemcsak üzleti ügyekben, hanem egyszerű rokonláto­gatási ügyekben sem kapják meg a jugoszláv hatóságoktól egyedül Magyarország részére KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIII. az útlevelet. (Ügy van! Ügy van!) De szerény véleményem szerint úgy Jugoszlávia felé a retorzió, mint pedig az európai közvélemény felé az igazi válasz erre nem abban áll, hogy mi magas vízumdíjakkal és a vízum kiadásá­nak megnehezítésével álljuk útját annak, hogy az utódállamok lakói idejöjjenek. Erre az egyedüli helyes és az európai közvéleményt a mi javunkra leginkább impresszionáló vá­lasz egy lehet: az, hogy minél jobban meg­könnyítjük az idejövetelt, mert nekünk nincs egyetlen egy utódállam polgára előtt sem el­titkoinivalónk. A mi állapotaink kiállják a bírálatot és a prágai lapoknak beállítása, — amellyel a mi megélénkülő idegenforgal­munknak mintegy ellentételt akarnak terem­teni — mintha itt a közállapotok nem volná­nak a legalkalmasabbak az üdülést kereső idegenek szempontjából, a leghatározottabb cáfolatát nem akkor kapja, ha én mint ellen­zéki politikus állok szembe ezzel a megállapí­tással, hanem akkor, ha az idejövő idegenek az itteni közvetlen tapasztalatok alapján tud­ják terjeszteni azt, hogy itt milyen viszonyok vannak. Az idegenforgalmi propagandának van egy alaptétele. Nincs az a jó idegenforgalmi propaganda, amely tartós eredményt bizto­síthat akkor, hogyha nem igaz. Az az idegen, aki egy országot meglátogat és ott nem a prospektusokban megjelölt eredményt kapja, aki rossz fogadtatásra talál, nemcsak elve­szett klienst jelent az idegenforgalom széni­pontjából, hanem a leghajthatatlanabb ellen­propagálója lesz a mi viszonyainknak. Mivel azonban mi abban a szerencsés helyzetben va­gyunk, hogy mindazt, amit Budapest szépsé­géről hirdetünk, mindazt, amit Budapest gyógyforrásainak gyógyító hatásairól mon­dunk, mindazt, amit a nyugodt politikai és társadalmi atmoszféra pihenést jelentő felté­teléről mondunk, az idegen itt közvetlen meg­győződéssel megerősítve láthatja — nekünk sem­mi okunk sincs arra, hogy akkor, amikor ered­ményes idegenforgalmi propagandát akarunk kifejteni, a vízum-rendszerrel útját álljuk an­nak, hogy ez a propaganda abban a mértékben érvényesüljön, mint amilyen mértékben tény­leg érvényesülhet a mai viszonyok között. Hogy ez mennyire így van, t. Képviselő­ház, kénytelen vagyok ráutalni arra, hogy az az ország, amellyel a legszorosabb gazdasági viszonyban vagyunk: Ausztria, a mi idegen­forgalmunk szempontjából egyáltalán nem ab­ban a mértékben jön figyelembe, mint ahogy figyelembe kellene jönnie. Ausztriának Magyar­ország az utóbbi években 160—200.000 vendéget adott, akik ott átlagban hat éjszakát töltöttek, tehát olyan hosszú időtartamot, amely idő­átlag teljesen megfelel az üdülés jellegével való tartózkodásnak; ezzel szemben Ausztria a mi számunkra az utóbbi években is még alig 18— 20.000 vendéget juttatott, akiknek nagy része két és félnapig tartózkodott Budapesten, élénk bizonyságául annak, hogy ezek a vendégek is nem üdülni, nem költeni jöttek ide, hanem pénzt keresni. De még csak azzal sem vigasztalhatjuk ma­gunkat, mintha Ausztria egyébként sem volna utazó ország, mert ugyanabban az évben, ami­kor Magyarországra csak 20.000 osztrák utas érkezett, Csehországot több mint 100.000, Olasz­országot 60.000, Svájcot pedig 40.000 osztrák utas látogatta. Döbbenetes számok ezek, t. Képviselőház, különösen ha arra gondolunk, 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom