Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-279
36 Az országgyűlés képviselőházának 279. ülése 1934. május 17-en, csütörtökön. hogy ebben a tekintetben el vagyunk maradva. Egész Európában csak mi vagyunk elmaradva a rehabilitáció gondolatával. Nom olyan szörnyűség egy 15 szakaszból álló tötrvényt a Ház elé terjeszteni, amely szerint joga legyen valakinek bizonyos idő elteltével egy becsületes élet befejezhetése céljából hazajönni. (Lázár Andor igazságügy miniszter: Franciaországban torkig vannak vele!) Nem tudom, honnan veszi ezt a mélyen t. miniszter úr. Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam el magammal André Tardieunek múlt héten megjelent munkáját. Ez a volt miniszterelnök, akit nagyon emlegetnek a jövő emberének, azt mondja »L'heure de la decision« című munkájában, hogy a jövő minden irányban a társadalmi és a jogi rehabilitáció munkája kell, hogy legyen. Szükséges az a feljavítás, amelyet az a gondolat képvisel, hogy egy társadamilag elbukottat vissza kell vezetni a társadalomba és egy politikailag elbukottat vissza kell vezetni a politikai érvényesülés területére az ország érdekében. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Franciaország parlamentjét ez vitte oda, ahol ma van!) Talán még sem lehet Franciaország parlamentjéről itt ilyen hevenyészen bírálatot mondani. Inkább az kellene, hogy a francia nagyhatalom figyelme valahogyan ide irányuljon, hiszen nagyon szép fogadtatást készít elő a miniszter úr a francia parlament nyolc képviselő tagjának, akikről ma olvashattam, hogy idekészülnek az ország viszonyainak a tanulmányozására. (Simon András: Semmi köze sincs ennek a két kérdésnek egymáshoz!) Nincs ám, de a miniszter úr azt mondja, hogy van. (Simon András: Mi?) Mindjárt megjelenik a zöldszemű szörnyeteg és be kell fejeznem beszédemet. (Derültség.) Rá kell irányítanom a figyelmet az igazságügyi politikának arra a területére, amely ellen réges-régen sok a panasz. Ez a politikai pereknek a rendes bíróság elé való vitele. Nem kell a bírót kitenni annak, hogy politikai természetű kérdésekkel és ügyekkel foglalkoznia kelljen. A politikai természetű bűnügy mindig olyan, hogy^ abban bizonyos pártszempont óhajtatlanul érvényesül. Olaszországban, ahova mostanában nagyon sokszor szoktunk hivatkozást küldeni, vigyáztak arra, hogy a politikai természetű perek külön állambíróság elé kerüljenek. A külön állambíróság eszméje nálunk éppen Deák Ferenc elgondolásában volt benn, aki amikor a bírói hatalomról szóló törvényt tárgyalták és a bíróságokat elválasztották a közigazgatástól, felhívta a figyelmet arra, hogy lehetnek esetek, amikor olyan magasrangú bíróságra van szükség, hogy ott a tudományosan képzett nagy bíráknak,, valamint az állami élet nagy funkcionáriusainak az együttessége kell, hogy kivezető utat találjon. Nem helyes a rendes bíró elé utalni az állami és társadalmi rend kérdéseit, ezeket a nagy, alapvető problémákat, amelyek elbírálásánál vallások, kultúrák és olyan életfelfogások harca rögződik le, amelyeknek megítéléséhez szükséges igazi tanultsága a bírónak a mai viszonyok között nem a maga hibájából ugyan, de hiányzik. A bíró a maga szomorú anyagi viszonyai között nem képes lépést tartani az élettel, nem látja a nagy gazdasági harcok velleitásait, a maga szegényes otthonában nem a maga hibájából ugyan, de nem tarthat lépést a színpad drámai ismertetésével, a kongresszusok különböző vívmányaival. (Farkas Gyula: A szűklátókörű magyar bíró!) Szükséges volna tehát, hogy ezek a szempontok kellőképpen mérlegeltessenek a reorganizáció, a békevilágba való viszszavezetés kérdésében. Másutt, a kamattörvényekben és egyéb kérdésekben lehet hivatkozni arra, hogy gazdasági viszonyaink nem engednek meg azonnali hatályú intézkedéseket, de sohasem ismerem el, hogy az igazságszolgáltatás területén ne lehetne visszamenni a békebeli állapotokra. Sohasem ismerem el, hogy a krajcároskodás szempontjából kelljen megalkudni azzal a gondolattal, hogy ne legyen esküdtszék; sohasem ismerem el, hogy szükség legyen a lapok kauciójára; sohasem ismerem el, hogy ne lehetne az ügyvédek sorsát új munkaalkalmak teremtésével úgy szabályozni, hogy az ínség ne legyen olyan szörnyűséges, hogy e miatt az öngyilkosok listájában folyton-folyvást ott vannak az ügyvédek is. Elnök: A képviselő úrnak lejárt a beszédideje. (Kelemen Kornél: A szörny már el is ment!) Gál Jenő: T. Képviselőház! Még csak egy témát legyen szabad megemlítenem egészen röviden. Elnök: Méltóztassék befejezni beszédét! Gál Jenő: T. Képviselőház! A .befejezés abból áll, hogy szeretném, ha azt az elhibáizottságot, amely abban mutatkozott meg, hogy ítéleteinket a Szent Korona nevében hozzuk és ezáltal a Szent Koronát a végrehajtó hatalommá süllyesztjük, reparáljuk.^ Ez^ elhibázott intézkedés volt, mert a szuverenitás teljességét nem lehet a szuverenitás részletévé alacsonyítani. A király a Szent Korona jogán ítélkezett, kívánatos tehát, hogy ha majd megint a király nevében lehet ítélkezni, akkor ^ ne legyen az a helyzet, ihogy á Szent Korona kénytelen legyen a kölcsönadott jogot visszaszolgáltatni. Ez közjogi elhibázottság, ezért a címet nem fogadom el. Elnök: Kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az 1. címet elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház az 1. címet elfogadta. Következik a 2. cím. Herczegh Béla jegyző (olvassa a 2—6. címeket, amelyeket a Ház észrevétel nélkül elfogad). Elnök: Ezzel a Ház az igazságügyi tárca költségvetését részleteiben is letárgyalta. (Felkiáltások a jobboldalon: Éljen a miniszter!) Napirend szerint következik a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Östör József előadó: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés tárgyalásának gyors szekere elérkezett a kultusztárcához is. Ebbe a gyors iramba én is bele akarok kapcsolódni, és ennek folytán a költségvetés ismertetését a legrövidebbre óhajtom szorítani. (Halljuk! Halljuk!) Meg akarom kímélni a t. Házat attól, hogy sok iszámmal terheljem éppen azért, mert a legutóbbi két esztendőben a költségvetésekben általában bizonyos állandósulás mutatkozik, ami a tárcák számbeli tételeit illeti. Ilyen körülmények között nincs sok értelme annak, r hogy összehasonlításokat tegyünk az elmúlt két esztendőnek költségvetésével, úgyhogy számokról a t. Képviselőháznak nem fogok sokat mondani, talán csak néhány olyan számot vagy százalékot fogok említeni, amelyet a költségvetésben nem méltóztatnak megtalálni. Ki kell azonban emelnem azt, hogy ez a
