Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-288
440 Az országgyűlés képviselőházának 288 tül és napokon át olyan épületes dolgokról értesültünk, azt a Dim aszö vétséget, amely más forrásokból kapta ugyan az idegenforgalmi gyógyhely- és üdüiőpropaganda céljaira való költségeket, de amely költségeknek a felhasználásában már — úgy érzem — előrevetette árnyékát az az idő, amikor ez a bizottság fog az adóhozadékokkal rendelkezni. T. Ház! Ennek az egésznek a tökéletességéhez még csak az hiányzik, hogy a törvényjavaslat indokolásában felsorolt, feltételesen említett, gyógyhellyé nyilvánítható helyekre valamilyen külön adót vessenek ki s a Svábhegyre és a Jánoshegyre olyan méregdrága belépőjegyeket osztogassanak, mint amilyenekkel a Margitszigetet zárták el a természetre és a levegőre éhes és szomjúhozó közrendű népség elől. De nem is folytatom ezt a témát, mert attól tartok, hogy azt mondják, hogy erre ugyan nem gondoltak, de az ötlet nagyon jó és a proli számára nem fognak egyebet hagyni ebből a városból,... (Farkas István: Se kenyeret, se lisztet, se vizet, se levegőt a népnek!) Elnök: Kérem Farkas István képviselő urat, méltóztassék csendben maradni. Kéthly Anna:... mint a rendezetlen, piszkos külvárosokat, a külterületek életveszélyes folyópartjait, és az ő pénzéből fogják megépíteni még azokat a korlátokat is, amelyeken belül selymekben és cilinderekben sétálhatnak a kényes urak és úrhölgyek, a proli számára pedig megmarad a korlát, amelyre támaszkodva belebámészkodhatik ebbe a nagyszerűen berendezett társadalmi rendbe.. Minden egyes javaslatuk tiszta és éles képet ad az osztályharcról, minden egyes javaslatukban tisztán és élesen mutatkozik meg... Elnök: Ugyanez mutatkozik meg képviselőtársunk felszólalásában is. Ez a hang keresztülvonult képviselőtársunk egész beszédén. Kérem, méltóztassék fejtegetései során ettől tartózkodni. (Propper Sándor: Szódavízadó! Ki hallott még ilyet? — Zaj a ssélsőbaloldalon.) Csendet kérek képviselő urak. Kéthly Anna: Ebben a 2 és 5 filléres céladóban is egészen tisztán és élesen megmutatkozik a kapitalista gazdasági rendszernek piramisszerű felépítése: az alsókra nehezedik uiinden teher, hogy a felsők kényelmesen, szépen, egészségesen, napon és levegőn élhessenek. Ebbe a rendnek nevezett rendellenességbe mi soha beleilleszkedni nem akarunk, nem is fogunk és amíg azt megváltoztatni nem tudjuk — mert még nincs elegendő erőnk hozzá — addig is, még az 5 és 2 filléreknél is tiltakozással fejezzük ki vele való szembenállásunkat, s ezért a javaslatot még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Magyar Pál! Magyar Pál: T. Képviselőház! Amikor a most tárgyalt törvényjavaslatnál állástfoglalok, őszintén szólva nem teszem ezt a politikai beállítás széles messze perspektíváján keresztül és így érthető, hogy ez a bizalmatlanságtól áthatott légkör, amely előttem szóló t. képviselőtársam beszédét jellemezte, ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál engemet nem érinthet. Én tehát ezt a törvényjavaslatot abból a szempontból óhajtom bírálat tárgyává tenni, hogy közelebb jutunk-e ezáltal a mai gazdasági viszonyok között oly jelentős idegenforgalom szempontjából a kitűzött célhoz. (Farkas István: Kevesebb ágyút, kevesebb puskát! Miért ülése 198U. évi június hő 5-én, kedden, kell megadóztatni a szódavizet 1 ?) Nagyon természetes, hogy amikor ezt megvizsgálom, mindazok az aggályok, amelyek e céladóval kapcsolatban, de általában a mai viszonyok ) között egy adóemeléssel kapcsolatban Kéthly j képviselőtársamban felmerültek, bennem is élnek, mégis az adott esetben elsősorban arra kell bírálatomat fordítani, vájjon ez a célkitűzés, amelyet a törvényjavaslatot képviselő belügyminiszter úr ezzel a törvényjavaslattal el kíván érni, valójában elérhető-e, hogy az az út, amelyen e törvényjavaslat segítségével haladni kíván, az-e, amely a legkilátásosabb, illetve valójában nincsenek-e más módok arra, hogy ezt a célt megközelítsük. Készséggel elismerem, hogy ma generálisan adófelemeléssel jönni nem lehet még a legindokoltabb esetben sem. Ez olyan feltétel, amelyet meggyőződéssel képviselni lehet egy olyan város lakosságával szemben, amelyet valójában a gazdasági támogatásnélküliség állapotában a legkülönfélébb adóterhek, mond hatnám, osztályrétegre való tekintet nélkül az állandó exisztencia-bizonytalanság állapotában tartanak. De különösen népszerűtlen egy bármilyen elsőrendű cél szolgálatába olyan antiszociális terheket beállítani, mint amilyent valójában a népfürdők megadóztatása és a széles néprétegek egyedüli üditő italát jelentő szikvíz meg drágítása jelent. Éppen erre való tekintettel már a törvényjavaslat bizottsági tárgyalása alkalmával voltam bátor a miniszter úrral szemben felvetni azt a kérdést, vájjon számíthatunk-e arra, hogy a törvény végrehajtásával kapcsolatban gondoskodás történik arról, hogy ez az antiszociális végrehajtási mód igénybe ne vétessék. És mivel a miniszter úr ezt a bizottságban nemcsak megígérte, hanem magában a törvényjavaslat indokolásában, a bizottsági jelentésben erre külön utalás is történik, nekem abból a jóhiszeműségből kell kiindulnom a törvényjavaslat bírálatánál, hogy valójában nem fog bekövetkezni az a képviselhetetlen és erős szavakkal eléggé nem ostorozható állapot, hogy akkor, amikor a fürdőlehetőség ma már tényleg nem fényűzés, hanem a legszélesebb néprétegeket minden körülmények között megillető közszükséglet, és amikor a kereseti viszonyok mindenre inkább alkalmasak, mint ennek a közszükségletnek kielégítő teljesítésére, akkor mi ezt bármilyen formában is megdrágítsuk. Ha ezzel a jóhiszeműséggel nem szólhatnék a törvényjavaslathoz, akkor sokkal nehezebb volna a helyzetem, de én hiszem, hogy a belügyminiszter úr, akivel politikailag szembenállók, egy ilyen kérdésnél legalább olyan figye lemmel van a legelemibb szociális követelmények teljesítésére, mint amilyennel én vagyok, és hogy a törvényjavaslat második bekezdésének azt a mondatát, hogy: »A gyógyhelyi és üdülőhelyi díjat közadók módjára kell beszedni« — valahogy kiegészíthetem képzeletemben azzal a mondattal, hogy ezeket a díjakat pedig közadók módjára kell felhasználni, vagyis, hogy egyfelől a törvényhozásnak a legmesszebbmenő ellenőrzési lehetőséget kell megadni, másfelől pedig, hogy gondoskodás történjék arra, hogy ha már a pénzügyi elmélet szerint tényleg nem nagyon népszerű adónemet, céladót kell igénybevenni, az így befolyó összeg valójában arra a célra fog felhasználtatni, amelyre hivatva van. Ehhez képest méltóztassanak megengedni,
