Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-285

348 Az országgyűlés képviselőházának hány szóval visszatérjek arra a bizonyos Führer-Prinzipre és egyúttal a demokráci'a kérdésére is. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja eL) Ha én az európai politika történelmét nézem, két politikailag tehetséges néptipust tudok felfedezni. Jilgyik a francia-olasz tipus, a másik az angol-magyar típus. Mind a négy nemzet rengeteg politikai tehetséget tudott magából kitermelni, de a francia és olasz elsősorban abban nyilvánította a történelem folyamán a maga politikai tehetségtermő erejét, bogy rengeteg kiváló politikus egyéniséget termelt ki, azt lehetne mondani bővebben talán, mint akár az angol, akár a magyar. De van valami, ami a magyarság és az angolok javára billenti a mérleget és pedig az, hogy amíg Franciaországban és Olaszországban — az olaszok, de különösen a franciák eleget panaszkodnak e miatt — maga a nép a politikus, főleg a földmívesnép, de egyáltalában a kispolgári lakosság majdnem érzéketlen a politikával szemben, rábízza másokra ezt a politikát, maga lélekkel nincsen benne, addig az angol politika jellemzője, éppen úgy, mint a magyar, hogy magának a népnek van bizonyos kollektív politikai zsenije. Aki a mi népünket ismeri, nagyon jól tudja, hogy az egyszerű falusi paraszt népben több politikai ösztön és érdeklődés banvéve, mint a többi osztályokban. Ha kimegy az ember a nép közé és gazdasági dolgokról, olyan kérdésekről beszél, amelyek valóban az ő sorsát és bőrét érintik, ez a nép még ma is sokkal kevésbé tud tűzbejönni, mint akkor, ha nagy, egyetemes nemzeti dolgokról beszél neki az ember. Ez a nagy politikai érzék, ítélő tehetség és csodálatos nagy érdeklődés olyan erő a magyarságban, amelyet meg kellene becsülni. Nem perverzitása-e a történelemnek, hogy éppen ennek a népnek, amelynek parasztsága 48-ban, máról-holnapra alig hogy a jobbágyságból kiemelkedett, a történelmi szemléletnek már olyan magaslatára emelkedett, aminőt nyilvánított azzal, hogy odaállott Kossuth mellé s odaállott óriási katonai erővel a szabadságharc szolgálatába, ennek a népnek kell ma is páriának lennie Európában gazdaságilag is, szociális szempontból is és a jogok tekintetében is? Hát nem furcsa és ferde állapot-e az, hogy mi, akik annyira büszkék vagyunk a magunk népe politikai tehetségére, értékére, eredetiségére és érettségére, — mint, ahogy ez így is van — mi, akik konstatáljuk napról-napra, hogy a mi népünknek, a legegyszerűbb népnek politikai érdeklődése és tehetsége különb, mint a többi osztályoké és mint akár a középosztályé, ennek a népnek nem vagyunk hajlandók megadni az elemi politikai demokrácia követelményét, az általános titkos választói jogot és beszélünk itt ma is és titokban agitálunk a Führer-Prinzip mellett? T. Ház! A miniszterelnök úrnak szüksége van-e erre a Führer-Prinzipre? Ha a miniszterelnök úr csakugyan igazi vezetővé válik a miniszterelnöki székben, nem fogja-e őt a magyar nép követni? Nem úgy volt-e ez Magyarországon mindig, hogy nem felülről adódtak a Führerek, hanem a nép és a nemzet önmagából termelte ki azokat? Az igazi vezéri kinevezést — hogy úgy mondjam — a magyar nemzet csak ezután 285. ülése 1934- május 29-én, kedden. adhatja meg a miniszterelnök úrnak. Mi szükség van tenát arra, hogy egy mesterkélt tekintélytiszteletnek idegenből vett ideológiáját terjesszük itt a magunk jobb meggyőződése és a magyar szellem szabad szárnyalása, a magyar demokrácia gyors kiépítése helyett? Ha a miniszterelnök úr és a belügyminiszter úr el is ismeri a magyar alkotmány szükségességót, s hangoztatják, hogy az alkotmányt nem akarják sutbavetni, itt vannak az apró Führerek. Nem tudunk lélekzeni az apró Führerektől. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A múltkor cikket írtam a dunántúli német kérdésről, amelyben nagy elismerésemét fejeztem ki Baranya vármegye kiváló alispánja, közigazgatása, tanítói, papjai iránt. (Ügy van! jobbfelől.) Nem mondom, hogy erre eddig mindenütt alkalom adódott nekem. Mindenesetre mérsékelt cikket írtam, Csak felhívtam a figyelmet a pusztulásra és arra, hogy statisztikánk számai mögött nem bontakozik ki eléggé a pusztulás képe. Jött az apró Führer a kormány valamelyik lapjában és engem eltaposással fenyegetett. Azt mondotta. hogy az ilyen agrárdemagógiát előbb-utóbb el kell taposni. A magam szerénységében természetesen boldog lehetnék, ha engem ilyen Góliát, ilyen nagy sajtóember eltapos, de azért azt hiszem, ha már válogatni lehet halálnemek között, akkor mégis csak más halálnemet fogok választani. Nincs szüksége a miniszterelnök úrnak arra, hogy ilyen módon támasszák alá az ő politikáját — feleslegesen — ezek az apró tolakodó führerkék, annál kevésbé, mert hiszen az én adataimat és Zilahy Lajosoknak a Magyarországban megjelent hasonló tárgyú cikkeinek adatait maga a belügyminiszter úr hagyta jóvá és ismerte el, amikor kijelentette, hogy igenis van ilyen pusztulás a tősgyökeres magyarság kebelében, a Dunántúlon. Csúnya túlbuzgóság ez, amely nincs arányban semmiféle tekintélyvédő szükséglettel és egyáltalában a legélesebb ellentétben van azzal az aránylagosan jó atmoszférával, amely itt van. Nekem soha nem volt panaszom a t. túloldallal szemben — pedig néha talán élesebben is kifejezésre juttattam a magam kritikáját — abban a tekintetben, hogy talán türelmetlenek velünk szemben és a t. túloldal is elismerheti, hogy ez becsületes, józan ellenzék. A szociáldemokratáktól kezdve végesvégig a becsületes, őszinte kritikának vagyunk a harcosai. Nem szoktunk túlozni, nem szoktunk egyáltalán a hatalom felé sem tolongni. Nem lehet ezt elmondani a magyar parlamentben egyetlen pártról sem. Mi szükség van tehát arra, hogy itt mindjárt eltaposással fenyegessenek bennünket ilyen sajtóemberek? (Propper Sándor: Politikai szadizmus!) Nagyon kívánatos^volna, ha a miniszterelnök úr megmagyarázná ezeknek az uraknak, hogy erre nincs szükség, mert végered

: menyben ami türelmünk is fogytán talál lenni és nagyon erősen találunk visszavágni. (Propper Sándor: Politikai szadisták! — Zaj balfelől.) Annak mindenesetre örülök, és ezt feltétlenül a miniszterelnök úr politikája és személyisége javára kell írnom, hogy ebben a parlamentben békés, jóakaratú és az elvi kritika felé haladó atmoszféra alakult ki. (Ügy van! balfelől ) Ezt őrizzük meg, bármilyen nagyok is az ellentétek közöttünk. Az élet és a magyar nemzet — ha szóhoz jut — meg fogja mondani, hogy melyikünknek van igaza; azoknak-e, akik ezen az oldalon vagyunk, vagy azoknak,