Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-285

340 Az országgyűlés képviselőházának 285. ülése 1934 május 29-én, kedden. nem koncedálom a behozatalt. Végeredményben ezen az alapon nem lehet a kapitalizmust fenntartani. Azt hallom, hogy a mélyen t. kormány az olasz szerződéssel az autarchia megdöntése érdekében kívánt közrehatni. Én előbb várok, amíg ennek gyakorlati érvényesülését látom, mert az élet egy kicsit megtanított engem arra, hogy a barátság nem mindig elegendő a közgazdasági tények irányítására, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) megtanított arra, hogy a barátság mellett sokszor inkább érvényesül a legellenségesebb államból is a nagyobb állatimport, mint a barátságos államból. (Petrovácz Gyula: Nápolyban nem mellettünk drukkoltak! — Mozgás.) Engedelmet kérek, én ezt a szuppoziciót fenntartás mellett teszem. Nagyra értékelem az olasz barátságot, de ennek a barátságnak — amint azt különben a miniszterelnök íir is többször mondotta — csak úgy lehet valódi tartalma, ha gyakorlati eredményei vannak. Ez a bestiális önzés, ez az őrület nem állhat fenn és ennek alapján mondhatom, hogy igenis, az erkölcsi erők be fognak nyomulni a közgazdasági törvényekbe is. Nagyon helyesen mondotta a pénzügyminiszter úr, hogy az erkölcsi igazságok nagyságát ő is elfog

adja. Én ezen az állásponton állok, ezt vallom. Az erkölcsi erő fogja megváltoztatni a szociális tartalmat, ez fogja megadni a kapitalizmusnak és ez fogja kidomborítani azt a tényt, hogy a nemzetek öncélúsága nem abban áll, hogy az internacionális hitelszervezet igényeit minden vonatkozásban akceptáljam, még nemzetem rovására is, hanem abban, hogy nemzetem öncélúsága érvényesüljön a nemzet közgazdasági érdekeinek szolgálatában. (Ügy van! half elöl.) Én látom költségvetésünket. Vannak egyes ismerőseim és barátaim, akiket nagyon tisztelek és akik állandóan hirdetik a költségvetés csökkentésének szükségességét, állandóan kifogásolják a költségvetés nagyságát. Ez lényegében nagyon egyszerű megoldás. Nem kielégíteni ^ a szükségleteket, hanem nélkülözni, ez magábanvéve egyszerű megoldás, de szerintem nem jelent életet. A költségvetések leszállítását sem lehet bizonyos határon túl vinni. (Strausz István: Mit csináljunk?) Nem lehet ebben túlzásba menni. (TJlain Ferene: Az adózók menjenek túlzásba? Fizessenek még többet?) Az adózók megterheltetését se lehet fokozni, ez kétségtelen dolog, de ennek konzekvenciája az, — amit többször mondottam — hogy a külföldi adósságokat is leszállítom arra a mértékre, amely mértéket már ők maguk is ismernek. (Élénk helyeslés és taps a balközépen.) Én elsősorban itt keresem a megoldás lehetőségét. (Friedrieh István: Nem fizetünk egy vasat sem, képviselő úr!) De a költségvetés formailag mégis a fizetés jegyében van összeállítva s a tételek ténylegesen nagyobbak, mintahogy formailag jelentkeznek. (Zaj.) A hitelkérdésnél látom is a gyakorlati helyzetet. Ha ma tárgyalni akar a székesfőváros a hitel kérdésében, nem tud kivel tárgyalni, azt sem tudjuk, hogy kivel állunk szemben, mert ha ma lebélyegeztetnék a kötvényeket, kiderülne, hogy a kibocsátó bankok tárcájában semmi kötvény sincs ennek a rendezésnek szempontjából. Én gyakorlati alapon mondom, hogy nem tudnak felmutatni kötvényeket. Tessék elhinni, hogy a külföldi tőkések hatalmi tébolya — a gazdasági előnyök szürcsölésének tudatában — volt a bevezető. (Éber Antal: Elvesztették a pénzüket! — Rassay Károly: Ez a tőke természete! Szerelemből nem adja ide a pénzt!) Ez volt a tőke természete, mert abban a hitben volt, hogy ezt minden aggály nélkül érvényesítheti is. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) Az volt a tétel, hogy nem szabad veszíteni, a hitelszervek nem akarták levonni a helyzet tanulságait. (Ügy van! a baloldalon.) Állítom, hogy ha kimentünk tárgyalni, a legmerevebb ellenzéssel találkoztunk. Végeredményben nevetséges, hogy ma, amikor a lenni és nem lenni kérdéséről van szó a hitelezők szempontjából, végre három-, vagy négyhónapos tárgyalás után egy félszázalékos kamatengedménnyel jönnek. (Friedrich István: Ez is csak formai!) Talán az a költség is egalizálja ezt az eredményt, amibe a tárgyalás került. (Zaj.) Igenis állítom, hogy hitelezőink nem ismeretesek és ha ma az állam elrendelné, hogy a kötvényeket tessék bemutatni, valami útonmódon nyilvántartani, kiderülne, hogy a velünk tárgyaló külföldi bankoknak nincsenek birtokában a kötvények, mert a legtöbb kötvény már gazdát cserélt. Miért? Mert a gazdasági előnynek ez a szürcsölése tartott egy ideig, míg aztán az entente-államoknál is bekövetkezett a böjt és most látják, hogy máskép is lehet felfogni a helyzetet. Ebből kifolyólag állíthatom, hogy azok már túladtak kötvényeiken, a külföldi hitelezők legnagyobbrészt túladtak rajtuk, s a kötvények nagy része itt lappang Budapesten. (Zaj a Ház minden oldalán.) Állítom, hogy ha prezentálják, nem ők fogják prezentálni, hanem a hollandi, vagy angol bankok prezentálják a követeléseket. Igenis, ez az egy módja van annak, hogy ezt & kérdést erélyesebben kezelve, a létfenntartás szempontjából szükséges eszközökről gondoskodjunk. Én az erkölcsi erőket természetesen a belDolitikában is érvényesíteni, akarom. Annál is inkább kívánom a belpolitikában érvényesíteni, mert említettem, ez a mi előnyünk, az erkölcsi erőkbe vetett hit és annak f&ih álhatása a mi javunkra. Ez igenis indokolttá teszi, hogy egész állami életünk kifogástalan etikai alapokon nyugodjék. És ha a kifogástalan etikai alap érvényesülését keresem, akkor nem mellőzhetem az állam es a társadalom egymással szemben való helyzetét. E kerdcs fölött meditálva láttam, hogy a rendi alkotmány sokkal több garanciát tartalmazott ebben a vonatkozásban a múltban, holott olyan nagyon szívesen lekicsinyelik egyesek a rendi alkotmányt. (Közbeszólás a balközépen.) Nem azt mondom. Nem vagyok az elhamarkodott dedukciók embere. A rendi alkotmány bizony nem tette inaktívvá magát a társadalmat és éppen azért fejeltem ki aggodalmamat, mert ha a belföldön etikai alapon akarom az állam életet fenntartani, akkor, igenis, szükségem van egy független, szabad társadalomra, amely független, szabad társadalom kiegészítője és ősforrása magának az állami erőnek is. A régi rendi alkotmányban a vármegyék a társadalom képviselői voltak. Ott dőlt el a nép szokásainak megítélése, ott dőlt el a magatartása, ott dőlt el a társadalom függetlenségének biztosítása. (Ulain Ferenc: És a jobbásyok kutyakorbácsolása! —• Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj.) Nem engedem a nemzetemet így lekicsinyelni. A jobbágyság kérdése sem volt olyan, mint más államokban, mert a magyar jobbágyságból mindig felmehetett bárki a honoratiorok közé. (Úgy van! a jobboldalon.) A hercegprí-