Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-285
332 Az országgyűlés képviselőházának van itt szó — 1884 millió pengőről lesüllyedt 54-5 millió pengőre, az árpáé 165-9 millióról 62-2 millió pengőre, a zab ára 93-8 millió pengőről 27 millió pengőre, az egyéb gabonaneműek ára pedig 1-7 millió pengőről 0-7 millió pengőre, vagyis a gabonaneműek ára 1928-tól 1932-ig 1111-2 millió pengőről 344-8 millió pengőre szállt le. Ha figyelembe vesszük még a kapásnövények, a tengeri, a burgonya, a takarmányrépa, a cukorrépa, azonkívül a kereskedelmi növények és szálastakarmányok értékét is, akkor azt látjuk, hogy a szántóföldi termés egész értéke 1928-tól 1932-ig 2484-2 millió pengőről 1018-3 millió pengőre süllyedt le, vagyis az 1928. évi értéknek csaknem egyharmadára. De azt is figyelembe kell venni, hogy az 1932. évi termésbecslésnél az egyes termények árai a következők voltak: búza 13-45 pengő, rozs 14-30, árpa 16*59 pengő, tengeri 16-35 pengő. Ha most ezzel szemben figyelembe vesszük a legutolsó gazdasági évnek, az 1933—34. gazdasági évnek terményárait, akkor kénytelen vagyok azt a megállapítást tenni, hogy 1928-tól 1933-ig, illetőleg az 1933—34. gazdasági évig a szántóföldi termelés értéke 2484 millió pengőről 600—650 millió pengőre süllyedt le. Amikor a pengő vásárlóereje ilyen szörnyű módon megnövekedett a mezőgazdasági cikkek irányában, akkor ennek a konzekvenciáit le kellett volna vonni más irányban is. Méltóztassék tekintetbe venni azokat a közterheket, amelyeket a mezőgazdaság ugyancsak 1928-ban volt köteles viselni: ha ezeket összehasonlítjuk a mai közterhekkel, azt látjuk, hogy 1928-tól kezdve, amióta a mezőgazdasági termények értéke körülbelül negyedére csökkent le, ezek a közterhek számszerűleg sem változtak, vagy inkább emelkedtek, tehát a közterhek ma legalább is ötszörös-hatszoros súllyal nehezednek a mezőgazdaságra az 1928. évi állapothoz viszonyítva. Ha azt látjuk, hogy az egyik oldalon a bevételek így állandóan csökkennek, a másik oldalon viszont a kiadási tételek nem változnak, sőt inkább emelkednek, akkor más eredményre nem juthatunk, mint arra, hogy e között a két malomkő között az illető termelési ágnak össze kell roppannia, meg kell semmisülnie. (Ügy van! a baloldalon.) T. Képviselőház! Nem lehet erre a súlyos kérdésre egyszerűen azt a kényelmes választ adni, hogy a mezőgazdasági termények árának nagymérvű süllyedése a világgazdasági válság és világgazdasági helyzet következménye. Ennek a szerencsétlen helyzetnek a világgazdasági válság mellett nagyon is jelentős mértékben előidézője volt az a végzetes gazdasági politika, amelyet a Bethlen-rendszer, különösen az autonom vámtarifa életbeléptetésével, kényszerített rá erre az országra, s amely szerencsétlen gazdasági rendszert azután a Bethlen-uralom után következő kormányok csaknem változatlanul, teljes egészében fenntartottak. Mert az a bizonyos, sokat hangoztatott világgazdasági válság minden egyes államban más és más formában nyilvánult meg, különösen attól függően, hogy milyen annak az államnak gazdasági és pénzügyi politikája. Helytálló az az állítás is, hogy világpiaci árak tulajdonképpen nem is léteznek, mert bármilyen cikknek, akár mezőgazdasági produktumnak, akár iparcikknek az árait nézzük is az egyes országokban, azt látjuk, hogy úgy a mezőgazdasági terményeknek, mint az ipar cikkeknek ára más és más minden országban. Így például a búza ára Csehszlovákiában, 285. ülése 19 S% május 29-én, kedden. Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban ma is 30 pengő fe lett van. Ha viszont az iparcikkek árait néz zük, azt látjuk, hogy ezek is változnak minden egyes államban, egyrészről a szerint, hogy milyen mérvű annak az államnak ipari termelése, másrészről pedig, hogy milyen mérvű annak az államnak iparvédő vámtarifája. A pénzügyminiszter úr többízben tagadásba vette, hogy a kormány pénzügyi politikájának deflációs jellege van. A defláció köznyelven pénzszűkét jelent, bizonyos mesterséges pénzszűkét, a pénz kiszivattyúzását a forgalomból, vagy bizonyos termelési ágból, ami azután abban a termelési ágban az árak nagymérvű letörését, lerombolását idézi elő. A pénzügyminiszter úr tagadásával szemben kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez a defláció mezőgazdasági vonatkozásban igenis fennáll. Ha azokat a kormányintézkedéseket veszszük szemügyre, amelyek a mezőgazdaságban azt a bizonyos pénzszűkét idézték elő, amely intézkedések a pénzt a mezőgazdasági termelésből kiszivattyúzták s ott az árak nagy mérvű rombolását idézték elő, látjuk mindjárt elsőnek azt a bizonyos autonóm vámtarifát. Ennek az autonóm vámtarifának kettős hatása lett a mezőgazdaságra. Egyrészt a mezőgazdaság bevételei erősen lecsökkentek, mivel a mezőgazdaság azokba a tőlünk nyugatra fekvő ipari államokba, amelyek a mi mezőgazdasági fölöslegünknek a legjobb fogyasztói lettek volna, tehát Ausztriába, Csehszlovákiába és Németországba, ahol mi a mezőgazdasági fe leslegünket legelőnyösebben tudtuk volna elhelyezni és értékesíteni, csak nagy áldozatok árán tudta termeivényeit bevinni, mert a mezőgazdaság a termények árából kénytelen volt ugyanolyan mérvű beviteli vámot leadni, mint amilyen mérvű volt azokkal az államokkal szemben az ipari vámvedelem. De egy másik hatása is volt a mezőgazdaságra ennek az autonóm vámtarifának; az a hatása, hogy ennek folytán a mezőgazdaság kiadásai a termelési költségekben nagymérvben megnövekedtek, és pedig oly mértékben, amilyen mérvű volt a vámvédelem egyes iparcikkekben. Ugyanilyen deflációs intézkedés volt mezőgazdasági vonatkozásban a kormány adóztatási politikája is. Mert amikor itt a mezőgazdaság jövedelme állandóan csökkent, lecsökkent a harmadára és negyedére, ezzel szemben a közterhek állandóan növekedtek, aminek természetesen az lett a hatása, hogy a mindinkább összezsugorodó jövedelemből, a mindinkább kevesbedő pénzmennyiségből mindig többet és többet szivattyúzott el az állam. De kiszivattyúzta a mezőgazdasági termelésből a pénzt és ilyen értelemben ugyancsak deflációs hatása volt a mezőgazdasági termelésre annak a kamatpolitikának is, amelyet — ugyancsak a kormány jóvoltából — a pénz intézetek folytattak hosszú éveken keresztit), és folytatnak ma is, mert a mezőgazdaság jövedelmezőségével nemcsak a hosszú éveken át szedett 14—16—18%-os kamat nem állott arányban, hanem nem áll arányban a ma szedett 5 Va— 8%-os kamat sem. További deflációs hatása volt annak a ténynek, illetve állapotnak is, hogy az újabb hitelek folyósítása a mezőgazdasági termelés részére a pénzintézetek részéről úgyszólván teljesen megszűnt. Vagyis amíg a pénzintézetek, a hitelszervek egyrészt a kamatok formájában, másrészt pedig tőkevisszafizetés formájában a
