Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

282 Az országgyűlés képviselőházának í az alapon állva, igen magas materiális életstandardot biztositott az emberiség javára, a szükségleteknek egy olyan kielégítési fokát, amelyre a XVIII. század végén, vagy a XIX. század elején még gondolni sem mertek. Hogy a magántulajdon elve alapján álló gazdálkodás ezt az eredményt el tudta érni, ezt két elv érvényesítésének köszönhette. Az egyik elv volt a munkamegosztás elve, tehát egy, a társadalmat differenciáló elv. A másik volt a tőkegazdálkodás elve, amelyet integráló elvnek nevezhetek, mert — amint az elő'bb mondottam — a tőke legjellegzetesebb tulajdonsága az, hogy szervező erőt képvisel és a termelés különböző elemeit a produktív munkásságra ösz~ szehozza. Ennek a két elvnek az érvényesítése vitte az emberiséget a mai magas materiális színvonalra. Hogy azonban ezt a színvonalat meg tudjuk tartani, ahhoz szükséges az, hogy ez a két elv, tehát egyrészt a munkamegosztás elve, másrészt pedig a szervező elv érvényesüljön. E szervezési elv terén a tőke előnyét abban látom, hogy a tőke bekapcsolja az emberi természetben rejlő józan önzést a köz szolgálatába. Ezt a szervező erőt próbálták más rendszerek más úton-módon helyettesíteni. A legnagyobb, gigantikus ilyen kísérlet az, amelyet Oroszországban most látunk ...« »Azt hiszem, hogy ennek a kísérletnek az eredményei eddig nem mutatkoztak valami csábítóaknak.. En azt hiszem, hogy okosabb, ha megmaradunk a régi szervező elvnél és ha továbbra is a tőkegazdálkodás keretében igyekszünk működni, és megmaradni. Hogy azonban ä tőkegazdálkodás folytatható legyen, ahhoz szükséges, hogy hitel legyen, hitel álljon rendelkezésre ...« »Hogy azonban ez továbbra is meglegyen, ehhez viszont az szükséges, hogy a hitelt ápoljuk. Itt térek azután vissza arra, hogy nekünk igenis vigyáznunk kell a tőkeképződésre, hogy nekünk a legiszlációban, a végrehajtásban, az adminisztrációban, de — minthogy minden hitel a bizalmon alapul — még az atmoszféra megteremtésében, a sajtóban és a beszédekben is.« Azt hiszem, hogy a pénzügyminiszter úr rendkívül nagy szolgálatot tett ezzel a pregnáns beszédével. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) En csak azt kívánom, hogy ezt a megállapítást vegye át ugyanilyen exaktsággal kormányának minden tagja, vegye át pártjának minden tagja és vegye át a kormány sajtója, mert ellenzéki oldalról elkalandozni szabad, bár sokszor nem helyes, de nagyobb veszedelem belőle nem származhatik; ha^ azonban ugyanez történik a kormányzat intézői részéről és azok részéről, akiknek támogatásán a kormányzat felépül, akkor ennek vészes következményei lehetnek. Hiszen nem mondom, a t. miniszterelnök úr is hasonló szellemben beszélt. A miniszterelnök úr is óva intett az antikapitalisa agitációtól, beszélt a magántulajdon szentségéről, azonban az ő beszédeiben mindig vannak olyan vonatkozások, olyan végletek, — nem tudom, hogy talán a közgazdasági és jogi kérdésekkel való kevesebb foglalkozás következményeképen-e, vagy pedig talán valamely belső indulatának a kitörése következtében — amelyek lerontják beszédének hasonló megállapításait. Ugyanakkor a t. miniszterelnök Jxx beszél a tőke elleni küzdelemről, mert a tőke nem lehet öncél, beszél a bankárról, aki egykét aranyat eltesz vagyonának a jövedelme szerint és nem lát mást és beszél a tőkének a nemzet céljaiba való bekapcsolásáról. En elhi//.. ütése 193% május 28-án, hétfőn. szem, hogy a miniszterelnök úr,, amikor ezeket mondja, nem gondol azokra az elméletekre, amelyeket az ő megállapításai többé-kevésbbé fednek, és amelyek szemben állanak a kapitalista termelési renddel, azonban mégis fel kell hívnom a figyelmét arra, hogy az ilyen megállapítások kint azután igen furcsa következményekkel járhatnak. Inkey t. képviselőtársam írt egy cikket a Pesti Naplóba. Sajnálatomra nem olvastam a cikket, de ma olvastam erre^ egy feleletet.amely az egyetemi ifjúság lapjában jelent meg és amelyben Inkey képviselőtársunkat megtámadják emiatt a cikke miatt, azért, mert ő nem áll az irányított gazdálkodás mellett, pedig ez a jövőnek a helyes útja. Rögtön kifejtik azt is, hogy miért. Azért, mert ez több munkaalkalmat fog adni a fiatalságnak és több elhelyezkedési lehetőséget fog biztosítani, íme, t. Ház, csak egy-két órával ezelőtt került a kezembe ez a lap, de világosan illusztrálja azt a megállapítást, amelyet tettem, hogy vigyázni kell az ilyen közgazdasági teóriákkal, mert egészen máskép jelentkeznek azok kint az életben, mint ahogy tulajdonképpen azokban az intenciókban jelentkeznek, amelyekkel elmondattak. En a magam részéről nem látok más utat, ha nemzeti egységet akarunk, mint azt, hogy végre el kell döntenünk azt a nagy kérdést, hogy kapitalizmust akarunk-e, vagy szocializmust akarunk-e, individualizmust akarunk-e, vagy kollektivizmust (Egy hang a baloldalon: Pénzt akarunk! — Derültség.) Pénzt akarunk, mondotta t. képviselőtársam. íme, azt hiszem, ez illusztris megállapítása annak, hogy a közgazdasági életben ezek a kérdések milyen felfogással jelentkeznek és milyen követelményeket támasztanak. (Derültség.) Es teljesen igaza van, mert az irányított gazdálkodással kapcsolatban ugyanebben az újságban olvastam azt is, hogy mindez nem ér semmit, hiába mondja a földmívelésügyi miniszter úr, hogy nem kell kerettörvény, mert úgyis egész gazj dasági életünk az irányított gazdálkodás felé halad, megállapítják, hogy ez mind nem ér semmit, míg a hitelintézeteket nem fogják hasonlóképpen irányítás alá venni, amely esetben igen t. képviselőtársam kívánalma is kielégíthető lenne az ő elgondolásuk szerint. Nekünk, t. Ház, nem szabad úgy beszélnünk, hogy »profitkapitalizmus.« Ez egy önmagában való ellenmondás. Természetes, hogy a kapitalizmus önzésre, profitra van felépítve. Azt mondani, hogy a profitönzést majd a szolidaritás gondolata fogja helyettesíteni, (Gáspárdy Elemér: Soha!) naivitás, t. uraim, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az önzés gondolata egy dinamikus gondolat, amely viszi előre a tőkét a maga utján. A szolidaritás gondolata egy lefokozó gondolat, nem aktivitást jelent, hanem természetszerűleg passzivitást. Az ilyen kérdések összezavarása tehát a legsúlyosabb konzekvenciákkal jár. En tudom, hogy sokan, akik ezeket a kifejezéseket használják, Rómára és Berlinre gondolnak De legyenek meggyőződve arról, hogy ha ők felülnek erre a vonatra, akkor a végállomás sem Róma, sem Berlin nem lesz, hanem Moszkva. (Ügy van! Ügy van! Taps a baloldalon.) Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a miniszterelnök úr megállapítása mögött van egy gondolat, az a gondolat, hogy ő biztosítani akarja, az állam ellenőrzési jogát a gazdasági élet menetére és irányítására és van bizo-