Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

280 Az országgyűlés képviselőházának Î olyan emberi hatalom, amely ezt a megoszlást el tudja törölni. Azt hiszem, hogy az igen t. miniszterelnök úr is érzi ezt, mert amikor legutóbbi beszédében felhívást intézett a szociáldemokrata párthoz, — amelyre válaszolni ismét nem az én feladatom — s felhívta a pártot, hogy vegye revízió alá álláspontját, nem azt kívánta a szociáldemokrata párttól, hogy szűnjék meg... (Gr. Sigray Antal: De igen!) Nem azt kívánta,... azt kívánta, hogy helyezkedjék nemzeti és polgári alapra. Tehát ő maga is belátta, hogy vannak a társadalomban olyan érdekek, amelyek képviseletét máskép elképzelni nem lehet, mint a szociáldemokrata pártban, annak ilyen vagy olyan programmja, ilyen vagy olyan színezete mellett. Azt hiszem, hogy a nemzeti egységet nem ezeken az abszurd utakon kell keresni. A nemzeti egységet abban^ kell keresni, hogy bizonyos nagy, az egész állami élet vezetésére döntő kérdésekben egységes lelki harmóniát kell a nemzetben megteremteni. (Ügy van! Ügy van! helyeslés a baloldalon.) Le kell rombolni a válaszfalakat, amelyek a forradalmak és a háborúk után a társadalomban emelkedtek. Ezek a válaszfalak az én megítélésem szerint már önmaguktól is leomlottak, úgyhogy csak bátorság kell ennek a ténynek konstatálására. (Bródy Ernő: Ügy van!) El kell hárítani hizonyos félreértéseket és kétértelműségeket nagy, vezető eszmék és ideák tekintetében. Harmóniába kell hozni a hirdetett programmot a valósággal, a kormányzat tényeivel és akkor megteremtődhetik a nemzeti egység, mert így valóban mód nyílik arra, hogy olyan egyének, akik ezt a magas szempontot szem előtt tartják, az ország sorsának, ügyeinek intézésében találkozhassanak. Ezek azonban conditio sine qua non-jai ennek a megoldásnak. Ezek nélkül nincs nemzeti egység, csak taktikai játék a parlament korridorján. (Ügy van! balfelől.) Ebből nem fog fakadni a nemzetre semmi^ jólét, ebből fakadni fog egy nagy kiábrándulás és a szélsőségek kialakulása magában a választóközönségben. Azt mondottam, hogy az idő maga lerombolt bizonyos választófalakat, amelyek a társadalomban voltak, amelyek különösen a háború és a kommün alatt kifejlődtek. Ilyen válaszfal volt kétségkívül a felekezeti kérdés. Ez a felekezeti kérdés ma már Magyarországon elvesztette minden feszítő erejét, hiszen a kommün után.is tulajdonképpen maga a XX. század emberének kultúrája tiltakozott az ellen, hogy felekezeti jelleget adjon ennek a társadalmi ellentétnek és próbálta fajilag differenciálni és faji indokokkal megmagyarázni. Azok az idők és események, amelyek Németországban 1932 óta elérkeztek és lejátszódtak, megadták a kegyelemdöfést ennek a politikának, megmutatták ennek teljes végzetességét és ma nem kisebb egyén, mint a katolikus egyház feje fordul szembe ezzel a túlzott fajpolitikával. Nálunk Magyarországon is előkelő egyházi férfiak viszik vissza a kérdést a politikai gyűlölet teréről maguknak a hitfelekezeti problémáknak keretébe és nem tudom megállni, hogy ne emlékezzem meg ugyanakkor Wolff Károly igen t. képviselőtársamnak egy ragyogó beszédéről, amelyben ő maga is eszmei magaslatra vitte fel a kérdést, amikor egész^ politikájának bázisává a szeretet gondolatát tette (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és megütötte azt a hangot, amelyben valóban ott rezonál a kereszténységnek mint gondolatnak egyetlen politikai tartalma. IJSF& ülése iùêû május 28-án, hétfőn. Meg vagyok győződve róla, hogy a kereszténység erkölcsi és politikai tartalma ma már nem egy felekezetnek, vagy egyes felekezeteknek 'birtokállományához tartozik, hanem az egész emberiség kincsévé vált. Érdekes jelenség, hogy amikor a Quadragesimo anno az egyén természetes, vele született jogait hangoztatja, ami a liberális politikának egyik alapvető tétele, ugyanakkor Manchesterben a liberális politika vezetői összeülve szemrehányást tesznek és határozati javaslatot fogadtatnak el abban az irányban, hogy a kormányzást a keresztény politika elveinek erősebb képviseletére szorítsák. Világosan mutatja ez azt, hogy a forradalmak és a háború után a gyakorlati politika szolgálatába «beállított felekezeti differenciák elvesztették feszítő erejüket és ezek ma a nemzeti összefogásnak, a nemzeti egységnek nem akadályai többé. Megengedem, hogy ilyen jelenségekkel is találkozunk, ezek a jelenségek azonban nem reflektálják a mai társadalom kebelében élő erőket, s ezek a jelenségek legtöbbször éppen ezt a feszültséget akarják felidézni a társadalomban, hogy létüket és jogosultságukat valamiképpen igazolják. A másik kérdés, t. Ház, amely szétbontotta a magyar társadalmat és amelynek jelenségeit ma is látjuk, a királykérdés volt. Éppúgy, mint az előbbi kérdésnél, ennél is a magam részéről csak elismerésemet tudom kifejezni a miniszterelnök úrnak. Amint a felekezeti vonatkozásban férfias bátorsággal ideállt és kijelentette, hogy revízió alá vette álláspontját, éppúgy a királykérdésben legutóbb elmondott nyilatkozatával is lehetővé tette a kérdésnek a gyűlölködés, a hiábavaló történelmi reminiszcenciák köréből való kiemelésével nyugodt légkörben való tárgyalását. Nem akarok vitatkozni a felett, hogy a miniszterelnök úr megállapítása precizitás szempontjából talán nem tökéletes, hogy van benne valamelyes ellenmondás, amikor a miniszterelnök úr arról beszél, hogy a szabadkirályválasztás elvi álláspontjának fenntartásával hajlandó mérlegelni a kérdést, ha az a nemzet érdekében van. En azt hiszem, hogy amelyik pillanatban a nemzet érdekében van egy esetleges más megoldás, abban a pillanatban nem lehet már az elvi álláspontot sem fenntartani. Mert végre is min nyugszik ez az elvi álláspont? Közjogi elgondoláson? Ennél a kérdésnél a közjogi elgondolások ötödrangú kérdések és ha nem ismerem

1 el a közjogi jogosultságot a kérdés másik megoldásánál egyenlő jelentőségű tényezőnek, akkor itt sem ismerhetem el, tehát ilyen elvi álláspontot nem tudok elfogadni, annál kevésbbé, mert mint közjogásznak be kell vallanom, hogy ebben a kérdésben az erősebb közjogi álláspont nem a szabad királyválasztójog mellett van. Talán az érzelmi kérdésekből fakad az ilyen elvi álláspont fenntartásai Érzelmi kérdésekből, amelyek a régi függetlenségi politika ideológiájából származnak és amelyek alól egyikünk sem tudta magát felszabadítani? Ez a szempont sem játszik szerepet és nem játszhatik szerepet abban a pillanatban, amikor a nemzet életérdekéről van szó. Elvégre ne felejtsük el, hogy az angol király, mikor a parlamentet megy megnyitni, Cromwell szobra előtt hajtat el és ne feledjük el, hogy a francia nemzet és a francia nemzet fiai akármilyen büszkék is a maguk polgári szabadságára és polgári jogaira, mégis elzarándokolnak az invalidusok templomába, ahol a világ legnagyobb autókra-