Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

272 Az országgyűlés képviselőházának % vékenységére kiható kritika. Már az a tény, hogy mi itt ülünk a kormány mögött a bizalom jegyében, mutatja azt, hogy mi ezt a javaslatot a bizalom jegyében óhajtjuk megszavazni és mindazokban a kérdésekben, amelyeket az igen t. képviselő úr a bizalmatlanság forrásául jelölt meg vagy időszerűség okából, vagy pedig elvi alapon, ellentétes állásponton vagyunk és a kormánynak úgy közgazdasági, mint általános politikáját támogatva, szavazzuk meg ezt a javaslatot. Hogy a mélyen t. képviselőtársam gondolatmenetét kövessem, nem tudunk osztozni abban a bizalmatlanságban, amelyet a kormány közgazdasági politikája iránt érez, nem tudunk osztozni azért, mert nem tartjuk igazságosnak azt az ítéletet, hogy a kormány tulajdonképpen, amint magát kifejezte, inkább a nemzetközi helyzet kialakulásától várja a közgazdasági bajok orvoslását, ha jól értettem, (Gr. Zichy János: Azt mondottam, úgy látszik, mintha nekünk kellene attól várnunk!) ezzel tehát mintha, a kormány is attól várná és nem saját tevékenységével igyekeznék megoldani a kérdést; viszont teljes lojalitással állapítom meg, hogy elismeréssel nyilatkozott a közgazdasági élet terén tett intézkedéseiről. T. Képviselőház! Én is abból indulok ki, hogy elismerést szavazok a kormánynak azokért az intézkedésekért, amelyeket a közgazdasági élet terén tett és itt legyen szabad hivatkoznom arra, hogy már a múlt évben a kormány pénzügyi és közgazdasági politikája iránti bizalmamat azzal voltam bátor indokolni, hogy a pénzügyminiszter úr, különösen a pénzérték állandósága és a költségvetés egyensúlya terén szerintem helyes utón jár. Azóta több, mint egy év telt el és az eredmények a pénzügyminiszter úrnak ezt a szigorúan következetes politikáját igazolták, mert a most lefolyt költségvetési vita alkalmával nemcsak, mondjuk, a régi közgazdasági elméleteknek és a bankgyakorlatnak egy olyan kiváló embere, mint Eber Antal t. barátom, fejezte ki elismerését ez iránt a politika iránt, hanem egy bizonyos tekintetben közeledést látunk olyan tényezők részéről is, akik a múlt évben még az infláció felé látszottak evezni. Konstatálom, hogy ebben a költségvetési vitában éppen Eckhardt Tibor t. képviselőtársunk, aki sajnálatomra nincs jelen, aki mint hallom, fontos misszióban külföldre utazik és akit oda legjobb hazafias kívánságaink kisérnek, szintén elismerte itt, hogy nem inflációra van szükség, hanem álláspontját oda precizírozta, hogy legfeljebb a magyar pénz belföldi és külföldi értékének egy bizonyos kiegyenlítéséről lehet szó, ami már most nem elvi differencia többé, hanem, mondjuk, a valutapolitika technikájának egyik kérdése. És amikor a pénzügyminiszter úr itt be tudott számolni olyan jelentős eredményekről, amelyeket éppen valutapolitikai rendszabályokkal a magyar kivitel érdekében ért el, amelyeket mindannyian örömmel hallottunk, akkor azt mondhatjuk, hogy itt a képviselőháznak számottevő pártjai között a pénzügyminiszter úrnak a költségvetés egyensúlyba hozatala és a pénzérték állandósítása körüli politikája tekintetében elvi ellentétek nincsenek, hanem hogy e tekintetben politikájának gyakorlati következményeivel már az ország közvéleményét is meggyőzte a követett út helyességéről. Ez olyan lényeges, alapvető tétele a közgazdasági politikának, a pénzügyi politikának, 4. ülése 19BU május 28-án, hétfőn. hogy ez az én bizalmamnak, amellyel a kormány politikája iránt viseltetem, egyik alapvető pillére és ebből indulok ki a költségvetési javaslat elbírálásánál. Már most a t. pénzügyminiszter úr minden szigora mellett, amelyet a költségvetés egyensúlyának biztosítása körül kifejtett, mégis talált módokat arra, hogy a közgazdasági élet részére is új erőforrásokat teremtsen. Nem tudom, jól értettem-e a minap, ^ pénzügyi költségvetési vita alkalmával Éber Antal t. barátomat, — sajnálatomra a Naplónak erre vonatkozó részét csak későn kaptam meg — de úgy vettem ki, hogy t. barátom igen helyesen súlyt helyezett arra, hogy a közgazdasági tevékenységnek életrekeltése nem történhetik a bankóprésnek igénybevételével, nem történhetik — mondjuk ki — inflacionális eszközökkel, hogy papírpénz előállítása nem jelent tőkét, de talán e tekintetben mégis mintha aggállyal kísérte volna a pénzügyminiszter úrnak egyes intézkedéseit. Ennek ellenében az igen t. pénzügyminiszter lír rámutatott arra, hogy már létező tőkéket, itt felhalmozott tőkéket vesz igénybe akkor, amikor a genfi tárgyalások alkalmával felhatalmazást kapott, illetve a külföldi hitelezők beleegyezését kapta arra, hogy bizonyos beruházási célokra 30 millión kívül még 10 millió pengőt, vagyis 40 millió pengőt vehessen igénybe. T. Képviselőház! A pénzügyminiszter úrnak ezt a lépését teljesen helyeslem, mert nálunk az államnak ki kell vennie a részét a közgazdasági élet fellendítéséből, nem úgy, hogy mesterséges eszközökkel egyes termelési ágakat fellendít, hanem úgy, hogy nem szabad teljesen elsenyvednie az állam azon tevékenységének, amelyben ő mint vállalkozó, mint munkaadó szerepel. Azok az intézkedések, amelyeket a pénzügyminiszter úr kilátásba helyezett az államvasutak és a közlekedési eszközök tökéletesi-« tése, az utak javítása és kiépítése, a vízvédelmi intézkedések egy bizonyos támogatása terén, mind olyanok, hogy elmaradásuk nemcsak visszaesést jelentene a mi kulturális fejlődésünkben, hanem egyszersmind ' értékeket pusztítana, mert, mint leszek bátor későbben reámutatni, vannak itt bizonyos értékek, amelyek a nem kellő fejlesztés, a nem kellő támogatás folytán bizonyos fokig elsenyvedtek. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy ebben az átmeneti korban, amikór nem volt más mód útépítésre, mint csak bizonyos szükségmunkákkal, keletkezett egy csomó földmunka, amely semminemű kiépítést, folytatást nem talált. Az igen t. kormány figyelmébe kell ajánlanom azt, hogy ezeket a megkezdett műveket, amelyek ott állanak országszerte, sok kilométernyi hosszúságban, amelyeknél megvan az alapmunka, de amelyeknél nincs meg a kiképzés s így (hiányzik a felépítmény kiképzése, — ha csak azt nem akarjuk, hogy ezek a következő időkben teljesen elpusztuljanak és a beléjük fektetett munka és tőke teljesen kárba ne vesszen — fejezze be, vagy ezekből legalább annyit, lamennyit a viszonyok megengednek, a befejezés felé juttasson és ezáltal értékeket mentsen meg a magyar közgazdaság részére és egyszersmind, minthogy itt állami vagy közhatósági tulajdonokról van szó, ezen tényezők részére is. T. Ház! Egyúttal nem hunyhatunk szemet azon tény előtt sem, hogy az állam mint vállalkozó, mint bizonyos vagyoni értékek gon-