Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

270 Az országgyűlés képviselőházának £8£. ülése 1934- május %8-án, hétfőn. amely mellett ismételten és ismételten megnyilatkozott és, amely abban állott, hogy egy táborba vonja össze az egész nemzetet, annál tisztábban áll előttem a helyzet és látom

% hogy mennyire helytelen volt részéről magáévá nem tenni azt a mi elgondolásunkat, amely abban állott, hogy az összes polgári pártokat tömörítse maga köré és ezeknek segítségével kezdje meg Magyarországot romjaiból újjáépíteni; és egyúttal milyen nagy hiba volt részéről a múlt évben magát leszögezni amellé az álláspont mellé, amellyel elismerte a detronizációs törvény érvényességét. Ezzel elvágta azokat a szálakat, amelyekkel bennünket, legitimistákat magához köthette volna. Kizárólagosan egy pártra támaszkodni, azt egy ilyen fontos közjogi kérdésben némaságra kárhoztatni, a legitimistákat pedig magától elszakítani, nem volt más, mint végleges megpecsételése az egyesített törekvés kudarcának. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Nem mondom, hogy ezt reparálni nem lehet, de meggyőződésem, hogy ennek reparálására ez a kormány igazán nem a legalkalmasabb és ez reá nézve volna a legnehezebb feladat. A miniszterelnök úr május 7-én mondott parlamenti beszédében egy lépést tett felénk, amelyben őt bizonyára a legnagyobb jóakarat vezette és én ezt a jószándékot szívesen, száz százalékig az ő javára írom. Ennek ellenére azonban méltóztassanak megengedni, hogy megmondjam, hogy én az úgynevezett királykérdést ezen új beállítottságában hogyan látom. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) A miniszterelnök úr ezt a kérdést bifurkálta és ezáltal, nézetem szerint, komplikálta. Bifurkálta annyiban, hogy egyrészt nyíltan szabadkirályválasztónak deklarálta önmagát, másrészt kijelentette, hogy nem zárkózik el a legitimista álláspont mérlegelésétől. Ez a bifurkáció^ idézi elő, nézetem szerint, az említett komplikációt, mert nem tudjuk megítélni, hogy ezen beállítottságban melyik álláspont dominál, vájjon az elvi álláspont-e, avagy a célszerűségi álláspont. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Egy mindenesetre bizonyos és ez az, hogy gyöngesége egy kormánynak, ha ilyen kardinális közjogi kérdést a maga kebelében kvázi nyilt kérdésnek állít be és tart fenn, össze vegyít ve, összekeverve az elvet a célszerűséggel. (Ügy van! Ügy van! Taps a balközépen.) Hogy azután ki fogja majd megállapíthatni, hogy ilyen bifurkált beállítottságban mi az ország érdeke, amikor bizonyos az, hogy egyesek, mondjuk a kényelmesebbek, a békeszeretők, a harcolni nem akarók a kormány álláspontja felé fognak orientálódni, mi viszont megmaradunk a mi elvi álláspontunkon, azt igazán nem tudja megmondani senki sem. Es éppen ebben rejlik a helyzet .súlyossága és ebben csúcsosodik ki a kérdés komplikáltsága, mert meggyőződésem az, hogy ha már ma minden befolyás nélkül megkérdeztetnék & nemzet arra nézve, hogy vájjon a szabadkirályválasztás vagy a legitimizmus mellé áll-e, meg vagyok győződve arról, hogy a válasz az volna, hogy a nemzet nem kíván ebben a kérdésben kalandos politikába bocsátkozni (Élénk helyeslés és taps a balközépen.) és ez bizonyára csak •a nemzet javára volna írható. Ebből tehát szerintem logikusan az következik, hogy a miniszterelnök úr már ma nyugodtan megkezdhetné a legitimista álláspont mérlegelését és ezzel egyetemben a kérdés megoldásának az előkészítését is, ami a dolog természeténél fogva mindig aktuális, (Ügy van! Ügy van! a balközépen) mert minden belügyi és minden külügyi ^kérdés tengelyét mindig ez a kérdés fogja képezni és mindenféle orientáció sikere attól függ, hogy e kérdés megoldásának az előkészítése miképpen, mikor és hagyon történik. (Élénk helyeslés és taps a balközépen.) T. Képviselőház! A miniszterelnök úr arra szólított fel bennünket, hogy legyünk vele szemben lojálisak ebben a kérdésben. Ha a miniszterelnök úr úgy értette felszólítását, hogy legyünk vele szemben előzékenyek és politikailag udvariasak a tárgyalásban, amikor ezen kérdésről lesz szó, ezt a magam részéről száz százalékig megígérem és éppen olyan előzékenységgel akarom tárgyalni ezt a kérdést, mint amilyon előzékenységgel tárgyalja ő. Ha azonban ez azt jelentené, hogy mi a mi elvi álláspontunkat cseréljük fel egy célszerűségi állásponttal, erre én csak egy non possumussal válaszolhatok. (Élénk helyeslés és taps a balközépen.) Már eddig is sok időt vesztettünk el (Úgy van! Ügy van! a balközépen.) és a lelkek nem olvadtak egymásba, csak összekovácsoltattak azok által, akiknek módjukban volt a hatalom nehéz kalapácsaival elvégezni ezt az éppenséggel nem organikus műveletet. Őszintén bevallom, hogy az adott körülmények között nagy aggodalommal látom a kormánynak centralizáló törekvéseit, amelyek különösen a fővárosi törvényben jutottak kifejezésre, (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) de kifejezésre jutnak más intézkedésekben, kifejezésre jutnak a pártalakítás módjában, (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) kifejezésre jutnak sok mindenféle rendeletben. Azért látom ezt aggodalommal, mert azt hiszik némelyek és benne van a köztudatban, hogy valami készül itt és hogy fűrészelik azt a fát, amelynek árnyékában ezer év óta él ez a nemzet, azt az alkotmányt, amelyre mi büszke öntudattal tekintettünk és néztünk fel mindenkor, amelyért harcokat vívtunk, szenvedtünk, vért és életet áldoztunk. Nem tudom elképzelni, hogy a kormány mivel indokolhatná ezt az eljárását, miért szükséges mindez, mit akar megmenteni, mit akar megvédeni, mitől tart a kormány, miért látja szükségesnek, hogy felemelje kezét alkotmányos szabadságjogaink ellen? Itt ellenfelek állnak egymással szemben és nem ellenségek. Itt a nagy többség a konszolidációt akarja, itt, legalább a polgári pártokban, nincs senki, aki ne értene egyet a kormánnyal abban, hogy okos eszközökkel provokálni kell a revíziót, hogy bölcsességgel meg kell találni azt az utat, amely a nemzetet a külügyi politikában, a nemzetközi viszonylatban a leghelyesebb és a legmegfelelőbb pozícióba vezetheti. Itt nagy kérdésekben, kivéve a restaurációt és a kormányzati módszert, köztünk tulajdonképpen alig van eltérés, mégis a kormány olyan eszközöket látszik megkonstruálni akarni, amelyek idővel alkalmasak lehetnek arra, hogy a nemzetet akaiata ellenére is kormányozhassa. Arra kérem a t. kormányt, - feleljen erre tisztán, világosan, őszintén és ha lehet, nyugtasson meg bennünket, (örgr. Pallavicini György: Nincs kormány, lemondott! — Derültség a baloldalon.) A miniszterelnök úr egyénisége — minden tehetsége mellett, vagy minden tehetsége dacára — telve van ellenmondásokkal, amelyek az egyént kétségtelenül érdekessé teszik, de a politikában roppant nagy akadályai a megér-