Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-282

Az országgyűlés képviselőMzának 282 ködése iránt, nagyon sok intézeti orvos urat ismerek, ismerem őket a rendelő-intézetekből és tudom, hogy milyen kiváló, emberfeletti munkát végeznek. Egy percig sem jut eszembe, hogy általánosítsak, de hogy ezeket a visszaéléséket ne lehessen megtorolni, ez szerintem nem közérdek és nem az orvosok érdeke, mert ezeket a visszaéléseket meg kell torolni és az intézetet olyan helyzetbe kell hozni, hogy a meg nem felelő orvosoktól megtudjon szabadulni. Éppen azért meg kell szüntetni azt a szerződéses állapotot, amely ma van; ha nem lehet másként, meg kell szüntetni egy törvénnyel, amely kimondja, hogy az intézetnek joga van az orvost szolgálatából elbocsátani. Ha a kormány szükségesnek tartotta azt, hogy törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé, amelyben a mindenkori kormány jogot kap arra, hogy az állami tisztviselőket időközönként felülvizsgálhatja, megállapíthatja azt, hogy szolgálatra alkalmasak-e vagy sem, és őket egy bizottság elé utalhatja, amely bizottság döntésére az illetőknek nincs befolyásuk, mert hiszen ezt a bizottságot végső fokon a miniszter állítja össze, ha tehát az állam szükségesnek tartotta, hogy az adminisztrációnál, az állami tisztviselőknél időközönként ilyen szelekciót alkalmazzon, akkor menynyivel inkább szükséges ezt ott végrehajtani, ahol élő anyagról, emberek egészségéről és arról van szó, hogy az illető kellőkép megteszi-e kötelességét vagy sem. (Büchler József: Nem olyanokat kell alkalmazni, akiknek sejtelmük sincs szociálpolitikáról!) Nem kell félnie a rendes, lelkiismeretes, szolgálatát teljesítő orvosnak semmiféle ilyen megtorló intézkedéstől, mert az intézet boldog, ha megfelelő jó orvosokat állíthat szolgálatába s nem is érdeke, hogy olyan orvosokat tartson, akik autón jönnek az intézetbe, körülnéznek és az egész szolgálatot csak időtöltésnek, szórakozásnak tekintik, — olyanok, akik jómódban vannak — viszont vannak mások, akik ezzel a szolgálattal egyáltalán nem törődnek. Érdekes, hogy az utóbbi napokban az egyik igazgatósági taggal történt meg az, hogy útközben a vonaton megsérült s amikor céljához ért, egy névjegyet küldött az illető környékbeli körzeti orvosnak, amelyre ráírta, hogy ő az intézet igazgatósági tagja és arra kéri őt, legyen szíves jöjjen el hozzá, adjon neki tetanusz-injekcíót és vegye kezelésébe. Az illető orvos azt mondotta, hogy nem hozzá tartozik, menjen el és keresse a másik orvost, akit vagy a kaszinóban vagy pedig a községházán találhat meg. Az illető természetesen az egyik helyen sem találta meg az orvost s végre hosszú keresés után egy magánorvost kellett igény bevennie, hogy ne kapjon esetleg fertőzést. Méltóztassék elgondolni, hogy ha az intézetnek egyik igazgatósági tagjával szemben ilyen módon járnak el. akkor mi történhetik azokkal az egyszerű és talán a törvényben nem annyira járatos emberekkel, főképpen a vidéken, ahol a panaszkodásnak némelykor következményei vannak, mert hiszen az orvos az őt feljelentő és ellene panaszt tevő munkást esetleg kellemetlen helyzetbe juttatja a munkaadójánál és éppen annál a szoros társadalmi érintkezésnél fogva, amely a vidéken megvan, a munkás nagyon meggondolja azt, hogy panaszkodjék-e vagy sem. Ezek a kérdések rendezendők. A miniszter úrnak alkalmunk volt egy csomó ilyen választottbírósági ítéletet bemutatnunk. A miniszter úr maga is átérzi a kérdés rendezésének sürgős szükségességét. Rendezni kell a kérdést az orvosok érdekében is és az intézetet abba a helyülése 193Jt május 24,-én, csütörtökön 205 zetbe kell hozni, hogy csak azokat az orvosokat tarthassa meg szolgálatában, akik minden tekintetben kifogástalanok. Mindenekelőtt azonban arra kérem a belügyminiszter Urat, hogy azt az igazságtalan intézkedést, amely szerint a betegeknek 20—30 filléres különadót kell fizetni, s amelyet a szanálással kapcsolatosan léptettek életbe, szüntesse meg. Ez a legigazságtalanabb valami és a2 intézetnek kárt is okoz, mert nagyon sok tag emiatt csak akkor fordul orvoshoz, amikor betegsége már súlyosabb természetű és így nem jut abba a helyzetbe, hogy a betegséget meg

: előzve védekezhessék esetleg egy súlyosabb baj ellen és a munkás, a biztosított ilyen módon lényeges kárt okoz az intézetnek. Még egy körülményre kell felhívnom a miniszter úr figyelmét. Tudomásom van arról, hogy a gyógyszerészek lépéseket tettek a belügyminisztériumban, hogy a szanálással kapcsolatosan redukált százalékot, illetőleg a gyógyszerköltségeket emelje fel az intézet. Arra hivatkoztak, hogy az intézet most már anyagilag jól áll. Ha az intézet pénzügyileg egyensúlyba kerül, akkor elsősorban a tagoknak kell visszaadni azt, ami a tagokat megilleti, mert ezen a téren a tagok hoztak áldozatokat. Ha a gyógyszerészeknek rosszul megy, végtelenül sajnálom: túl sokan vannak az urak az országban, kevesebb is elegendő volna belőlük. Az OTI-ból nem tudnak valamennyien megélni, legkevésbbé úgy, hogy a gyógyszerek árát emeljék fel azért, mert a gyógyszerészeknek kevés forgalmuk van. Ha kevés forgalmuk van, igyekezzenek valamiképpen restringálni a kiadásokat, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Most szállítottam le a gyógyszerek árát 20%-kai!) Nagyon helyes, még többel is le lehetne szállítani. Méltóztassék megnézni, hogy a Chinointól és a többi gyáraktól menynyiért kapnak a gyógyszerészek: egy kilócalmopirint és hány dobozt csinálnak 2 pengő 40 fillérért, mert a rezsiköltség csak a doboz, amelyben a gyógyszer benne van. Nem olyan súlyos befektetések ezek. Nagyon kérem a miniszter urat, hogy ezeket a kérdéseket sürgősen méltóztassék rendezni, főképpen méltóztassék megszüntetni azt az igazságtalan és embertelen rendszert, hogy ha a beteg az orvoshoz megy, 20 fillérért egy darab papirost kell vásárolnia, amelyre ráírják, hogy ő tag és ha két, vagy három darab szalicilport rendelnek neki, ezért külön 30 fillér.t kell fizetnie. Ha ezen a téren valami könnyítést akarnak csinálni, elsősorban ezen a téren kell könynyítéseket csinálni, azután vissza kell adni a tagoktól levont betegpónzt, vissza kell adni a gyógyászati segédeszközöket, a különleges orvosi kezelést és ha mindez megtörtént, és a túlméretezett adminisztráció lefaragása után még mindig van felesleg, akkor jelentkezhetnek a gyógyszerészek az ő esetleges kívánságaikkal. A. költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr kíván szólani. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc bélügyminiszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Miután előbbi felszólalásomban az Oti.-kérdésről, mert a felszólalók nem igen érintették, nem beszéltem, szükségesnek tartom itt par szóval megismételni azt, amit a bizottságban erről a kérdésről mondottam. Tény az, hogy az Oti. költségvetése egyensúlyban van, sőt a multévi zárszámadás szerint körülbelül 140.000 pengő 30*