Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-282

204 Az országgyűlés képviselőházának 282 csináljanak azokkal a tisztviselőkkel, akik ott , vannak, erre én felvetem a kérdést, hogy minek helyezték oda azokat a tisztviselőket? Az állam minden további nélkül áttolt különböző resszortokból körülbelül 4—500 tisztviselőt, akik soha életükben szociális kérdéssel nem foglalkoztak, akik az intézménynél teljesen hasznavehetetlenek, mert semmiféle érzékük nincs szociális vonatkozású kérdésekhez, csak akadályozzák a munkát, nem értenek hozzá s a tagokban gyü- i löletet keltenek, mert fellépésükkel, modorukkal nem szociális intézményekbe valók, hanem oda, ahol azelőtt szolgálatot teljesítettek, u rendőrséghez, a forgalmiadóellenőrökhöz, vagy egyebekhez, ahol mód és alkalom volt arra, hogy a maguk hatalmával kiéljék magukat és éreztessék az adófizetőkkel azt a hatalmat, amelyet gyakoroltak. Szociális intézménynél nem lehet ezt a szellemet megtűrni és szociális | intézménynél nem ilyen módon kell az odaforduló beteggel és taggal érintkezni, hanem egészén niás szellemben, mert ott az emberek sokkal érzékenyebbek, mint az adófizetők, akik csak anyagilag betegek, ezek azonban testileg betegek és támogatásra van szükségük. Egy másik probléma az intézetnél az orvoskérdés. Az is lehetetlen dolog, hogy az intézetnél állandóan sürgetik az orvoskérdés rendezését és az orvosok olyan igényekkel lépnek fel az intézettel szemben, amelyeket kielégíteni az intézet még akkor sem tudna, ha anyagilag sokkal jobban állana. Ha jól emlékszem, Téglássy képviselő úr a költségvetés általános vitájával kapcsolatosan beszélt a szabad orvosválasztás kérdéséről és különböző statisztikai adatokat hozott fel, hogy Németország külön- i böző városaiban mennyit fizetnek a betegek, illetve mennyi jut a tagsági díjakból egy or- : vosra. Most nem akarok arra rátérni, hogy a : német közállapotok és a magyar közállapotok [ közt mi a különbség, hogy Németország a maga sűrű lakosságával — nem hasonlítható össze Magyarországgal, ahol egyetlen nagyváros van, amelyben nagyobb tömegben laknak ipari munkások s a kisebb városokban ez már ke- vésbbé áll fenn. holott Németországban órajárásnyira vannak olyan városok, ahol a biztosítottak ezrei vannak, az összehasonlításra tehát ez a kérdés egj'általában nem alkalmas. Ettől eltekintve, az intézetnek szerződése van azokkal az orvosokkal, akik ma ott vannak al- i kalmazva és a szabad orvosválsztásra csak abban az esetben lehetne áttérni, ha ezek a szerződéses orvosok egyénenként mind hajlandók ! volnának lemondani szerződésükről. Már pedig feltételezhető-e, hogy egy orvos hajlandó legyen lemondani a maga szerződéses jogairól, amelyek egész életére biztosítják neki azt a járandóságot, amelyet az Oti. annakidején részére megállapított. Ha megnézzük, hogy Budapesten a körzeti orvosok száma hogyan viszonylik a taglétszámhoz.^ akkor azt látjuk, hogy Budapesten a tagok száma lényegesen csökkent, ezzel szem- ' ben a körzeti orvosok száma körülbelül 50%kal emelkedett. Az arány körülbelül az, ahogyan 100 a 150-hez viszonylik és meg kell állapítanom — teljes elismeréssel azoknak az orvos uraknak, akik lelkiismeretesen és becsületesen látják el szolgálatukat —, hogy olyan súlyos panaszok vannak a körzeti orvosok kezelése ellen, hogy ez az intézet vezetőségét igen komoly feladat elé állítja abban a tekintetben, hogy miképpen kell ezt a kérdést rendezni. Egészen tűrhetetlen, hogy a körzeti kezelőorvosok egyrésze ezt az egész megbízatást mellékes foglalülése 193í május 24-én, csütörtökön kozasnak tekinti és nem igyekszik eleget tenni szerződéses kötelezettségeinek. Az állapot ezen a téren egyáltalán tűrhetetlen. Az intézetnek vannak tisztviselő orvosai és vannak szerződtetett orvosai. Vagy az egyik rendszert kell megtartani, vagy a másikat. Véleményem szerint sokkal célszerűbb volna, ha az intézet csupa tisztviselőorvost alkalmazna, akiknek megtiltaná, hogy privát praxist folytassanak, hanem minden idejüket az intézet betegeinek kezelésére kell fordítaniuk. Akkor adjon ezeknek az orvosoknak olyan fizetést, amelyből meg tudnak élni, akkor nem kell olyan kévés > fizetést adni, mint ma van és amely ellen állandó a panasz, de viszont nem kell annyi orvos sem, mint amennyi ma van, a tagok ellátása pedig sokkal jobb lesz. Az is egészen lehetetlen és tűrhetetlen helyzet, ami az orvosi fegyelmi ügyekben áll fenn. Én, aki a kérdést igen közelről figyelem, ezen a téren nagyon szomorú tapasztalatokat szereztem. Súlyos panaszokat utalt az intézet az orvosi fegyelmi bíróság elé, az úgynevezett választott bíróság elé. Kikből áll ez az orvosi választott bíróság? Két orvosból, egy munkaadó választmányi tagból és egy munkás, illetőleg biztosított választmányi tagból; a választott bíróság elnöke szintén orvos, tehát már a választott bíróság összeállításánál az a súlyos hiba történik, hogy orvoskérdésben három orvoa ítél. Budapesten talán még el lehet valamiképpen intézni a felelősség és a függetlenség kérdését, mert hiszen itt még akadnak választmányi tagok, akik önálló véleményt nyilvánítanak, akik függetlenek minden külső befolyástól és így még lehet valamelyes megtorló intézkedésre számítani. De hogyan méltóztatnak azt gondolni, hogy vidéken, ahol az orvos ugyanannak a kaszinónak a tagja, amelynek ugyancsak tagja a munkaadó választmányi tag és ugyanaz az orvoselnök is tagja a kaszinónak, (Jánossy Gábor: A munkások is ott vannak!) ahol a kollegiális szellem és a társadalmi érintkezés szinte kizárja, hogy az illetővel szemben valami szigorúbb megtorlásra határozzák el magukat. Két orvos, egy munkaadó és egy orvos-elnök van benne a választott bíróságban, ezzel szemben a biztosítottak egy öttagú^ választott bíróságban egy emberrel vannak képviselve. Az esetek tömegét tudom felsorolni, amikor az orvosi kezelés következtében a tag elhalt és a vége az volt, hogy az orvost talán egyhavi fizetésének a levonásával büntették, yoltak esetek tömegével, amikor az orvos látatlanban rendelt receptet (Jánossy Gábor: Ez már kriminális dolog, nem polgári!) és az orvost dorgálásra ítélték. Volt egy súlyos eset, amikor egy tagnak a neje^ belehalt betegségébe azért, mert az orvos későn jött oda, ismételt mulasztás történt és az orvost, azt hiszem, mindössze háromhónapi fizetésének a levonására ítélték, ez volt az egész büntetés. Az intézet teljesen tehetetlen ezzel az állapottal szemben. Az a megtorlás, amely itt rendelkezésre áll, nem elegendő és az orvosi társadalomnak magának szüksége van arra, hogy ezen a téren rendet teremtsenek. Budapest környékén volt egy orvos, aki kényelemszeretetből úgy oldotta meg a kérdést, hogy egy orvosgyakornokot tartott, a beteghez ezt az orvosgyakornokot küldte el és ez referált a főnökének arról, hogy mit tapasztalt a betegek körében. Teljes elismeréssel vagyok az orvosok mű-