Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-282

Az országgyűlés képviselőházának 282 városunk rendjére, békéjére, személy- és vagyonbiztonságára ügyel. (Rakovszky Tibor: Kitűnő intézmény!) Amikor ezt elismerem, ugyanakkor azonban szóvá kell tennem olyan visszásságokat, amelyek éppen a budapesti rendőrséggel kapcsolatosan szórványosan, de most már teljesen konzekvenciaszerűen sorozatosan játszódnak le, és amelyeknél szeretném, ha a belügyminiszter úr megindítaná végre azt a vizsgálatot, amely kiderítené, hogy ki ennek a szellemnek előidézője, ki felelős ezért a szellemért, ki az, akinek ezt a szellemet meg kellene szüntetni. A rendőrség iránt — mint mondottam — annyira elismeréssel vagyok általában is, hogy egy kérelmet terjesztek a belügyminiszter úr elé, amely kapcsolatos Pintér László t. képviselőtársamnak felszólalásával. Azt kérem, hogy a rendőrség fogalmazói karában legyen kegyes és léptesse életbe ugyanazt az intézkedést, amely a felügyelői karban már megtörtént, azaz gondoskodjék egy fennálló igazságtalanságnak helyrehozataláról, megszüntetéséről. Összesen 60—70 hadviselt tisztviselőről van szó. 60—70 hadviseltről, akik azáltal kerültek hátrányba többi tisztviselőtársukkal szemben, mert a harctéren voltak, harctéri szolgálatot teljesítettek. (Fábián Béla: Ez így van! Az egész köztisztviselői karban így van! Megbüntették azokat, akik katonák voltak!) Azért, mert négy esztendőn keresztül véreztek az ország integritásáért, véreztek Magyarország jövőjéért, büntetésben részesültek. (Rakovszky Tibor: Ez másutt is megvan!) Ez semmiesetre sem igazságos. (Fábián Béla: A miniszterelnök úr megígérte, hogy változtat rajta, mégsem történik semmi!) Ennek pótlása költségvetési szempontból is igen könnyen keresztülvihető, mert nagyon csekély az az öszszeg, amely 60—70 embernek előléptetésére szükséges volna. Ez a 60—70 fogalmazó — az egész országban összesen — csak később végezhette tanulmányait azért, mert harctéri szolgálatot teljesített. így később kerültek a rendőrség kötelékébe. 38—42 éves emberekről van szó, akik valamennyien jóminősítésűek és még mindig ugyanabban a rangban vannak, amelybe kerültek, amikor a rendőrség szolgálatába léptek. Azt a kérelmet kell tehát a belügyminiszter úr elé terjesztenem, legyen kegyes a legközelebbi előléptetéseknél egy év alatt előléptetni azokat, akik erre múltjuknál, minősítésüknél és az ország érdekében teljesített szolgálataiknál fogva minden esetre érdemeket szereztek. (Rakovszky Tibor: Tessék a rendőrséget a katonasággal egy nívóra helyezni fizetés dolgában és elbánás tekintetében!) En szerényebb vagyok, csak ennyit kérek. (Rakovszky Tibor: Nem lehetsz elég szerény!) Azok a visszás jelenségek viszont, amelyeket a rendőrséggel kapcsolatban szóvá kell tennem, egy év óta mutatkozó sorozatos jelenségek. Méltóztatnak talán még emlékezni a múlt esztendőben történt híres angolparki esetre, amelynek botrányát a sajtóban széltében-hoszszában olvashattuk egészen addig a jelenségig, amely most egy 9 éves gyermek előállítására vezetett, akinek az volt a bűne, hogy lapdázni mert Budapest egy nyilvános terén, és ezért a nevelőnőjétől elszakítva, előállították a gyermeket a rendőrségre. Ugyanakkor méltóztattak olvasni a Tisza Kálmán-téri razzia esetét, ahol az történt, hogy egy 12 éves kis leányt állítottak elő és brutalizáltak. Méltóztattak olvasni, hogy János sy Albertet — ez az eset egy büntető KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIII. ülése 1934 május 24-én, csütörtökön 1% rendőrségi tárgyaláson pattant ki — azért, mert egy, a fiának szóló irat átvételét megtagadta, a rendőrök agyba-főbe verték és megrugdalták. Ugyancsak méltóztattak a sajtóban olvasni azt, hogy Varga József volt rendőrt — ez az eset szintén egy rendőri büntető tárgyaláson derült ki — volt rendőrkollégái véresre pofozták először az utcán, azután az őrszobán. Olvashattuk, hogy egy volt válogatott futballjátékost, Jeszmás Józsefet, önvédelemből ugyan, de agyonlőtt egy rendőr, holott talán nagyobb körültekintéssel lehetne eljárni és nem kellene mindjárt agyonlövésig kerülni az ügynek. Olvashattuk legutóbb a gázpisztoly esetet a tejellenőrökkel kapcsolatban. Olvashattuk, hogy az utcai telefonfülkéből előállítottak egy úrilányt a rendőrségre azért, mert gyanús volt a tekintetben, hogy csalni akart a telefonfülkében és a rendőrségen kiderült, hogy a legtisztességesebben járt el. Végül pedig olvashattuk a Pesti Napló 1934 május 6-i számában azt az abszurdumot, amely dr. Kemény Győző ügyvéddel történt meg, aki nem nevezhető destruktív elemnek, mert nemcsak hogy kormányfőtanácsos, hanem Pest vármegye tiszti főügyésze is és a rendőri atlétikai klub ügyésze is. Nem kívánom most mindezeket részletesen per traktálni, hanem mindezeket csokorba gyűjtve, leteszem a Ház asztalára, hogy a belügyminiszter úrnak módja és alkalma legyen mindezeket kivizsgálni és mindezekre nézve a szükséges intézkedéseket minél előbb és minél alaposabban megtenni azért, hogy — amint azt már előzőleg is mondottam — a mindannyiunk által nagyrabecsült budapesti m. kir. államrendőrség presztízsén az ilyen esetek csorbát ne ejthessenek. Ennek a szellemnek meg kell szűnnie. Valamennyiünknek tisztában kell lennünk azzal, de a rendőrségnek és a rendőrlegénység azon tagjainak is, akik ilyeneket elkövettek, tisztában kell lenniök azzal, ami a rendőrség szellemével mindig egy volt, hogy nem a polgárság van a rendőrségért, hanem a rendőrség van a polgárságért, erre vigyáznia, Őrködnie kell, hogy mindenki számára megnyugvást kell hogy keltsen az, — nem pedig félelmet és irtózatot — ha egy rendőrrel találkozik, vagy pedig egy rendőrhöz közeledik. (Zsigmondi Gyula: Nem marad egy eset sem megtorlatlanul!) Ugyancsak a szellem megváltoztatását kérem az állampolgári ügyekben és a honosítás kérdésében is. En itt ugyancsak nem a hivatal vezetője ellen beszélek, mert az idegen ellenőrző hivatal főnöke, Folyovich József miniszteri tanácsos, minden tekintetben csak dicséretet és elismerést érdemel, azonban meg kell azt a szellemet változtatni, amely vexálja, szekírozza — nem tudok rá jobb magyar kifejezést — azokat a Magyarországon élő polgárokat, akik évtizedek óta itt élnek, akik magyaroknak érzik, magyaroknak vallják magukat, csak szerencsétlenségükre még sem magyar állampolgárok. T. Ház! Idegenforgalomról beszélünk állandóan és ugyanakkor, amikor idegenforgalmat akarunk teremteni, előfordul sok esetben az, hogy évtizedek óta itt lakó polgárokat kiutasítanak, mert elfelejtettek optálni, elfelejtették a magyar állampolgárságot megszerezni. En azon az állásponton vagyok, hogy mindenkit, aki magyar akar lenni, aki a magyar államhoz, a magyar hazához tartozónak vallja magát és nem esik sem az államnak, sem a községnek, amelyhez tartozik, terhére, nem veszi 29