Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-282

Az országgyűlés képviselőházának 282 A másik ilyen kicsiny részlétkérdés a közkórházi ápolási költségekkel van összefüggésben s ezekre itt két vonatkozásban akarok rámutatni. Az egyik a gazda kötelezettsége a gazdasági cseléddel szemben. Az 1907. évi XLV. tcikk 28. §-a az orvosi gyógykezelési és gyógyszerköltséget 45 napig abban az esetben hárítja a gazdára a cseléd és családtagjai után, ha a szolgálatbalépés tizenötödik napja után történt a megbetegedés. Nekem ez ellen nincs észrevételem, azonban a kórházi ápolási költségeket szabályozó 6000/1931. számú rendelet 3. §-a azt mondja, hogy a cseléd és családtagjainak kórházi ápolási költségét a gazda akkor köteles viselni, ha a cseléd a szolgálati idő alatt betegedett meg és az ápolás napját közvetlenül megelőző tizenöt napon át a gazda szolgálatában állott. Nehogy félreértessem, kijelentem, hogy én abszolúte nem abban az irányban óhajtok orvoslást, hogy a cselédnek orvosi vagy közkórházi ápolása és gyógyítása korlátoztassék, mert ehhez annak az elesett cselédnek mint embernek és mint magyar embernek feltétlenül joga és igénye van. Én csak arra akarok rámutatni, hogy ezek a költségek ma a gazdát, amikor saját exisztenciáját is alig képes fenntartani, súlyosan terhelik, de súlyosan terhelik különösen abban az esetben, ha az orvosi és kórházi költség egymásután következik be, t. i. ha a cseléd már betegen is a gazdánál volt és azután kerül kórházba; minthogy ő már betegen feküdt otthon, tehát a szolgálat természetesen nem szűnt meg. Vagyis a 45 vagy X napi otthoni gyógyíttatási költséghez még harmincnapos kórházi ápolási költséget lehet ráhúzni a gazdára e rendelet^ szerint, holott pedig nyilvánvaló volt a törvény intenciója, — és ez is a helyes — hogy a gazda összesen legfeljebb 30 napig feleljen a cseléd gyógyíttatási költségeiért. Tudom, hogy adott esetben ebből kontroverzia keletkezett és a gazda terhére döntés történt, hogy amikor már 201 napig otthon feküdt a cseléd betegen, még 30 napig a kórházi ápolási költséget a gazda terhére írták. Ez különösen kisebb birtokosoknál ma igazán elviselhetetlen. A másik megjegyzésem ugyancsak a szegény néposztálynak kórházi ápolási költségeire vonatkozik. Falun élő képviselőtársaim nagyon jól tudják, hogy különösen a közegészségügyi szervezet fokozott kiépítése óta maguk az orvosok is gyakrabban utalnak szegénysorsú betegeket kórházba, mint eddig. Ezenfelül valahogyan szokássá is lett, ahol megyei, vagy városi kórház van a közelben, hogy a betegek kórházba kívánkoznak, felismervén a kórházi ápolás előnyeit. Most ugyancsak a 6000-es rendelet azt mondja, hogy az ápolási költség viselésére kötelezve van maga az ápolt, azután házastársa, azután szülője és azután a gyermeke. Az ápolási költség behajtását ezeken csak abban az esetben lehet mellőzni, ha az ápolási költség behajtása »gazdasági létüket veszélyeztető súlyos terhet jelentene.« Igen t. Képviselőház! Ebben a rendelkezésben elvi hibát látok. Az én jogi érzésem és élettapasztalatom, felfogásom szerint ugyanis a közterhek viselésének kérdése nem attól függ, hogy van-e valakinek annyi tőkevagyona, mint amennyi ez a tartozása, hanem hogy van-e annyi jövedelme, hogy ezt a kiadást fedezni tudja, mert hiszen a létfenntartás kiadásainak fedezésére nem a vagyon, hanem annak jövedelme rendeltetett; Ez a rendelkezés pedig csak ülése Ï9ÊU niájus 24--én, Csütörtökön 181 abban az esetben engedi meg a nyilvános betegápolási alap terhire való áthárítását az ápolási költségeknek, ha az illető gazdasági léte fenve, getve van. Gyakran előfordul, hogy zsellérembereknek, vagy kisgazdaembereknék pár százpengős kórházi számlájuk származik egy szülésből, egy betegségből. T. Képviselőház és igen t. belügyminiszter úr, megvan a mód arra, hogy ezt a betegápolási alapra áthárítsuk; de én elismerem, hogy az a 14 milliós alap, amely erre a folyó évi költségvetésre prelimináltatik — eléggé igénybe van véve, de mégis azt gondolom, hogy inkább a köz viselje el ezeket a kisexisztenciákat tönkretevő terheket, mintsem néhány kisexisztenciát ezekkel a terhekkel valóban tönkre tegyünk. Arra kérem a belügyminiszter urat és az igen t. kormányt, iogy ehelyett azt a szerintem elvileg is helyes álláspontot iktassa be a 6000-es i rendelet 8. §-ába, hogy ápolási költséget abban az esetben tartozik a nyilvános alap viselni, ha az ápolt, vagy fizetésre kötelezett hozzátartozói jövedelméből az ő létfenntartásuk — tehát nem gazdasági exisztenciájuk •— veszélyeztetése nélkül fedezhető nem lenne, vagy csak részben lenne fedezhető. s Ezek voltak azok a kérdések, amelyekkel a t. Ház elé jönni bátor voltam. Ismét hangsúlyozva, hogy a közigazgatás általános problémáira, amelyek már bő megbeszélés ' és megvitatás tárgyai voltak, mind az általános vitában, mind a belügyi tárca általános vitájában, kitérni nem óhajtok. Viszont tekintettel arra, hogy a belügyminiszter úr eddigi működése iránt teljes bizalommal viseltetem és ugyanezt a bizalmat előlegezem neki a jövőre is, a belügyi tárca költségvetését elfogadom. (Éljenzés a jobboldalon.) Elnök ^Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Büchler József! Büchler József: T. Képviselőház! Az előttem szólott t. képviselőtársaim közül többen foglalkoztak azzal a témával, — ezt főképpen Farkas Tibor t. képviselő úr domborította ki erősen — hogy nem volna szabad közigazgatási tisztviselőknek politizálniuk. En, t. Képviselőház, tökéletesen egyetértek azzal a megállapítással, hogy a közigazgatást valóban mentesíteni kell minden pártpolitikától, hiszen a közigazgatás maga politika és természetes dolog, hogy a közigazgatás a politikától magától nem lehet mentes, de a pártpolitikától a közigazgatásnak okvetlenül mentesnek kell lennie és a pártpolitikát valóban ki kell küszöbölni a közigazgatásból. Minél inkább beleavatkozik a közigazgatás a pártpolitikába, annál nagyobb a bizalmatlanság, az állami akarat megnyilvánulása, s az állami közegek iránt. Igen nagy baj az, hogy a mi népünk — még pedig nem ok és indok nélkül — a közigazgatás iránt az egész vonalon bizalmatlan, a közigazgatást nem olyan valaminek tekinti, amely őt segíti, megvédelmezi, támogatja, ha bajban van. Ez a falvakban is így van. Nem akarok általánosítani, de igen nagy azoknak a jegyzőknek a száma, akiket a falusi nép nem tekint támogatójának, segítőjének,^ védelmezőjének, hanem valósággal ellenségének tekinti őket. így van ez végig, ha az^ ember végigmegy a szolgabírák és főszolgabírák során, így van a csendőrséggel, szóval az állami közigazgatás szervezetével, hogy a nép maga bizalmatlan a közigazgatással szemben éppen azért, mert a közigazgatás túlságosan beavatkozik a pártpolitikába. Nem jelenti belügyminiszter úr azt, 27*