Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

140 Az országgyűlés képviselőházának tudatában mérlegel és nem tulajdonít nagyzásí hóbortban olyan szerepet nemzetének, amely szerepre az már fizikai erejénél fogva sem volna alkalmas. Ha valaki a térképre néz és Magyarország pozícióját nézi, látja, hogy csak egy politika a helyes számunkra: az óvatos politika. Az már azután intuíció kérdése, — és ez Isten adománya, t. képviselőtársam — hogy ebben a politikai helyzetben, ebben a látszólagos csendben, mikor kell aktívnak, vagy aktívabbnak lenni. Ez azonban rajtam kívül áll, mert amint mondom, ez az intuíció Isten adománya. Vagy meg van és akkor a helyes időben fogjuk az aktivitást inaugurálni, vagy nincs meg és akkor ez szomorú tragikum lenne. Remélem, hogy az igen t. képviselő úr idejében észre fogja venni az alkalmas pillanatot és akkor leszavaztat a Házban, ha nem volnék elég aktív. (Friedrich István: Ebben a Házban? Ki van zárva! Száz esztendő múlva sem! — Derültség.) T. képviselőtársam megállapítja, hogy köztem és a külpolitikát irányító külügyminiszter úr között nincs meg a helyes összhang. (Gr. Sigray Antal: Nem az én megállapításom! A Timesből olvastam fel!) De egy újságcikket méltóztatott felolvasni és nem a külügyminiszter úr nyilatkozatát, A másik megállapítás pedig az, — amely tulajdonképpen bizonyos éllel van irányunkba beállítva — hogy Benesnek és Titulescunak kellett figyelmeztetni, hogy a királykérdés milyen fontos nemzetközi probléma, hogy én reagáljak erre. Nekem semmiféle injekcióra sem Benes úrtól, sem Titulescu úrtól nincs szükségem. Én a királykérdést, mint a szuverén Magyarországot reprezentáló miniszterelnök nézem nemzetközi és magyar vonatkozásban, és engem ebben — éppúgy, mint más kérdésben is — sem Benes, sem Titulescu nem fog befolyásolni. (Élénk helyeslés és taps.) Turi Béla igen t. barátom rendkívül érdekes és mélyen szántó alkotmányjogi fejtegetéssel lepte meg ma a Házat. Merészség volna részemről, de nem is tartanám célirányosnak, ha taglalnám és boncolnám igen t. képviselőtársam fejtegetéseit. A maga álláspontját fényesen igazolta, de meg vagyok győződve arról, hogy az én saját álláspontomat én is olyan megalapozottsággal tudnám képviselni. De mert nem tartom aktuálisnak a kérdést, azt hiszem, nem veszi rossznéven igen t. képviselőtársam és a többi urak sem, ha a királykérdés taglalásába nem bocsátkozom bele. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Nem bocsátkozom bele pedig azért, mert a múltkori nyilatkozatommal egyelőre ezt a kérdést elintézettnek tekintem és nem tartanám helyesnek, ha előbbi beszédem után, két hét múlva megállapítanám, hogy ez a kérdés aktuális lett. Megint az a veszély fenyegetne, hogy Sigray igen t. képviselőtársam az inkonzekvencia bélyegét sütné rám. Ettől pedig óvakodom. (Friedrich István: Ez is a harchoz tartozik! Kell egy kis harc is!) Pallavicini t. képviselőtársammal szemben — azt hiszem, helyesen titulálom most — (örgr. Pallavicini György: Ügy van!) nem volt sértő szándékom, amikor őrgrófságát hangsúlyoztam, hiszen még a valóságos 'belső titkos tanácsosságának is megadtam a maga címét. En nem sértődném meg, ha azt méltóztatnék nekem mondani, hogy vitéz úr. (örgr. Pallavicini György: Szokatlan volt!) A képviselő úr azt kívánja tőlem, hogy utasítsam vissza szomszédainknak a magyar királykérdésbe való beleszólását. Ezt én nem vagyok hajlandó 2 81. ülése 193 í május %3-án, szerdán megtenni. Es pedig azért nem, mert én a királykérdést annyira az ország belügyének tekintem, hogy nem tartom célszerűnek e kérdéssel Benes és Titulescu urakkal vitatkozni, {Elénk helyeslés a Ház minden oldalán.) Nem tartom helyesnek a vitatkozást azért sem, mert ezzel elismerném, hogy joguk van beleszólni bármely magyar probléma megoldásába. (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) Megállapítom, hogy akármilyen gyengék és csonkák vagyunk is, éppen ezeréves alkotmányunk és a magyar történelem szellemében járok el, amikor önérzetesen viselem honfitársaimmal együtl a magyar kálváriát, de könyörögni vagy tanácsot kérni azoktól az uraktól nem fogok. {Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon, középen és a baloldalon.) Már többször hangsúlyoztam, hogy kezdettől fogva úgy látom, hogy szomszédaink külpolitikája arra irányul, hogy az olyan gazdaságpolitikai helyzetet teremtsen, amely automatikusan térdre kényszeríti ezt a csonka országot. Ha a revízió kérdésével foglalkozom és mérlegelem az egyes tényezőket, amelyek e kérdés megítélésénél tekintetbe jönnek, úgy meg kell állapítanom, hogy nyersanyagunkat elvették — és én itt kezdem a revíziót — és Magyarországot degradálni akarták egy harmadrendű állammá. A mezőgazdaság intenzitása is attól függ, hogy a többi foglalkozási ágak milyen prosperitásban vannak. (Ügy van! Ügy van!) A nyersanyag elvétele tehát annyit jelent, hogy degradálták az országot. Ha tehát revízióról beszélek, jogosan követelem e létfeltétel megadását a fejlettebb magyar gazdasági és egyéb kultúra számára, amellyel mindnyájan joggal büszkélkedhetünk, mert öndicsekvés nélkül mondhatom, — hiszen mások is megállapították — hogy ebben a tekintetben óriási különbség van köztük és köztünk, dacára szegénységünknek. Itt vannak például a gazdasági nehézségek. A legtöbben azt hitték, hogy ez a szegény csonka ország az ipari termelés terén nagy visszaesést fog mutatni. A szomszéd Ausztria is csodálkozva látta, hogy a nyughatatlan magyar teremtő erő mennyire lépést tartott az időkkel, dacára szegénységünknek, fejlődtünk ipari téren. Esmért egy közgazdasági kérdéssé vált a magyar nagyipar, középipar és kisipar kérdése, nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is, mert a lakosság sűrűsége r ma már lényegesen nagyobb, semhogy tisztára mezőgazdasági állam lehessünk, ezért csodálkozva látták, hogy ez a szegény ország ezekkel a súlyos trianoni terhekkel mégis mennyit alkotott. A nemzetközi tárgyalásoknál a magyar iparral számolni kell. Nem semmisíthetek meg egy fontos foglalkozási, illetőleg termelési ágat akkor, amikor azt mondjuk, hogy nem akarunk munkanélkülieket. A munkanélküliség kérdésének a megoldását csakis a termelés terén láthatom. Az állástalanok kérdésének megoldását ugyancsak a termelés fejlődése révén látom, amelyhez az előfeltételeket megteremteni — igaz — a kormány kötelessége. Az összes külföldi utazásaim sem szolgáltak más célt, mint a gazdasági kérdések előtérbe hozását, mert hiszen a politikai problémák egy-kettőre megoldhatók és az egyetértést egyik, vagy másik kérdésben tisztára^ a történelmi perspektíva miképeni I megítélésében keresem. De a gazdasági kérdések húsba és vérbe vágnak és éppen azért, mert tudtam, hogy Magyarország exiszten1 ciája, történelmi prosperitása attól függ, hogy