Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

138 Az; országgyűlés képviselőházának (Buchinger Manó: A munkáltatók legyenek magyarok!) Elnök: Csendet kérek, Buchinger képviselő úr! vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ma nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy amikor világpolitikai események küszöbén állunk, és amikor egyik képviselőtársam azt mondotta, hogy sötétnek látja a helyzetet, (Friedrich István: Katasztrofálisnak!) amikor máról-holnapra meglepetéseknek vagyunk kitéve, amikor a genfi leszerelési konferencia tulajdonképpen a világ békéjét kereső tendenciák csúfjára.-(Ügy van! Ügy van!) csődöt mond, akkor ne jobb- és baloldali társadalmi problémák felett gondolkozzunk, hanem akkor ezeket a problémákat meg kell oldani, a nemzetegység nemes gondolata értelmében értve ezt — nem pártpolitikai vonatkozásban. Felismerve a helyzetet, levonni a konzekvenciákat; ez a férfias elhatározás. S én azt hiszem, igen t. Ház, hogy a Ház minden oldalán máris érvényesülnek ezek a tendenciák s azt hiszem, önök is már régen érzik uraim, hogy az egymásrautalság, az, amit én sorsközösségnek szoktam nevezni, annyira kidomborodik a mostani életben, szegénységünkben, izoláltságunkban, hogy ezt a kérdést csak így lehet megoldani, ahogy bátorkodtam proponálni. (Taps és helyeslés.) Ernszt igen t. képviselőtársam nem helyeselte a tempót, örülök, hogy vannak Magyarországon politikusok, akik lényegesen idősebbek, mint én s akik nem helyeslik az általam diktált tempót. Ez azt jelenti, hogy tényleg sok vitalitás van nálunk és én ezt örömmel konstatálom. Ami a célkitűzést illeti, azt hiszem, nincs differencia közöttem és igen t. képviselőtársam között, de mert nem mondta meg precízen, hogy mit ért ő célkitűzés alatt, nagyon hálás volnék, ha azt valamilyen formában tudomásomra hozná. Biztosíthatom képviselőtársamat, hogy megtaláljuk egymás kezét ebben a kérdésben is. (Helyeslés.) Optimizmus! Én ezt rossz szónak tartom, t. Ház; én bizakodó ember vagyok, mert ha nem bíznám abban, amit kezdek, nem is érném el a célt. Azt méltóztatott mondani, hogy az ország hagulata más, mint ennek a Háznak a hangulata. Ezt akceptálom. Ha sok a megoldatlan kérdés, akkor sok lehetőség van arra, hogy elégedetlenség legyen. A laikus azonban nem látja jól a világ forgását s meg vagyok győződve, hogy ha ide méltóztatnának ülni ezekbe á székekbe, úgy, mint mi, megtorpannának a feladat nagyságától. Mert más az: hirdetni az elveket és más az: Végrehajtani az elvék szerint a dolgokat, (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Sokszor tapasztalom, hogy ha két-három minisztertársammal egy tervet megbeszéltünk, akkor jön egy negyedik úr, aki megmagyarázza az összes akadályokat. Természetesen nem a pénzügyminiszter úrra célzok, (Derültség. — Friedrich István: Na-na! — Zaj.) de gyakran előfordul, hogy ő, akitől takarékosságot követel az egész Ház, ilyenkor vétót emel, jogosan. Azt, hogy a nyugdíjkérdés a mi egész költségvetési helyzetünket állandóan kibillenti az egyensúlyból, akceptálom. Már múltkori beszédemben hangsúlyoztam, hogy a nyugdíj terhet több generációra kellene elosztani. (Helyeslés.) A pénzügyminiszter úr tanulmányozta is a kérdést és megállapította, hogy amint egy más, stabilabb gazdasági vagy pénzügyi helyzet következik be, akkor lehet ilyen állandó lekötött- ' 81. ülése 19 S It. május 23-án, szerdán ségbe belemenni, mindaddig azonban — sajnos —- nem lehet. (Friedrich István: Mikor lesz az?) Igen t. képviselőtársam a kisbirtokok eladósodottságáról is beszélt. Tudomásom szerint Magyarország birtokállományának kétharmadrésze, hála Istennek, nincs eladósodva. Meg kell állapítanom, hogy ennek az eladósodásnak, felfogásom szerint, a következő okai vannak: Először is bizonyosfokú földéhség, amelyet teljes egészében megértek. Vásároltak földet drága pénzen, 35 pengős búza-alapon, annak ellenére, hogy a Képviselőházban igen sokan hangoztatták, hogy két év múlva hat pengő lesz a búza ára. Hivatkozom ebben a tekintetben Eckhardt Tibor t. képviselőtársamra, aki Amerikából visszatérve, nekem személyesen mondotta, hogy vigyázni kell, mert nagyon le fog esni a búza ára az ottani nagy készletek miatt. Mondom tehát, 35 pengős búza-alapon vettek földet, modernizálták a gazdaságot. Itt is nagy hibák vannak. Nem tudják ugyanis, hogy mi az intenzív gazdálkodás. Az intenzív gazdálkodás nem abban áll, hogy masinát hozatok és lehetőleg villamosárammal dolgozom, hanem a földdel való intenzív foglalkozásban. Lehet kézierővel is intenzíve gazdálkodni. Az a bizonyos kisgazda-traktorrendszer sem volt a legszerencsésebb, mert egészen más gazdasági struktúra és gazdasági lehetőség kellett volna hozzá. Nézetem szerint a többtermelés jelszavát is hamisan dobták bele a magyar közvéleménybe, mert helyes az öntözés, a csatornázás, a többtermelés és a gyorsjáratú tehervonat, de csak akkor, ha annak gazdasági rentabilitása biztosítva van s ha valaki többet termelt, azt el is tudja helyezni külföldi piacokon. Ebbe azonban beleszól a magyarországi politikai helyzet és beleszólnak egyes nemzeteknek autarchikus törekvései. Ezért vagyok bátor figyelmeztetni a közvéleményt, hogy óvakodjék a közgazdasági jelszavaktól; »falmentén« kell haladni ebben a tekintetben is. Ha majd a természet, a magyar gazdasági helyzet és a magyar népesedés sűrűsége diktálja azokat az intenzív csatornázási és egyéb munkálatokat, akkor azokat nyomban meg is kell csinálni; a terveknek természetesen készen kell lenniök, foglalkozni kell a kérdéssel. Tény, hogy az egyiptomiak óta az öntözés aktuális, napirenden van ott, ahol ennek szüksége fennforog. (Friedrich István: Tufa-tégla nélkül is megvagyunk, mégis azt mondották tíz évvel ezelőtt, hogy Tufatégla nélkül nincs újjáépítés! Mi van a tufával?) Elnök: Friedrich István képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Az állástalan diplomások kérdésével is foglalkozott igen t. képviselőtársam.. Már akkor is, amikor miniszter-kollegák voltunk, ez a kérdés aktuális volt. Maga a képviselő úr kultuszminiszter volt és mint ilyen, bizonyára tudja, hogy rákfenéje ennek a kérdésnek az, hogy túlsók intelligens embert termelünk. Az a kérdés, hogy mesterséges eszközökkel megakadályozzuk-e a magyar intelligencia fejlődését. Ez nagy probléma. Mert egy nemzet kapacitásának fokmérője az, hogy mennyi az intelligenciája. Mesterségesen visszaszorítani a kifejlődését a magyar intelligenciának veszedelmes dolog, mert az én felfogásom szerint kikerülhetetlenül igazságtalanságokhoz vezet és nem természetes folyománya a nemzet lelki és szellemi fejlődésének. Azt, hogy a tehetségteleneket kiküszöböljük, hogy azokat a bizonyos három-négyszer vizsgázókat ne akarjuk magasabb állásokba, ma-