Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése 1934 május 23-án, szerdán 133 heten a fenyegető aszály idején, amikor min­den magyar ember idegén végigreszketett az aggodalom, mi lesz a nagy magyar Alfölddel es mi leisz az országgal, ha az aszály tovább­tart es jótékony eső nem enyhíti azokat a súlyos károkat, amelyeket ez a hathetes szá­razság már is okozott, beutaztam Észak­Magyarországtól kezdve az Alföld jelentékeny részét. Ha hangot adhatok annak az érzésnek, amelynek el kellett fognia ott minden érző és előrelátó magyar embert, akkor azt kell mon­danom, lidércnyomás ülte meg egész érzelem­és gondolatvilágomat, látva, hogy kiszolgál­tatva az időjárás szeszélyeinek, tehetetlenül kora reggeltől késő estig ötmillió ember bá­mulja az eget, hogy nem lát-e valamely szürke vagy fekete felleget, amely megváltja, látva, hogy meredek szélén tántorog az egész magyar mezőgazdaság, Ötmillió embernek élete, ke­nyere, jövője. S akkor felülkerekedett bennem annak a felismerése, hogy nem a tizenkette­dik órához, de az utolsó pillanathoz érkeztünk Széchenyi végrendeletének végrehajtására és a víz hasznosításának és az öntözési problémá­nak megoldására- (Helyeslés a baloldalon.) Az elmúlt százévben a magyar nemzet, a magyar társadalom végrehajtotta ennek a végrendeletnek első részét, az ármentesítést és vízszabályozást. Meg vagyok győződve róla, hogy ha ez az ország elpusztulna vagy elsor­vadna, ez a kultúrtett, a vizeknek ez a szabá­lyozása és az ármentesítés elég volna a művelt világ számára megállapítani azt, hogy itt a Kárpátok medencéjében, Kelet-Európában egyetlen kultúrnemzet volt és ez a magyar. Ennek a nagyságát csak az méltányolhatja, aki tudja, hogy száz év előtt még millió hol­dakra terjedő mocsarak terpeszkedtek el a nagy Alföldön, hogy a magyar termőföldek, községek és városok szabad prédái voltak az árvizeknek és a folyók szabadon szaggatták partjaikat és tették tönkre millió és millió em­ber egész évi verejtékes munkáját. T. Képviselőház! Széchenyi István az Al­föld vizeinek megzabolázásával s majdan hasz­nosításával az Alföld termelési biztonságát akarta megteremteni. En meg vagyok arról győződve, hogy nincs az az elvi különbség a pártok között, nincs az a világnézleti szakadék, amelyre ne verjen hidat az a közérzés, hogy ennek a kérdésnek megoldása elsőrendű köz­érdek. El kell ismernem, hogy ezzel a mázsás problémával, amelynek súlya alatt görnyed 5—6 millió magyar ember, már az előző kor­mányok is behatóan foglalkoztak. Nagyon jól tudom, hogy Bethlen István és Károlyi Gyula kormánya is felismerte ennek az ügynek rend­kívüli fontosságát. A Gömbös-kormány földmű­velésügyi minisztere az öntözés kérdésében most megjelent tanulmányának előszavában a következőket mondja (olvassa): »Megerősödött bennem az a vélemény, — mondja Kállay mi­niszter úr — hogy mezőgazdaságunkat sok vo­natkozásban csak termelésünk gyökeres átszer­vezésével tudjuk a válságból kivezetni és eb­ben a munkában az öntözés ügyének perdöntő fontossága van.« Mayer János volt földmívelés­ügyi miniszter úr azt állapította meg, hogy a vi­zek kártételeinek terén a feladatok nagy része be van fejezve s most el kell jönnie a vizek hasz­nosításának, illetve az öntözés konkrét megol­dásának. De nemcsak kormányaink, hanem akit először kellet volna mondanom, a kor­mányzó úr ő foméltósága is a legnagyobb ér­deklődést mutatja e kérdés iránt, amikor a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIII. magyar műszaki férfiak két év előtti kongresz­szusán szót emelt a vizek hasznosítása és az ön­tözés érdekében. Azóta két nagy csapás érte mezőgazdaságunkat. Egyik a munkanélküliség, amelyről Ernszt Sándor t. képviselőtársam oly szívbemarkoló szavakkal emlékezett meg, a másik pedig mezőgazdasági terményeink árá­nak katasztrofális süllyedése. Tehát ixgy a kor­mányzó űr, mint a kormány, mint a legkitű­nőbb magyar és külföldi műszaki szakemberek, az egész tudományos világ azt a meggyőződést vallja, hogy ennek a megoldásnak nincs sem­minemű akadálya a pénzügyi akadályon kívül, — amelyre a t. Ház engedelmével még vissza fogok térni. A trianoni békekötés folytán vízügyünk fontossága százszorosan emelkedett, főleg azál­tal, hogy Nagy-Magyarország szikes földjeinek legnagyobb része a csonka ország területén maradt. T. Képviselőház! Én meg vagyok győződve arról, hogy Mussolini, aki ennek a kornak leg­nagyobb alkotó zsenije, nem azzal fogja be­írni a nevét a történelembe, hogy az olaszokkal fekete inget viseltet, nem is azzal fog meg­maradni a történelemben, hogy bevezette a jobbkéz felemelésével való üdvözlést, hanem igenis azzal, hogy az olasz nemzet kezét tudta munkára emelni, amellyel kiszárította a pon­tini mocsarakat, amellyel megkötötte a tri­poliszi sívó homokot, amellyel a csatornáknak és kutaknak ezrét emelte és amellyel meg­szervezte a Bataglia del Granot. Valamennyi cselekedete a természeti erők megfékezése és ez az igazi alkotó munka. Ilyen volna például az Alföld öntözésének a megvalósítása is. Nagyon jól tudom, hogy ellene sok ellenvetést tehetnek a képviselő­társaim. Ismerem azokat a dajkameséket, ame­lyeket vidékről vidékre terjesztenek, hogy az Alföld vízrendezése kiszárította a talajt, el­sivatagosította az Alföldet, hogy megrontotta a klímát és elszíkesítette a talajt. (Mojzes Já­nos: Ez csak az első szükséges lépés volt. A második lépés az öntözés!) Mindez azonban babona és balhiedelem, mert a tudomány minden kétséget kizáró módon megállapította, hogy a vízimunkálatok végrehajtása óta az Al­föld klímája semmivel sem változott meg, a szikes területek pedig nemhogy nőttek volna, hanem 80.000 holddal csökkentek. QVJTojzes Já­nos: És az öntözéshez ez az első szükséges lé­pés!) Ezek a tudományos babonák tehát elég­tek a tudományos viták és kutatások tisztító­tűzében; kár is ezekkel foglalkozni. (Helyeslés a középen.) A kérdés megoldása azért válik most leg­véresebb és legaktuálisabb problémánkká, mert az ország megcsonkítása folytán ma az Alföld majdnem a felét teszi ki az ország területének, az Alföld problémája tehát nem alföldi kérdés, hanem országos kérdés. (Mojzes János: És tel­jesen ki van téve az Alföld az időjárás szeszé­lyének.) Pedig, t. Ház, a tisztelt alföldi kép­viselőtársaim saját tapasztalataikból is meg­állapíthatják, hogy az Alföldön nőttön-nő a baj és a gond. Megállapíthatjuk a statisztika alapján, hogy a termő terület és a talaj termő­ereje évről évre csökkenő irányzatot mutat. A szeszélyes klíma nem engedi meg az erősebb állatartást, és ez az egyoldalú búza- és kuko­ricagazdálkodásnak rendkívüli értékesítési ne­hézségeket okoz. A szikes terület sokak szerint egymillió holdra rúg. Rengeteg a parlagon heverő föld, a munkanélküliség fenyegetően szaporodik. A munkanélkülieket a boldog béke 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom