Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

Az országgyűlés képviselőházának 2 kisebb'és nagyobb államokat tekinteni, azok mégis sokkal-sokkal többet tesznek és sokkal szabadabban cselekedhetnek költségvetésükben, mint ahogyan mi -cselekszünk a mai körülmények között. ; Elsősorban itt van a mezőgazdasági kérdés. A mezőgazdasági kérdés dolgában a múlt esztendőben természetesen -nagy lépés történt. Engem azonban különösen egy gondolat hat meg és egy tény bír rám roppant befolyással, tudniillik az, hogy én azt látom, hogy kisbirtokosaink és törepbirtokosaink, tehát a legkisebbek szintén tele vannak adóssággal. Ez pedig rendkívül súlyos tény, mert hiszen ezek nem dolgoznak segéderőkkel. Önmaguk dolgoznak, önmaguk fáradoznak és önmaguk tesznek mindent. Hogyan kerültek ezek az adósságokhoz? Sehogyan másként, mint amiatt a túlságos és óriási teher miatt, amely reájuk nehezedik, {Ügy van! Ügy van! balfelől.) és a terheknek sokfélesége és egyes helyeken és vidékeken való különbözősége miatt. Mert hiszen ezek a terhek nem egyformák az egész országban, nem egyformák mindenfelé és mindenütt. Nagyon sokféle teher van, nagyon különböző terhek vannak. Egy pénzügyminiszternek feltétlenül kötelessége volna magával ezzel a menettel, ezzel a renddel és ennek okaival is okvetlenül elsősorban foglalkozni (Ügy van! Ügy van! balfelől.) és azon lenni, hogy az országnak minden lakosa, akárhol lakik és akárhol dolgozik, a lehetőség szerint egyforma terhet viseljen. A másik dolog, amelyet szóvá akarok tenni, rendkívül nagy kérdés, a munkanélküliek kérdése. Én nem győzöm ezt soha eleget emlegetni. Tudom, hogy ez az osztály részben fásult már és tudom, hogyan gondolkozik. Ha én az európai viszonyokat nézem, ha nézem a különböző alkotmányokat, a különböző kormányzási formákat, különösen pedig az újabb, a legújabb kormányzási formákat, azt kell látnom, hogy azok az emberek, akik mint kormányvezetők, roppant nagy felelősséget vettek magukra, igen sokat tesznek, roppant sokat gondolkoznak és foglalkoznak a munkanélküliség kérdésével. Nálunk pedig vannak inveterált munkanélküliek, egy-két-három esztendő óta minden munka nélkül. Én legelsősorban egyet mondok: ebben a tekintetben előttünk áll elsősorban a mának a kérdése és a holnapnak, a jövőnek a kérdése.^ A ma szempontjából azt kell mondanom nekem* először, hogy úgy az állam, mint a társadalom és az individuum feltétlenül kötelezve van azzal szemben, akinek nincsen biztos betevő falatja. Feltétlenül erkölcsi kötelezettség áll fenn és jelentkezik itt ezek irányában mi köztünk. Nekem elsősorban az a propozícióm, hogy különösen azokkal az emberekkel szemben, akiknek abszolúte semmijük nincs, akik napi kenyerükért folyton aggódnak, okvetlenül kell az államnak, a közületeknek és az individuumoknak is kötelességüket telj esi teniök. Legalább a kenyeret, a betevő falatot feltétlenül biztosítani kell. Ez a ma kérdése és ez itt az egyik kérdés. A másik a jövő és a holnap kérdése. Ezért említem én a szociális berendezkedést és a szociális struktúrát. A múlt századból ós annak parlamentjéből, a régi parlamenti teremből és ebből a teremből két nagy probléma maradt ránk megoldatlanul. Az egyik volt a szociális probléma, a szociális, a társadalmi és gazdasági struktúra problémája Magyarországon, amely megoldatlan maradt, amely áldatlan maradt és amely olyan utakon ment, amely utakra ne'.. ülése 19 3 U május 23-án, szerdán 119 künk azt kell mondanunk, hogy azok a nemzet szempontjából rosszak voltak és cselekedni kellett volna. Ez azonban nem történt meg, nem tette meg a parlament, amely itt volt, amely mindig csak önmagáról és saját érdekéről beszélt, amely saját osztályának és rokonságának érdekeiről beszélt mindig, azokat pedig, akik hátul vannak, akik utánunk, mögöttünk vannak, nagyrészt elfelejtette. Ez volt az egyik probléma. A^másik probléma volt a nagy nemzetiségi probléma, amint az a harmincas és negyvenes éveken át teljes erővel kibontakozott a magyar terrénum és a magyar földön s amely később azután nagy bajokat okozott. A nemzetiségi problémával is roppant gyengén, rosszul, folyton kendőzve foglalkoztak, amint ma a nagy revíziós kérdéssel is csak kendőzve foglalkoznak, soha ki nem fejtve és soha ki nem mondva a lehetőségeket. Amint ma egyáltalán foglalkozni szoktak a kérdésekkel. Mélyen t. Ház! Itt van azonkívül az állástalan fiatalemberek és tanult emberek nagy sokasága. Nem mondom, hogy abszolúte semmi sem történt. Magam is személyesen kértem a miniszterelnök urat, rögtön kormányzása kezdetén, hogy ezeknek érdekében okvetlenül cselekedni kell. Történt is valami, de ami történt, az meggyőződésem szerint, abszolúte nem elegendő. Ebben a kérdésben nem az a fontos, hogy egy kis alamizsnát kapjon az az ember, aki munka nélkül van és egyébként magát csak alamizsnából kitartott embernek tartsa és érezze. Nem ez a kérdés megoldása. A kérdés megoldása természetesen itt is két dologból áll. Először itt van a ma szempontja is. Ezek közt az emberek közt is rendkívül sokan vannak, akik folyton, nap-nap után jönnek és azt mondják nekem és bizonyára képviselőtársaimnak is: adjon akármilyen munkát, akármit, csak kenyeret tudjak szerezni. Ez az, amit én egyszer egy népgyűlésen említettem, hogy ezek az emberek — úgylátszik — nem találják meg az utat az igazi címre és az igazi helyre. Es ebben a tekintetben nem elegendő az, ami ma történik. A ma szempontjából igenis a városoknak, az államnak, más közületeknek, szervezeteknek folyton gondoskodniuk kell arról, hogy ezeket az embereket átvezessék az életbe. Magam is látom, hogy a mi körülményeink szerint roppant súlyos, nehéz helyzetben vagyunk. Talán nyolc, vagy tíz esztendővel ezelőtt a pénzügyi bizottságban kérdeztem az akkori kultuszminiszter urat az egyetemekre vonatkozólag, hogy van-e a miniszter úrnak arranézve terve és íelfogása, hogy mit fog tenni azokkal a fiatalemberekkel, akik az egyetemet végzik^ Egy kissé meg volt lepve az én kérdésemtől, és hirtelenében azt mondotta, hogy van. En pedig azt gondoltam magamban, hogy nincs. Es nincs, látom," hogy nincs és nem is volt, és látom, hogy ez könnyelműség volt. (Ügy van! a baloldalon.) s látom, hogy amikor az államot vezetjük és felelős pozícióban vagyunk, akkor ezekkel a nagy momentumokkal és problémákkal feltétlenül, elsősorban kell foglalkoznunk. Ma is azon a nézeten vagyok, hogy azt az ifjúságot, amely végzett és amelynek diploma van a kezében, át kell vezetni az életbe és. át kell formálni az élet számára, hogy használható legyen. Nem azzal a bizonyítvánnyal és azzal az oklevéllel, amely a kezében van. Sok tekintetben be kell vezetni őt az életbe. Például maguk18*