Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-279

Az országgyűlés képviselőházának 279. kintetben is összefüggésbe, vonatkozásba hozható lenne, Budapesten elkövetett bűncselekményekért embereket letartóztatnak, s az illetők eltűnnek Budapestről. Amikor a hozzátartozók tudomásul veszik a letartóztatást, eljönnek az ügyvédhez — ismételten előfordult velem is — elmondják, hogy »letartóztatták férjemet, vagy: letartóztatták a testvéremet«, és én elmegyek a rendőrségre,^keresem, kutatom, nincs ott, kutatom az ügyészségen, nincs ott, kutatom a toloncházban, nincs ott, végül hoszszas, napokig tartó keresgélés és kutatás után megtudjuk, — más ügyvéddel is előfordult — hogy az egyik Nógrád megyének egy Istentől elrugaszkodott községében, a másik Baranyában, a harmadik Hajdú megyében van, a negyedik az országnak más területén van nyomó" zás alatt. Amikor evvel a jelenséggel ismételten és ismételten találkoztam, érdeklődtem, vájjon mi történik itt, miért viszik vidékre azt a szerencsétlen embert, akinél Budapesten találtak egy röpiratot, amely kommunistagyanús volt, —• mert rendszerint ezekben az ese" tekben észleljük ezt a jelenséget — akkor rájöttünk arra — és ezt teljes határozottsággal állítom, hogy mivel a rendőrség most már tudja, hogy mégis nagyobb megfigyelés és ellenőrzés alatt van Budapesten, mint — mondjuk — Baranyának, Hont vármegyének, vagy Szabolcs vármegyének egy eldugott községében, a letartóztatottat vidékre viszik, ott csendőri kezelés alá veszik és a csendőrök irgalmatlanul, embertelen módon megverik. Előfordult már prakszisomban, t. igazságügyminiszter úr, hogy egy szerencsétlen ember, akit Budapestről éjszaka vittek el lakásáról, akit rögtön vonatra ültettek és elvittek Baranyának egyik községébe, csak következtetett arra, hogy Baranyában van, de nem tudta megmondani kétheti letartóztatás után, mikor végre visszahozták Pestre, hogy Baranya vármegyének melyik községében volt a csendőrségnél őrizetben. Ott annyira elverték, hogy valóságos roncs volt, mikor Budapestre visszahozták, s amikor megkérdeztem tőle, hogy milyen kapcsolata volt magának evvel a baranyamegyei községgel, azt felelte: nem tudom, csak azt tudom, hogy a kisbíróval szembesítettek, mert én állítólag a kisbíró nak kommunista röpiratokat küldtem, amiből természetesen egy szó sem igaz. Erre főtárgyalásra került az ügy, s a főtárgyalás során abszolúte semmiféle bizonyítékot nem tudott produkálni a kir. ügyészség ezzel a meghurcolt, agyonsanyargatott, tönkrevert emberrel szemben. Méltóztassanak elképzelni, hogy micsoda bűncselekmény terhelte ennek a szegény embernek a lelkét, ha másodfokon a királyi Kúria jogerősen csak kétheti fogházra ítélte el azért, s az ítélet végrehajtását fel is függesztette, mert aktív részese nem volt ugyan a kommunista bűncselekménynek, de mert tudott arról, hogy egy munkástársa résztvesz ilyen kommunista bűncselekményekben és elmulasztotta a feljelentési kötelezettséget. Méltóztatnak tudni, hogy az 1921. évi III. te. a feljelentési kötelezettséget is előírja és hogy a feljelentés elmulasztása is bűncselekmény. T. igazságügyminiszter úr, kérdem önt, hogy milyen kritikát lehet mondani az igazságszolgáltatásnak olyan tényeivel szemben, hogy egy becsületes, 50 év körüli munkást, akinek itthon felesége, három gyermeke van, a csendőrök éjszaka kiragadnak budapesti lakásáról, vonatra ültetik, elviszik Baranya egyik községébe, ott szembesítik egy kisbíróval, akit ülése 193U május 17-én, csütörtökön. 3 — mint mondottam — az illető soha életében nem látott, nem is tudja a község nevét, ennek ellenére mégis csúnyán elverik, meghurcolják, visszahozzák Budapestre, letartóztatják két hétre, elítélik ezért a bűncselekményért, de mint mondottam, a bíróság annyira méltányos volt, hogy ezt is felfüggesztettel Ez nemcsak, hogy borzalom, hanem a legbotrányosabb állapot, ami nemcsak, hogy Magyarországra nem való, hanem azt hiszem, a legsötétebb ázsiai tartományokban sem lehet az igazságszolgáltatásnak ezt a rendszerét fenntartani. (Mikecz István: Ez nem történhetett meg!) Ezt a rendszert ma a politikai bűncselekményekkel szemben állandóan gyakorolják, ezt a rendszert állandóan észleljük és ennek a rendszernek megszüntetésére semmiféle intézkedés nem történik. De felhívom a t. igazságügyminiszter úr figyelmét még valamire. Igaz ugyan, hogy ez is a csendőrség és a rendőrség hatáskörébe tartozik, azonban megint kérem, ne méltóztassék azt mondani, hogy ez nem tartozik a miniszter úr tárcájába, mert végeredményben a miniszter úr felelős ezért is. Bűnvádi perrendtartásunk ismeri az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogságra vonatkozó rendszabályokat, kötelezően előírja azokat a rendszabályokat, amelyek alapján az előzetes letartóztatást el lehet rendelni, s megállapítja az időtartamot, hogy mennyi ideig lehet valakit a rendőrségen őrizetben tartani és hogy a rendőrség mikor tartozik az illetőt az ügyészségre átkísérni. T. miniszter úr, kérem önt, vegyen magának fáradságot és nézze meg ugyancsak politikai bűncselekmények esetén, hogy a csendőrség és a rendőrség akár Budapesten, akár az ország bármelyik hatóságánál betartja-e a bűnvádi perrendtartás idevonatkozó szabályait. Ha érdeklődik az igazságügyminiszter úr, akkor ugyancsak meg fogja állapítani, hogy ennél botrányoisább, ázsiaibb állapotot, mint •ami ezen a téren van, sehol sem találunk, s merem állítani, hogy ilyen állapotokat a legsötétebb ázsiai tartományokban sem tud az igazságügyminiszter úr találni. (Zaj a jobboldalon.) Ez így van, t. képviselőtársaim. Kitalálták ugyanis azt, hogy nem is őrizetbe veszik az illetőt, hanem detektívek foglalkoznak vele — ezt a műszót találták ki — s ezt nem tekintik letartóztatásnak, mert a letartóztatási végzést nem is hirdetik ki az illető előtt, hanem elviszik a rendőrségre, amint már az előbb is mondottam és ott 2—3—7—14 napig is őrizetben tartják, illetőleg, amint mondják, a detektívek »foglalkoznak« vele, de a foglalkozás időtartama abszolúte nincs semmiféle perrendtartási szabályban előírva és megállapítva. Addig foglalkoznak vele a detektívek, amíg nekik tetszik s ezután vagy szabadlábra helyezik, vagy átadják a bűnügyi osztálynak és itt hirdetik ki előtte az előzetes letartóztatási végzést. Megtörténik, hogy egyes embereket súlyosan elvernek, megbotoznak, kikötnek és egyéb ilyen 'fizikai, erőszakot alkalmaznak velük szemben és csak azért nem kísérik át őket az ügyészségre, nehogy ott orvosi leletet lehessen felvenni, hanem, hogy a verés nyomai eltűnjenek, ha nem is teljes mértékben, de legalább is a külsérelmi nyomok. Átkísérik őket nagyon gyakran a toloncház kórháziába, hogy a kórházban gyógyuljon be seb, amelyet rendőrségen, csendőrségen, vagy általában ezeknél a letartóztatást foganatosító intézményeknél kaptak. T. igazságügyminiszter úr, erre is felhívom 1*