Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-281
HO Az országgyűlés képviselőházának adási végösszegével, akkor mintegy 43.000 pengő többletkiadást állapíthatunk meg. Ez a tény azonban egyáltalában nem jelenti azt, mintha a költségvetés kiadási tételeinek meg állapításánál az egyéb tárcáknál is annyira hangsúlyozott és hangoztatott takarékosság el vei a legnagyobb mértékben ne érvényesültek volna, hanem inkább arra mutat, hogy a megelőző évek során ezeknek a tárcáknak kiadási tételei körében olyan nagy levonások történtek, hogy a feladatok megvalósítása, melyek e tárcák körébe esnek, nagyrészt 3sak póthiteleK igénybevételével volt lehetséges, másrészt pedig, hogy az állami és kormányzati feladatom a múlt esztendők során a gazdasági élet fejlődése és ennek következtében természetszerű, differenciálódása következtében annyira megnövekedtek, hogy az e tárcák körébe eső egyea feladatok megvalósítása, teljesítése, egyes helyeken, — miként arra később külön, is rá fogok térni — csak a személyzet szaporításával volt lehetséges. A kiadási tételek több, mint fele összegét, körülbelül 52-5%-át, a személyi járandóságok teszik ki. Ezeknek a kiadásoknak további lényeges csökkentése, sajnos, nem várható, különösen azért nem, mert hiszen a tárcák körében túlnyomórészt a személyzeti létszám a normál létszámra már a megelőző évek során, egye» helyeken pedig a mostani költségvetés összeállítása során leszállíttatott. Továbbá megtakarítások tehát a személyzeti létszám, a személy zeti kiadások körében csak akkor volnának elérhetők, ha a pénzügyminiszter úr által iá több ízben hangoztatott racionalizálási elvék nagyobb mértékben volnának keresztülvihetők. Nem várható azonban nagyobb arányú megtakarítás a dologi kiadásoknál sem, mert hiszen — miként arra az előzők során már hivatkoztam — a megelőző évek költségvetési tételeinek összeállításánál a dologi kiadások terén is a levonások a lehetőség határain belül megtörténtek, úgyhogy a tényleg rendelkezésre álló fedezet a kormányzati feladatok teljesítésére a legelkerülhetetlenebbül szükséges. Áttérve a költségvetés egyes fejezeteire, az első fejezetnél a kormányzó tiszteletdíja változatlanul az előző évekhez mérten, 120.000 pengővel állíttatott be a költségvetésbe. A kormányzóság fejezeténél a csökkenés 3320 pengő. Az elmúlt év költségvetése során eme fejezet kiadási tétele 41.800 pengővel csökkentetett. A személyi járandóságok rovata 3920 pengő többletet mutat, aminek oka részben a tisztviselők fokozatos előléptetése, részben pedig az a tény, hogy egy tisztviselő személyhez kötötten a VI. rangosztályból az V. rangosztályba lépett elő. A dologi kiadások rovata változatlan. A kiküldetési költségek rovata csökkent 500 pengővel. A királyi épületek és tartozékainak kezelése rovatánál a megtakarítás 6170 pengő. Ebből a dologi kiadások rovatánál 5370 pengő jelentkezik, míg a kiküldetési költségek rovatánál 700 pengő. A bevételek rovata 6500 pengővel csökkentetett, ami az általános házbérleszállítás természetes következménye. A főudvarnagyi bíróság kiadási összege egészben véve 5800 pengő. A költségvetési előirányzat változást tulajdonképpen nem szenvedett. Az összes kiadási többlet a cím keretében 80 pengő. A III. fejezet az Országgyűlés fejezete. Amint igen jól méltóztatnak tudni, az Országgyűlés a maga költségvetését saját hatáskörében maga állapítja meg és a költségvetésbe az Országgyűlés költségvetése csak a teljesség okából vétetik fel. A Képviselőház és a Felsőéi, ülése 19. H május tS-á/n, szerdán ház, tehát a törvényhozás mindkét háza, a maga költségvetési szuverén jogánál fogva már meg is állapította. A megelőző évvel szemben az idei kiadási előirányzat 29.680 pengő csökkenést mutat fel, amiből a személyi járandóságokra 21.580, a dologi kiadásokra 8100 pengő esik. A Legfőbb Számvevőszék fejezeténél 39.200 pengő emelkedés mutatkozik. Ebből a személyi járandóságok rovatán 26.900 pengő jelentkezik. A rendszeres allait dó illetmények rovatán egy I VI. fizetési osztálybeli állásnak a normállétj szám elérése céljából való törlése, továbbá az i 1934:1. te. végrehajtása következtében 10.600 pengő apadás mutatkozik. Ezzel szemben azonban a nem rendszeres illetmények rovatán 37.500 pengővel több irányoztatott elő, annak következtében, hogy a helyszíni ellenőrzések lényegesen emelkedtek és ennek következtében természetszerűleg a személyzeti kiadások is ennek megfelelően emelkedtek. (Mozgás.) Elnök: Csendet kérek! Rubinek István előadó: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy előadmányomat félbeszakítva, a Képviselőház nevében a legnagyobb örömmel és a legbensőségesebb baráti érzéssel üdvözöljem a nemes francia nemzetnek itt lévő képviselőit. (Hoszszantartó éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) A magyar nemzet évezredes történelme során mindenkor igaz rajongója volt a szabadság érzetével áthatott fenkölt francia szel lem I nek, (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldaj Ián.) és a legmelegebb baráti érzessek tiszteleti tel és megbecsüléssel viseltetett e nagy nemzet fiai iránt. Ezt a megkülönböztetett tiszteletei és megbecsülést megtartotta ma is, szörnyű megpróbáltatásai és balsorsa közepette. Csak osztatlan örömmel üdvözölhetjük a francia nemzet fiait, csak örömünknek adhatunk kifejezést, hogy fáradtságot > ettek maguknak arra, hogy körünkben megjelenve, a helyszínén is tapasztalatokat s/.erezhessenek arról a borzalmas helyzetről, amelybe Magyarország saját hibáján kívül jutott. (Ügy van! Ügy van!) Kérjük őket, hogy észleleteiket a legszigorúbb módon, egyúttal azonban a legtárgyilagosabban is tegyék meg (Általános helyeslés.) és hogy tapasztalataikat ott és a,kkoi, amidőn módjuk és alkalmuk nyílik hazájukba visszatérve, arra, hogy útjukról beszámolhassanak és útjuk eredményeit ismertethessék, azt az igazságnak megfelelően tegyék. (Hosszantartó általános éljenzés és taps.) T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy előadmányomat folytatva, áttérhessek a közigazgatási bíróság helyzetének ismertetésére. Évek hosszú sora óta állandó óhaja volt a jogkereső közönségnek a közigazgatási bíróság személyzeti létszámának szaporítása. Ha nézzük azt az óriási munkát, amelyet a közigazgatási bíróság végzett, ha látjuk, hogy több mim 21 esztendő óta a közigazgatási bíróság létszámában gyarapodás, szaporítás nem történt, akkor csak a legnagyobb elismerés hangján kell megemlékeznünk arról a munkáról, amelyet a közigazgatási Ibíróság alacsony létszámával is végzett. 1913 óta nem volt személyzeti szaporítás a közigazgatási Ibíróság létszámálban, viszont a bíróság felállítása óta annak hatáskörét 69 törvény és törvényerejű rendelet terjesztette ki, közöttük olyanok is, mint például a petieionális eljárásról szóló, amely maga egy-egy bírónak idejét sokszor hónapokra igénybe veszi. Arról a nagy munkáról, amely a közigaz-