Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

102 Az országgyűlés képviselőházának I szellemi és erkölcsi kvalitásainál fogva. Én, aki katona voltam — nem úgy, mint a miniszter úr — nagyon jól tudom, hogy a magyar katonaság mai presztízsét elsősorban a magyar parasztkatona adta meg, ez adja eredetiségét a magyar katonának. Es végtelenül szerencsétlen fejlődésnek látom és tudom azt, hogy a magyar parasztság a 67-es korszakban, amikor már szabad állampolgár volt, ki volt rekesztve a középosztályba való feljutásból, oda csak kivételesen tudott feljutni. Magam is tudok olyan tehetségeket, hogy elámul rajtuk az ember szeme-szája, tudok kiváló költőket, akik ma is juhászok és napszámosok. Ez az igazság. Es ha a miniszter úr az alapvetésben ezt nem ismeri el, akkor nem tudok rajta javítani és akkor — sajnos —

: vissza kell vonnom azt az amúgyis relatív bizalmat, (Élénk derültség.) amelyet a miniszter úr politikájával szemben kifejeztem. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Schmidt Miklós! Schmidt Miklós: T. Képviselőház! A miniszter úr tettei és különösen mai beszéde után nem sok mondanivalóm van, mert ami az állástalanokat illeti,' én nem beszélhetek, mivel lakóhelyemen, Mohácson nincs egyetemet végzett fiatalember, akinek fizetéses állása ne volna és ugyanezt hallottam a szomszédos Szekszárd városáról is, erről a kérdésről .tehát nem beszélhetek. A tanítóság járandóságáról ma nagyon megnyugtató kijelentést hallottunk. Ezzel kap-, csolatban legfeljebb arra kérném a miniszter urat, hogy a tanítóság hátralékos fizetésére vonatkozólag adjon lehetőséget a hitközségeknek, akár segély, akár kölcsönök útján nyújtson módot arra, hogy a tanítóság hátralékos járandóságát minál előbb megkapja, hogy ne legyen éhezni kénytelen, mert hiszen köztudomású és azt hiszem, mindenki által elfogadott elv, hogy éhező, nyomorgó tanító kezéből nem kerülhet ki az a generáció, amelyre különösen a mai viszonyok között a hazának szüksége van. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban említem meg azt, hogy az egytanerős iskoláknál kívánatos volna, ha parancsolóan mondanák ki, hogy ott csak férfi-tanerő legyen alkalmazható. Van falu, ahol sem jegyző, sem pap nincs és az ilyen falvakban a falu tanácsadója, irányítója a tanító, aki az egész községet a kezében tartja és attól függ, 'hogy milyen az a község, hogy milyen a tanítója. Erre a szerepre a nő legalább is nem olyan alkalmas, mint a férfi-tanerő. Ilyen esetben azonban gondoskodni kellene arról, hogy megfelelő szubvencióból ez az állás olyan fizetéssel is legyen Összekötve, hogy megfelelő alkalmas. tanító pályázzék is erre a helyre. Ezekről a kérdésekről nem akarok itt többet beszélni. Látom, hogy a miniszter úr nem várja azt, hogy minél többen, sokan, .tizen-huszan szorgalmazzanak egy-egy kérdést, hanem ha látja, hogy az a kérdés tényleg olyan, ihogy meg kell oldani, egy-két felszólalás után is már kijelenti, hogy ő ezeket a kéréseket megvalósítja. En olyan kérdésekről szeretek beszélni, amelyek talán kizárólag az én kerületemet, az én közvetlen szűkebb hazámat érdeklik és talán azért is nem került itt még szóba. Azt hiszem, elsőrendű kötelességünk, hogy a kerület közvetlen érdekeit tegyük szóvá ott, ahol azok még szőnyegre nem kerültek. (Halljuk! Halljuk!) 80. ülése 193% május 18-án, pénteken. A közoktatásügyi költségvetéssel kapcsolatban olvashatjuk, hogy 55 állami középiskola és 63 államilag segélyezett középiskola van, amely "középiskolákból 27 esik Budapestre, a többi majdnem kivétel nélkül a nagyvárosokban van elhelyezve, úgyhogy a vidéknek úgyszólván nem igen jut ezekből a középiskolákból. Ennek azután az a következménye, hogy amidőn részben igazat kell adnunk azoknak, akik azt mondják, hogy sok a középiskola, végeredményben mégis kevés a középiskola, legalább is egyes vidékeken kevés, mert aránytalan és igazságtalan a középiskolák elhelyezése. Kocsán Károly képviselőtársam a középiskolai javaslattal kapcsolatban azt is hangoztatta, hogy az államnak a fővárossal szemben még kötelezettségei vannak és ezzel kapcsolatban kívánta, hogy az állam a Zsigmondutcai iskolát újjáépítse, modern iskolává építse. Amikor el kell ismernünk ennek a követelésnek jogosultságát, akkor azt hiszem, sokkal jogosultabb az a kívánság, amidőn az a vidék, amelynek egyáltalán nincs középiskolája, csak azt kívánja, hogy. a meglevő ilyen iskolák megfelelően és igazságosan osztassanak el. Nem kívánom a budapesti viszonyokat részletezni, csak a baranyai állapotokra szeretnék egy kissé rátérni. Baranya vármegye ugyanis az ország egyik legnagyobb és legsűrűbben lakott vármegyéje és ezzel szemben Baranya vármegye törvényhatóságának területén egyetlen középiskola nincs. A Baranyához tartozó iskolák mind a külön törvényhatóságot alkotó Pécs városában vannak összetömörítve. Ezzel szemben Tolna vármegyében három helyen is, Somogy vármegyében 4—5 helyen és a többi vármegyékben is több helyen vannak elhelyezve a középiskolák olyképpen, íiogy 3000— 4000 lakosú városoknak, illetőleg községeknek is van középiskolájuk, —, így például a 3200 la kosú Gyönkön, a 4000 lakosú Csurgón, a 4200 lakosú Aszódon van középiskola, a 8500 lakosú Kőszegen pedig 5 iskola van: fiú-gimnázium, leány-gimnázium, fiúnevelő-intézet, tanítóképző és kertészeti szakiskola — ezzel szemben a közel Ü0.0Ö0 lakosú Mohácsnak egyetlen egy középiskolája nincs, annak ellenére, hogy nemcsak Mohács maga tekintélyes létszámú város, hanem olyan környéke is van, mmt Dunaszekcső, amelynek 6000 lakosa van és Németboly, amelynek 4500 lakosa van. Így nemcsak Mohács városa, hanem ezek a nagyobb községek is kénytelenek messze vidékre 50—60 kilométernyire küldeni gyermekeiket, hogy azok megkapják ugyanazt a képesítést, amelyet a nagyobb városok lakosai minden áldozat nélkül megkapnak. Ezzel szemben Pécsett 11 közóprangú iskola van és ezek az iskolák is annyira túlzsúfoltak. hogy példáula ciszterci-rend azt a gondolatot vetette fel, hogy egy újabb középiskolát állít fel. A miniszter vir éppen mai beszédében említette, hogy az ilyen túlzsúfolt iskolák kérdését aképpen kívánja megoldani, hogy azt a felesleges tömeget máshova helyezi el. Ezt a kijelentést én örömmel ragadom meg. Pécs városának viszonyait tekintetbe véve, ahol 7000 középiskolás diák van elhelyezve, — Pécsett egymagában 7000 és közülök legalább 700—800 Mohács városából és szűkebb környékéről rekrutálódik — kézenfekvő az a gondolat, hogy mennyivel igazságosabb és arányosabb volna az, ha Pécsett egy vagy két középiskolát megszüntetnének és egyet elvinnének a közel 20.000 lakosú Mohácsra, amely nemcsak mint város tarthat