Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-280
Az országgyűlés képviselőházának 28 annyit beszéltek már az állástalan diplomások és nem diplomások elhelyezéséről, hogy az emberek szinte úgy várták a tetteket, ahogyan most vártuk ezt az országos esőt. Kérem a miniszter urat, folytassa ezt a munkáját és mutassa meg az erejét. Magának a miniszterelnök úrnak volt egy kijelentése, amely szerint valamilyen statisztikára ő is kíváncsi. Mát erre különösen a magyar nemzet kíváncsi, mert ha a statisztika napvilágot fog látni, ki fogja matatni, hogy a keresztény magyar fiatalság saját hazájában mennyire háttérbe van szorítva. Maga ez a tény, ezek a rideg számok, amelyek mögött nem állnak izgatók, sok tekintetben meggyőzik az olyan embereket, akikben van belátás, akiben pedig nincs belátás, azt belátásra kell bírnia a kormányhatalomnak. A másik kérdés az ifjúság boldogulása az egyetemeken. Hallok éhező egyetemi hallgatókról, akik hideg szobákban kénytelenek tanulni. A keresztény megmozdulások és a keresztény egyesületek vezetői szebbnél-szebb dikciókat vágtak ki erről minden alkalommal, de itt sem léptek a cselekvés terére. Itt példát kellene venni a zsidóktól. Zsidógyereket nem igen látok az egyetemen éhezni, mert amikor feljönnek Pestre, jelentkeznek abban az irodában, amely gondoskodik arról, hogy meg legyen a kosztjuk, kvártélyuk. Van még hála Istennek, ebben a fővárosban több ezer keresztény család, amely szívesen ád egy-egy diáknak kosztot és kvártélyt. Gondoskodni kell mindenesetre arról, hogy a mai nehéz gazdasági helyzet Közepette a keresztény fiatalság kenyérhez jusson, tanulhasson, mert ha ez a gazdasági válság még nagyobbá válik és ha a mai fajtánk, amely elszegényedett és gazdaságilag lecsúszott, nem tud tanulni, akkor olyan kedvezőtlen számarány fog kifejlődni azokkal szemben, akik akár külföldön, akár itt tanulnak, amely kétségbeejtő lesz a nemzet jövője szempontjából. Ezt a kérdést is megszívlelésre ajánlom az igen t. miniszter úrnak. Egyáltalában szeretném, ha az igen tisztelt miniszter úr a népiskolákat illetően azokon a nyomdokokon haladna, amelyeket boldogemlékű. Klebelsberg Kunó követett,. akinek emlékét iminden tanyai ember áldja és aki ezer és ezer tanyai és falusi iskolát létesített. Ezekre az iskolákra helyezem én a fősúlyt, mert ezek az iskolák adják meg az alapot. Az igazi fajvédelem a jól megalapozott és feltétlenül valláserkölcsi alapon nyugvó falusi iskola. Ezeknek az iskoláknak tanítóit nem lehet elég jól íizetni. Ezeket minden gondtól meg kell óvni, mert lehetetlen 50—60 idegen gyerekkel behatóan és lelkiismeretesen foglalkozni akkor, amikor annak a tanítónak anyagi gondjai vannak, amikor nem tudja, hogy az orvost miből fizeti, hogyan tud gyermekének cipőt vásárolni és egyáltalában hogyan tudja az élelmet beszerezni. Nagyon kérem, hogy a -miniszter úr meleg szívvel gondoskodjék ezekről. T. Képviselőház! Éppen a gazdasági leromlottság következtében száz és száz számra pusztul el fajtánk legértékesebb eleme % Hányszor hallom és bizonyára hallja sok képviselőtársam is, járva az országot, hogy egyik-másik tanító eldicsekedik azzal, hogy ennek vagy annak a földművesnek, kisgazdának vagy kisiparosnak a fia milyen kiváló tehetség, de, sajnos, a szülői nem birják.tovább taníttatni. Hány kiváló feltaláló, mérnök, orvos, profeszszor vagy államférfi válhatna ezekből, ha a szülőknek módjukban lenne őket taníttatni! ). ülése 19BIf május 18-án, pénteken. 99 Nem lehet általánosítani, de meg kell állapítanom, hogy vannak vidékek, vannak községek, ahol tényleg ilyen kimagasló fiatalság van, amelyről már előre lehet látni, hogy kiváló emberanyag lesz, ha tovább tanulhat. Felhívom a kultuszminiszter úr figyelmét arra, gondoskodjék a tanfelügyelők útján arról, hogy a valóban kiváló ilyen falusi iskolásgyerekek, akik a IV. osztályt elvégezve, tényleg különös kiválóságról tettek tanúságot, államköltségen végezhessék el az iskolákat, hogy tehetséges emberekként kerüljenek ki később a közéletbe az állam támogatása révén. T. Képviselőház! Nem tartozik talán szorosan az igen t. miniszter úr hatáskörébe, mégis szóvá kell tennem, hogy mint a művészet legfőbb őre, aki az eseményeket figyelemmel kíséri, talán fel fogja hívni belügyminiszter kollégájának a figyelmét arra, hogy ma már nagyon sok színháznak a nívója és irodalma nagyon távol áll a magyar nép lelkétől, a magyar nemzet gondolatvilágától. Anélkül, hogy reklámot akarnék csinálni a darabnak, — sajnos, itt minden reklámot jelent — felhívom a figyelmét arra, hogy az egyik fővárosi színházban, a Fővárosi Operettszínházban »Hölgyeim elég volt!« cím alatt egy olyan darabot adnak, amely a legtrágárabb darabok egyike, s szégyen v hogy az ország fővárosában megtűrik. Csodálkozom azon, hogy a belügyminiszter úr még nem tiltotta be, ha pedig nem tiltatta be, akkor követelem, hogy a legsürgősebben intézkedjék az ilyen malacságok betiltása iránt. Nem tudom, hogy ez a francia darab eredetiben nagyobb malaoság-e vagy fordításban, a lényeg az, hogy az ilyen darabok előadását az országban megtűrni nem lehet, nem lehet tűrni, hogy ilyen darabokat az ország keresztény fővárosában előadhassanak. T. Képviselőház! Nem akarom az igen t. Ház idejét tovább igénybevenni, csak ezekre voltam bátor a miniszter úr figyelmét felhívni. Bár a miniszter urat olyan férfiúnak tartom, aki valóban megállj helyét, pártállásomnál s az egész kormánnyal szemben való bizalmatlanságomnál fogva a költségvetést nem fogadom el. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kíván szólni. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! Egészen röviden reflektálni kívánok még a felszólalásom után elhangzott beszédekre. Andaházi-Kasaya Béla képviselő úr szóvátette itt a művészi kontárok kérdését. Amit erre válaszolhatnék, beszédemben már megelőzően elmondtam s így újabb válasz adását feleslegesnek tartom. Amit a művészek gazdasági helyzetéről mondott s arról, hogy a művészet előfeltétele volna a gazdasági viszonyok rendezése, magam is tudom, nagyon jól ismerem a művésznyomort s igyekezem a magam hatáskörében minden eszközzel enyhíteni. Nagy baj, hogy a művészeknek és íróknak nincs érdekképviseleti szervük s ezért az új irodalmi és Művészi Tanács egyik elsőrendű feladatának tekintem, hogy a művészi és írói kamara kérdését, külföldön tanulmányozza s errevonatkozólag, ha esetleg szükséges, nekem indítI ványt tegyen. . . . ..
