Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

88 Az országgyűlés képviselőházának 270. ülése 1934. évi május hó 2-án, szerdán. ebben a tekintetben eléggé világos — minden más pénztartalék mozgósítható inkább, mint az Oti. és a Mabi. tartaléka. Elvégre a volt népjóléti miniszter úr bizonyára igen jól tudja, Hogy ezekre a pénzekre elsősorban és főképp azok tartanak és tarthatnak igényt, akik ezeket az összegeket befizették és kiizzadták azért, hogy ezeknek a tőkéknek kam itaiból és kamatos kamataiból a majdan el öregedettek, rokkantak, özvegyek és árvák a törvényben megállapított ezt az egyébként rendkívül silány ellátmányi összeget megkapják. Produktív beruházások céljára igenis adtak ezek az intézmények, különösen a Mabi., amelynek elnökségében szerencsém van résztvenni. Adott nem kevesebbet, mint hétmillió pengőt kislakásépítésre a Lakásépítő Állandó Bizottságon keresztül: adott saját intézeti székház, kórház és rendelő építésére nem kevesebbet, mint négy és félmillió pengőt; adott bérházak vásárlására — mert építeni nem engedték — nyolc-kilenc millió pengőt. Ellenben nem szíve; sen, hanem kényszer hatása alatt^ adott állami kincstárjegyekre nyolcmillió pengőt. Nem akarhatja és nem kívánhatja tő Lünk senki, hogy kincstárjegyekre további milliós összeget jegyezzünk, mert ez ma ennek a költségvetésnek az idején, a beruházásoknak a költségvetésből való tökéletes kiradirozása idején, egyenesen árulás volna a termelő munkával s a vitális gazdasági érdekkel szemben. Ellenkezőleg, az az elgondolásunk és törekvésünk, — és ezt csináljuk is — hogy a magyar fürdőügyet, a Balaton vidékének fellendülését, a magyar városok kul túrnívó jának, szociálpolitika^ és szociáihigóniai berendezéseinek növelését és alátámasztá; sát eszközöljük ezekből a rendelkezésre álló milliókból. Csak azt szeretnők,, .ha odafent a jóváhagyásnál is annyi jószándék és segítőkészség nyilvánulna meg, mint amennyi jószándékkal és segítőkészséggel igyekszik az intézet önkormányzata ezeket az eszközöket rendelk© zésre bocsátani. T. Képviselőház! Kenéz és Bud képviselő urak felszólalásaikban — ők az egységes párt másik frakcióját képviselik — érdekes diagnó; zist adtak. Meg kell vallanom, hogy társadalmi szemléletünkben, kritikai megállapításaikban, koncepciójuk átfogó voltában sokkal messzebb mentek, mint előbb említett két képviselőtársunk. Viszont a terápiának, a gyógyítás módszereinek a megjelölése nálunk éppúgy hiányzik. Milotay képviselő úr itt tegnap tartott beszédében, — amelyet nem olvashattam még el a naplóból, csak a Magyarságból olvastam annak a kivonatát — mint fajvédő és nacionalista, csodálatos módon riadt megdöbbenéssel szem; lelte azokat a vad zabolátlansággal feltörő faji és nacionalista erőket, amelyek itt Európában megnyilatkoznak. Milyen furcsa! Valaki a fajiság és nacionalizmus álláspontján áll és megdöbben, ha más faji és nacionalista erők ilyen dinamikus módon jelentkeznek. A szembenállás, a tagadás alapján lehet ezekkel az erőkkel és eszmékkel szembehelyezkedni, és lehet a fajiság és a nacionalizmus túlzásaival szembonézni imperialista alapon és lehet velük szembe nézni szocialista alapon, de a nacionalizmus és a fajiság alapján állva, kompromisszumot re; mélni más előjelű nacionalizmusoktól: ez belső ellenmondás és reménytelen kísérlet. Amellett súlyos időbeli késedelembe is esett a képviselő xír és estek mások is, akik ezt a kérdést ma itt felvetik. Azt kell kérdeznem: miért olyan későn, a levelek hullása, a Monarchia felbomlása után? Azt kell kérdeznem: miért nem volt meg ez az előrelátás akkor, amikor ez még nem lett volna késő? Ha meg lett volna az előrelátás, elmaradt volna a mea culpa. A hazájából száműzött Jászi Oszkár, aki a nemzeti államok kialakulásáról és a nemzetiségi kérdésről ezelőtt kerek húsz esztendővel megírt standard-munkájában a képzett szociológus eszközeivel és fegyvertárával analizálja ezeket a feltörekvő energiákat, végkonklúzióképpen megállapítja, hogy a magyar nemzet fennmaradása érdekében inkább előbb, mint utóbb megfelelő kompromisszumot szükséges kötni azokkal az energiákkal, amelyek egyébként szükségképpen a centrifugális erőt jelentik és képviselik itt a Duna-medencében. Es nem a szociológus, hanem a zseni Ady, akinek nem kell tudnia, mert úgyis ösztönösen, a zseni biztonságával megérez mindent, írja versében azt, amit azután Jászi, a szociológus mintegy mottóul ideilleszt: »Ezer zsibbadt vágyból miért nem lesz végül egy erős akarat? — Hiszen magyar, oláh, szláv bánat mindig egy bánat marad. — Hiszen gyalázatunk, keservünk már ezer év óta rokon, — Miért nem találkoznuk süvöltve eszmebarrikádokon?« Milotay képviselő úr igen helyes ösztönnel állapítja meg azt, hogy a nemzetiségekkel való csínjánbánás, a nemzetiségi aspirációk, kulturális, nyelvi igények kielégítése, az utódállamokkal ebben a tekintetben folytatott verseny, igen fontos és igen kardinális érdekek. Én ezt helyeslem és aláírom. De tovább megyek egy lépéssel és azt mondom, hogy nekünk az utódállamok fejlettebb csaportjával szemben, nemcsak nemzetiségi, de szociálpolitikai, munkásvédelmi és munkásjóléti területen is, fel kell vennünk a versenyt. Ma Csehszlovákiában sokkal messzebbmenő, sokkal hatékonyabb szociálpolitika uralkodik, mint itt nálunk. Ebben a tekintetben nemzeti szempontból nem lehet és nem szabad előnyt adni a szomszédos államoknak és ezért azt hiszem, hogy a kormányzattól nemcsak Milotaynak, hanem mindenkinek követelnie kell azt, hogy kezdődjék meg a nemes verseny a szociálpolitikai védelem kiterjesztése, a munkanélküliek segélyezésének megkezdése, a betegségi biztosítás kiépítése, az öregségi és rokkantsági ellátási összegeinek jelentékeny és messzemenő növelése tekintetében. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A szellemi munkásság kérdéséről beszélt az imént itt Payr képviselőtársam és úgyszólván kizárólag ennek szentelte költségvetési beszédét Illés József képviselő úr. Igen t. Ház! Nemcsak diplomás-probléma van. Amikor a szellemi munkásság problémáiról és kérdéseiről beszélünk, akkor nekünk a szellemi munkásság egészét kell tekintenünk. A középiskolásokra itt már Payr képviselő úr utalt. Legalább iíízezer azoknak a száma, akik középiskolai bizonyítvánnyal a zsebükben esz tendők óta hiába várják, .hogy akármilyen silány, akármilyen gyenge és rosszul dotált kis állás megnyíljék a számukra. De ezen túlmenően, az eddig még munkában nem volt és eddig még elhelyezkedni nem tudott ifjúságon túlmenően ott van az a széles réteg, amely a szellemi munkaterüleitnek már volt aktív tényezője és résztvevője: a leépített magánalkalmazottak széles nagy tömege. 1928-tól, a válság kiéleződésének időpontjától 1932-ig nem kevesebb, mint 15.000 ilyen magánalkalmazottat különböző korúakat — építettek le. Ezeket sem lehet halálra ítélni, ezek felett sem lehet és szabad meghúzni a lélekharangot, ezeknek érI dekében is kell, hogy történjék valami, nem-