Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-270
62 Az országgyűlés képviselőházának 2? sem, amelyeket a kormány tagjai egyéni utazásaik révén elértek, legkevésbbé pedig azokat, amelyeket az igen t. földmívelésügyi miniszter úr éppen pár nappal ezelőtt Bécsben ért el a maga felolvasásával és előadásával, (Éljenzés a középen.) amint magam tehetek róla tanúságot, hiszen ő utána ott voltam és sok emberrel beszéltem. De két tényt nem szabad ennél elfelejteni. (Halljuk! Halljuk! half elől.) Az egyik az, hogy e kivitelnek egy nagy, tetemes és számottevő része befagyott pengő ellenében történt, (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) amely befagyott pengőkkel szemben való kivitel természetesen nem bírálható el egyformán és nem is ekviparálható, nem is hasonlítható össze olyan kivitellel, amelynek ellenében valutát kaptunk volna. (Ügy van! Ügy van! bal,felől. — Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: A gazda szempontjából ez mindegy!) Rögtön rátérek erre is és remélem, hogy az igen t. miniszter úr majd további gondolataim után is éppen ennyire meg fog tudni nyugtatni, mint fejtegetéseimnek első mondata után. Egyelőre kétségtelenül igazat adok neki e tekintetben. Ez az egyik oldala a dolognak. Kivitelünk másik része árucsere formájában bonyolódik le és itt megint nagy kérdés először, hogy az ellenérték felett ezidőszerint mi is szabadon rendelkezünk-e és ha igen, milyen mértékben, másodszor pedig, hogy vájjon mi egy aránylag olcsó mezőgazdasági kivitel fejében nem vagyunk-e kénytelenek olyan importcikkeket és olyan áron átvenni, hogy ez az import a különben elég kedvező képet lényegesen rontja. De a kérdés veleje és lényege — és itt térek át az igen t. földmívelésügyi miniszter úr közbeszól lására — nem is egészen itt fekszik. Nézetem szerint helytelen a befagyott pengők elleni exportunkat összehasonlítani a valuta ellenében lebonyolított exporttal, mert ha ezekből a számokból bármiféle következtetéseket akarunk levonni, természetesen egészen visszás eredményt fogunk kapni. De nem itt van a döntő momentum éppen a mezőgazdaság szempontjából és abból a szempontból, amelyet az igen t. miniszter úr említett, hogy hiszen a gazdáknak az mindegy. Mindegy annyiból, hogy hiszen az ilyen export is tehermentesíti a belföldi piacot. Ez igaz. A kérdés azonban exportunk mai stádiumában — azt hiszem — már erősen le van egyszerűsítve és — hogy úgy fejezzem ki magam — a kérdés veleje és lényege azon fordul meg, hogy a mezőgazdasági termelő tényleg részesedik-e azokban az előnyökben, amelyek a felár révén az export nyomán előállanak és az exportot illetik meg. Es ha részesedik, részesedik-e — és itt térek rá, hogy a gazdáknak mindegy-e — olyan mérvben, mjnt amilyen mérvben az ipari exportnál (Ügy van! Ügy van! a középen.) az ipar részesedik, — azt hiszem, FenyŐ Miksa t. képviselőtársam majd fel tud világosítani erről felszólalása során — amely ipar, azt hiszem, nem 100%-ig viseli a nyersanyagimportnál szükségkép felmerülő differenciát, részben áthárítja a fogyasztóra, de mindenesetre 100 százalékig élvezi a vámvédelem összes előnyeit. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Elismerem tárgyilagosan, hogy a helyzet javult és enyhült, amit persze elég primitív módon úgy definiáltam, hogy az exportoldalon a defláció, az importoldalon az infláció hátrányait érzi a mezőgazdaság. Elismerem, ez enyhült, de hogy teljesen mindegy lenne a gazda szempontjából a helyzet, ahogy az igen t. miniszter úr közbeszólás formájában meg'. ülése 1934. évi május hó 2-án, szerdán. jegyezte, azt hiszem, ez ebben a relációban már nem áll. Igen t. Ház! Rátérek most már egy második témára, amellyel a vita alatt és különben is meglehetősen foglalkoztak t. képviselőtársaim. Ez az úgynevezett irányító vagy irányított gazdálkodás, amelyre nézve bevallom azonnal elöljáróban is, hogy amióta a tűzifa (Ügy van! Ügy van! a középen.) forgalmának irányításához szerencsém vagy szerencsétlenségem van, azóta bizonyos fokig — hogy úgy fejezzem ki magamat — revízió alá vettem még a múlt ősziszel az irányító vagy irányított gazdaság iránt táplált reményeimet. Méltóztassék megengedni azonhan, hogy egy bizonyos fokú elfogultság ellenére, egy-két megjegyzést tegyek, annyival is inkább, mert teljesen magamévá teszem azt, amit Bud János igen t. képviselőtársam kitűnően, pregnánsan definiálva elmondott. Azt mondta (olvasta): »Nem tudom magamévá tenni — nyíltan megmondom —- a szélsőséges individualizmust, az individualizmus abszolutizmusát, hogy így fejezzem ki magamat, de semmi körülmények között nem fogadhatom el a kollektivizmus despotizmusát. En azt találom, éppen ezek a tények szabják meg tulajdonképpen azt, hogy hol van a mértéke, hol van a határa annak, ameddig az állam heavatkozhatik«. Igen t. képviselőtársam definícióját én abszolúte magamévá teszem annyival is inkább, mert tapasztalatból is tudom, hogy éppen Magyarországon nagyon óvakodni kell attól, hogy az egyéni inieiatívát, energiát, a felelősség- és kötelességérzését csökkentsük, kiöljük, feleslegessé tegyük (Ügy van! Ügy van! a középen.) az állami beavatkozásba való bizakodás révén. Magyarországon tapasztalatom szerint a keleti fatalizmus és a nyugati bürokrácia váltógazdaságának igen termékeny talaja van. (Gróf Sigray Antal: Az egyetlen váltógazdaság:!) Nagyon örülök, hogy a véletlen szerencse folytán éppen az igen t. földmívelésügyi miniszter úrhoz van szerencsém felszólalásom folyamán. Az erdősítés, a gyümölcstermelés és a szőlőtermelés terén talán több, határozottabb, bizonyos tekintetben tervszerűbb irányítást kérnék és várnék és eredményt is várnék ettől. Különös védelmébe ajánlom az igen t. földmívelésügyi miniszter úrnak a történelmi borvidékek védelmét és kritikus helyzetét, mert hiába, ezeknek a helyzete nem sokat javult és hogy megint a f akérdéssel hozom kapcsolatba ezt a kérdést is, ha az oláh importfa részére lehetett egy fogyasztóterületet lehasítani Magyarországból, akkor, azt hiszem, meg kell a példa kapcsán próbálni azt is, hogy a nemesebb magyar fajhorok exportja, — tehát nem a faimport, hanem a borexport érdekében — hasonló rendszerre bírjuk rá szomszédainkat, mint amely rendszert mi itt szomszédaink javára megvalósítottunk; hogy sikerült-e vagy nem, nem tudom, de kétlem. Igen t. Ház! Még csak két kérdést vagyok bátor érinteni, mindkettő a pénzügyi tárcáihoz tartozik, de egyikről sem hallottunk valami sokat ebben a különben elég szélesem folydogáló vitában. Az egyik vonatkozik az elmúlt évben hozott törvényre, amelyről azt hiszem, egyik t. képviselőtársam sem emlékezett meg. Ez az 1933-ik évi XIX. te, amely úgy szól: »European Gas Ltd. Electric Company londoni és newyorki cég által alapítandó magyar részvénytársaság részére hiztosított adó- és illetménykedvezmények tárgyában.« Azt a tiszteletteljes kérdést vagyok tehát