Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-270
60 Az országgyűlés képviselőházának 27( okuk, mert ha van egy kis házuk és ráadásul még egy-két hold földjük is, a kórházi ápolás költségeit betáblázzák ezekre az ingatlanokra és vagyonátruházás vagy elidegenítés esetén ezeken be is hajtják, tehát meg kell fizetni, úgyhogy előfordul, — külön hangsúlyozom, hogy ez a fizetési kötelezettség a családban kiterjed még az általuk eltartott felmenő ágbeli rokonokra is — mondom, ha egy családban hosszasabb betegség fordul elő, az ilyen betegség kórházi gyógykezeltetése ezt a családot teljesen megfosztja apró vagyonkájától. (Ügy van! f Igáz! a jobboldalon.) Az országos betegápolási alapnál az utóbbi időben konkrét esetekben bizonyos méltányosságot láttam ezeknél a kérdéseknél, ez az apró méltányosság azonban nem elgendő, mert ezt a kérdést intézményesen kell rendezni. Állítom ugyanis, hogy addig, amíg ez nincs rendezve, amíg ezek a, szegény emberek nincsenek megnyugtatva afelől, hogy nem nekik kell megf izetniök a kórházi költségeket, csak; erőszakkal lehet őket a kórházba becipelni. Ezt a kérdést bátor vagyok igen melegen ajánlani az igen t. belügyminiszter úr figyelmébe. Igen megnyugtatóak a belügyminiszter úrnak a racionalizálás további kimélyítésére vonatkozó kijelentései. A személyzeti létszámcsökj kentések, az úgynevezett normálstátusra való áttérés egyrészről, a gazdasági válság pedig más részről hihetetlen mértékben felfokozták a köziigazgatás teendőit. Áll ez elsősorban a községekre és az alsóbbfokú közigazgatási hatóságokra. Ahhoz, hogy a munkamennyiség a munkabírással egyensúlyba hozassék, okvetlenül szükséges a köziigazgatás további egyszerűsítése, örömmel üdvözölhetjük e téren az alsófokú közigazgatási bíróság megszervezését, valamint a szociálpolitikai ügyek integráns részét felkaroló gyámügyi igazgatás államosításának megvalósítására való szándékát. Az adminisztráció kérdésével kapcsolatban bátor vagyok az igen t. belügyminiszter úrhoz azt a kérést intézni, méltóztassék az egyes lehetetlen helyzetbe jutott községeken segíteni abban az irányban, hogy alkalmazottaikat rendesen fizetni tudják. Van a kerületemben egy község, — meg is nevezem, Darvas község, — amelynek alkalmazottai nyolc hónap óta egy fillért nem kaptak. Tudok a vármegyémben községi jegyzőket, sőt tudok egy községi orvost is, akik ilyen okokból kénytelenek voltak gyermekeiket az iskolából kivenni, mert az internátusból egyszerűen kidobták őket, mert nem fizettek. Ez lehetetlen állapot, hiszen a jegyzőnek a mai viszonyok között még fokozottabb odaadással kell a község érdekeit szolgálni; de ha maga is a legsúlyosabb gondokkal küzd, igazán nem lelhet csodálni, ha egyes esetekben nem áll (hivatása magaslatán, sőt még azt is meg lehet érteni, ha az élettel való küzdelmében néha megtántorodik. A legnagyobb megnyugvással kell tfogadnom a honvédelmi miniszter úrnak a rokkanttörvény végrehajtására vonatkozólag eddig tett intézkedéseit. Legyen szabad a miniszter úr (figyelmébe ajánlanom, illetőleg kérnem a miniszter urat, hogy a rokkantsági fokok emelésénél méltóztassék elmenni a pénzügyi lehetőségek legfelső határáig. Falun látom, hogy ma már a rokkantaknak a legnagyobb része az élettől elcsigázott öregedő földmíves, akit a korral járó törődöttség automatikusan visz át az alacsonyabb rokkantsági fokból a magasabb fokba. Igen gyakran látni 25, maximum '. ülése 193 A. évi május hó 2-án, szerdán. 50 százalékos rokkantnak nyilvánított embereket, akikről^ egy ránézésre megállapítható, hogy munkaképtelenek. (Ügy van! Ügy van!) Ezek már nem képesek földmíves munkát végezni, egyéb foglalkozási ágban pedig szintén nem tudnak elhelyezkedni. Az ilyeneknél az elöregedés okvetlenül figyelembe veendő volna. •Ugyanez a kérésem a hadi özvegyeknél is. Nem osztom Rakovszky Tibor t. képviselőtársamnak a felfogását, aki azt mondotta, hogy jobb volt a rokkantügy ellátása, amíg a népjóléti minisztériumban volt, mint amióta a honvédelmi minisztériumban van. Ez nagyon könynyen meglehet, csakhogy ennek oka nem az illetékesség megváltozása, hanem az, hogy amikor még a népjóléti minisztérium intézte ezeket a dolgokat, több pénz állott erre a célra rendelkezésre. Ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban vagyok bátor a honvédelmi miniszter úrtól kérni, hogy amennyiben lehetősége nyílik rá, méltóztassék a 10—11 évet már kiszolgált, de a 12-ák év kiszolgálása előtt leszerelt katonákat vagy végkielégíteni vagy elhelyezni. Ezeknek a zöme teljesen vagyontalan egyén, akik a hosszú szolgálat alatt elszoktak a^ földmíves munkától vagy ha egyéb mesterségük volt, foglalkozásuktól, a munkaversenyben elmaradnak és igazán csak ok nélkül szaporítanák a munkanélkülieknek amúgy is nagy számát és tapasztalatból tudom, hogy ezeknek köréből kerülnek ki az elégedetlen elemiek. A népoktatás keretében érinteni kívánom a felekezeti tanítók illetményeinek a kérdését, amely már itt részletes felszólalások tárgyát képezte. A költségvetésben erre a célra felvett 600.000 pengővel nem lehet a kérdést megoldani, ez csak szerény injekció erre a célra s ezt a hozzáfűződő nagy nemzeti érdek okából is intézményesen kell rendezni. Szomorú esetet hozok fel az igen t. Ház előtt a következőkben: a berettyóúj falusi református egyház ezen a télen karácsony előtt kivágatta a temetőből az akácfákat azért, hogy a tanítóknak karácsonyra mégis fizetni tudjon valamit. Ilyen bázisra egy tanítónak az exisztenciáját, de különösen a tőle elvárt munkásságot építeni nem lehet. E kérdéssel kapcsolatban, mint orvoslandó bajt említem meg a felekezeti iskolák túlzsúfoltságát, amely az iskolafenntartó egyházak súlyos anyagi helyzetének következménye 'S amelynek oktatásügyi és egészségügyi kihatásairól felesleges itt bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni. Nagyon kérem még a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy a gazdasági válság tartamára méltóztassék az iskolai mulasztások büntető iszankeióját enyhíteni- Ezeknek a mulasztásoknak az oka legtöbb esetben az, hogy a szülő nem képes gyermekének olyan téli ruházatot venni vagy adni, amelyben az a tél közepén iskolába járhat. Az is baj, hogy a jelenleg érvényben levő szabályok e tekintetben alig adnak mérlegelési lehetőséget az eljáró hatóságoknak és iszinte belekényszerítik őket abba, hogy az enélkül is nagy pauperizmust időnként még büntetéssel is sújtsák. Megemlítem még az adózási rendszer súlyos hibáit, amelyekről szintén igen sok szó esett már. Megemlítem ezt azért, mert közigazgatási tisztviselő koromban hivatásszerűen foglalkoztam ezzel a kérdéssel és merem állítani, hogy azok a pénzügyminiszteri összeállítások, amelyeknek vaskos kötetei egész kis könyvtárat
