Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

58 Az országgyűlés képviselőházának 27 haza voltam, jelentették nekem, hogy csak egyetlenegy községben, Furtán, egy napon a királyi járásbíróság 22 birtokos ellen szüntette meg a védettséget. Óriási szám ez. Nem akarom ezeket .az adatokat sorban fel­sorolni. Az Alföldi Takarékpénztár például, amely az egyik legnagyobb budapesti banknak debreceni affiliációja, egymaga április 20-ig 29 védettség megszüntetését kérte. A Magyar Le­számitoló és Pénzváltó Bank 11, a Magyar Földhitelintézet 6, a Kisbirtokosok Földhitel­intézete 6, az Angol-Magyar Bank 6, a Magyar Országos Központi Takarékpénztár 6, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 5, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár 5, stb. esetben kérték a védettség megszüntetését. Itt vannak azután kisebb számban a hitelszövetkezetek. Nem tu­dom, ha ez így folyik, mi lesz ennek a követ­kezménye. Nem kaptam meg azokat a leveleket, amelyeket ezeknek a gazdáknak írtak, mert az adósok féltek nekem átadni, de szomorúan kell azt is bejelentenem, hogy alkalmam volt két nagy pénzintézet levelét olvasni, amelyek — nem szeretek erős kifejezést használni — egé­szen Shylock stílusban voltak megírva. A pénz­intézetek elj clî*clSci cl gazdavédelem eljárá­sát ilyenformán teljesen illuzóriussá fogja tenni. Nagyon jól tudom és tudjuk itt mindnyájan, hogy van az eladósodásnak olyan mérve, hogy amellett az illető gaz­dát megmenteni már alig lehet. De meg kell ezt kísérelni és meg kell adni az ilyen gazdának a lehetőséget arra, hogy a bir­tokát megtarthassa és előbb, mint az új termés értékesítése előtt ebben az irányban való szelek­tálódásra tárgyi alapot szerezni nem lehet. Én itt az ország színe előtt kérem a pénzintézete­ket, hogy szűntessék meg ezt az eljárást, ne te­gyék súlyosabbá időelőtti molesztálásokkal, költségszaporításokkal a gazda amúgy is sú­lyos helyzetét. Hiszen nem is érnek el ezzel eredményt, legfeljebb a birtok tulajdonjogát szerzik meg, azt a bizonyos nuda proprietast, ellenben pénzükhöz úgy sem fognak hozzájutni. Nagy megnyugvással olvastam az igen t. pénzügyminiszter úrnak a Tébe. közgyűlésén ez irányban elmondott beszédét. Arra vagyok bátor kérni, hogy e beszédén túl méltóztassék a pénzintézetekkel szerűben a szükséges hatalmi szóval rendeleti úton is intézkedni, hiszen most már mindössze pár hónapról van szó az aratá­sig; semmi nagyabb veszteség nem éri a hitele­zőt, ha ezt a rövid időre szóló türelmet gyako­rolja azokkal szemben, akiknek sorsa végered­ményben mégis csak az ország sorsa. (Ügy van! jobbfelől.) A legnagyobb aggodalommal kérde­zem, mi történik akkor, ha a máris katasztrofá­lis csapással fenyegető szárazság tovább tart? Akkor az Alföldön nem lesz aratás és a pénzj intézetek ilyen elj aras a mellett, őket korlátozó hatósági intézkedés nélkül, pedig nem lesz vé­dett birtokos sem, mert megszűnik mind, legfel­jebb azok, akik ma még nem védettek, válnak védettekké. Szíves figyelmébe ajánlom az igen t. pénz­ügy- és földmívelésügyi miniszter uraknak a zöldhitel kérdését is, amely igen kézenfekvő módja volna a védett gazdákon való segítésnek, ámde ahány intézet van ennek a kezelésével megbízva, tapasztalatom szerint annyi mód­szer és annyi elv érvényesül, úgy hogy a kor­mány intenciója a legtöbb községben nem jut érvényre. A Tisztántúli Mezőgazdasági Ka­mara tudomásom szerint egy memorandumot terjesztett a földmívelésügyi miniszter elé, '. ülése 19 BU. évi május hó 2-án, szerdán. amelyben kérte azoknak a kedvezményeknek a megadását, amelyek enyhítenék ennek a vidék­nek ,a piacoktól való távolsága és a szállítási nehézségek tekintetében fennálló hátrányos helyzete következményeit. A miniszter úr hono­rálta is ezt a memorandumot, s a helyzet tanul­mányozására kiküldött egy szákbizottságot, e tanulmányozásnak azonban eddig még semmi­féle látható eredményét nem tapasztaljuk. A múlt évben nyújtott vasúti kedvezmény, saj­nos, csak igen kis mértékben enyhítette a disz­parítást. Méltóztassék többek között figyelembe venni, hogy a Tiszántúl egy nagy részének még lokális fogyasztó piaca sincs,, szerencsé­sebb vidékekkel szemiben a Tiszántúl legna­gyobb része a távolság folytán elesik a tejter­mékek, a romlandó zöldség, a gyümölcs, stb. szállítási lehetőségétől. Ezen hátrányok mellett ennek a vidéknek gazdaközönségét még egy baj sújtja. A múlt­ban eszközölt felvételek folytán igen magas ka­taszteri tiszta jövedelemmel vannak az itteni földek felvéve és igen magasan vannak meg­adóztatva. Nagyon jól tudom, hogy a földmíve­lésügyi miniszter úr ezeket a kérdéseket ismeri s arról is meg vagyok győződve, hogy ebben az irányban cselekedni fog; amikor ezt itt mint panaszt előtárom, inkább a cselekvés sürgőssé­gét és ez irányban a Tiszántúl népének meg­nyugtatását kérem. A telepítés kérdésével kapcsolatban, mint gondolatot vetem fel, hogy addig is, amíg ezt az igazán nagy elgondolást pénzügyi helyze­tünk valóra váltani engedi, nem lehetne-e a kisemberekből alakult bérlőszövetségeket anya­gilag támogatni? Kerületemből fordultak hoz­zám ilyen kérésekkel és egyes konkrét esetek­ben úgy láttam, hogy aránylag csekély támo­gatással inkább állami garanciával lehetett volna jóravaló mezőgazdasági munkásoknak lehetővé tenni, hogy pár hold földet béreljenek. Az ilyen akciót én a telepítés előfutárjának te­kinteném, mert úgy láttam ezekből a konkrét esetekből, hogy az illetők később ezeket a bir­tokokat örök tulajdonjoggal is meg tudnák szerezni. Másodsorban az agrárérdekekel szorosan egybeforrt s a modern gazdasági életnek ma már conditio sine qua non-ját képező közleke­désekről óhajtok néhány szót szólni. A legna­gyobb örömmel látom, hogy a kormány azok között a szűk keretek között is, amelyeket a pénzügyi helyzet megszabott, viszonylag tekin­télyes mértékben igyekszik bizonyos közlekedési lehetőségek, utak és víziutak létesítésére, öröm­mel tekintem ezt a még óriási áldozatot igénylő feladatok megoldása kezdetének. Az Alföld út­hálózata rendkívül gyér, vasúti hálózata még rosszabb és a meglevőnek jelentősége is, külö­nösen az ország keleti részein, elenyészik az­által, hogy a trianoni átmetszés a határon át­futó vonalakkal addig összekötött gócok egyi­két elvetette és így az egyes vasútvonalakon való közlekedést szinte célnélkülivé, pusztán gyér személyszállítás lebonyolítására valóvá tette. A vasúti üzemi költségek és a gazdasági javak között _ mutatkozó diszparitás ma már teljesen kizárja új vasútvonalak építését, éppen ebből folyólag tudom a legnagyobb örömmel üdvözölni a kormánynak azt a közúti politiká­ját, amelynek az adott viszonyok közötti jelen­tős kezdő lépését a földmívelésügyi és kereske­delemügyi tárca költségvetésében látom. A vasútkérdéssel kapcsolatban nem mu­laszthatom el, hogy a tarifakérdést ne érint-

Next

/
Oldalképek
Tartalom