Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

52 Az országgyűlés képviselőházának Még egy lépéssel tovább megyek ebben a kérdésben. (Halljuk! Halljuk!) Nekünk a nagyhatalmak között minél több barátot kell szereznünk. Az utóbbi időben egy olyan kampánynak voltunk szem- és fültanúi, amellyel az előbb itt Milotay István igen t. képviselőtársam értékes beszédében bőven és részletesen foglalkozott, s én teljesen osztom az ő álláspontját. A múlt évi költségvetési vitában leszögeztem már azt, 'hogy mint magyar ember és mint keresztény ember, politikai ellenfele vagyok a hitleri elgondolásnak, nem vagyok azonban ellenfele a német nemzetnek. Ez két különböző dolog, és ebben estek tévedésbe azok, akiket bizonyos egyoldalú félelem állít szembe nemcsak a hitlerizmussal, hanem — sajnos — magával a német nemzettel is. A német nemzet, amely mégis csak egy 65 milliós népet jelent Európa közepén, éppen a kisagráriusok szempontjából sokkal fontosabb piacot jelent nekünk, mint akár Olaszország is, mert azokat a. cikkeket fogyasztja inkább, amelyeket a kisagráriusok termelnek, és így az ő gazdasági együttműködésüket nem nélkülözhetjük. Rá kell itt mutatnom egy incidensre is, amely eléggé nagy hullámokat vert fel. Zsilinszky igen t. képviselőtársam felvetette itt egy Isbert nevű úr esetét, aki a berlini egyetem magyar intézeténél mint asszisztens működik, és megvádolta bizonyos dolgokkal. Ez az igen túr most egy levelet intézett hozzám, amelyet i azért vagyok bátor itt a Ház nyilvánossága | előtt is részletesebben ismertetni, mert a magyar embernek tulajdonsága, hogy szereti az igazságot, még akkor is, ha az az igazság bizonyos vonatkozásban nem mindenkinek kellemes. Le kel-1 szögeznem azt, hogy ez az úr megtanulta a mi nyelvünket, itt járt Magyarországon, én is több alkalommal beszéltem vele, kivittern magamimal kerületembe, megmutattam neki, hogy a németeket itt se fel nem akasztják, se fel nein nyársaljáik, ők barátaink és testvéreink, s éppen úgy érzik itt magukat, mint a magyarok, tehát ebből a szempontból semaniíéle baj nincs ebben az országban. Ö maga tapasztalhatta és láthatta saját szemeivel, hogy itt nemzetiségi kérdés abban a vonatkozásban, ahogy egyesek felfogják, abszolúte nem található. Ez az úr írt hozzám egy levelet, amelyben hivatkozva arra a barátságra, amelyet részemről tapasztalt, kért arra, hogy itt nyilatkoztassam ki, hogy ő a magyarság iránti szimpátiából jött ide, tanulta meg :a mi nyelvünket és nem mint politikus, hanem mint tudós ember foglalkozik az itt élő németséggel, lábban az értelemben, hogy ezt a németséget a magyar hazához való hűségre és ragaszkodásra tanítsa, nem pedig az ellenkező irányban. Kérte azt, hogy igenis ne értsük őt félre, mert nagyon kevés ember van Németországban, aki a magyar viszonyokat ismeri, ő egyike ezeknek s továbbra is jó irányban és a jó cél érdekében akar dolgozni és kéri, hogy ne gáncsoljuk őt ebben, hanem segítsük és támogassuk. (Gáspárdy Elemér: Miért írt akkor olyan cikket?) Azt a cikket ő el is küldte nekem s én átnéztem. Tényleg vannak benne bizonyos statisztikai hibák, amelyekbe — valljuk be őszintén — mii magunk is bele szoktunk esni. Ö ezeket a hibákat rektifikálta, és ezt nem hozta fel azután az igen t. képviselő úr- Rektifikálta és bevallotta maga is, hogy hibásak voltak ezek az adatok, amint ezt a Magyar Statisztikai Szemle is igazolja azután az ő adataivial, úgyhogy ő szinte sírva írta ezt a levelet, mert azt mondotta, hogy ő jót 269. ülése 1934 május 1-én, kedden. akart, jó célt szolgált és a magyarságnak ezután még rajongóbb, még szeretőbb - barátjia lesz, mint eddig volt. Megbocsátunk neki. Végezetül pedig engedtessék meg nekem, hogy olyan kérdést is érintsek, amely ma hivatalos oldalról legalább is a nyilvánosság előtt nem részesül abban a figyelemben, amelyben szerény véleményem szerint részesülnie kellene. Ez a kérdés — rigy érzem, ez a meggyőződésem — sorsdöntő lesz az ország részére, és ebben a kérdésben — sajnos — ma tmég a magyar társadalom is, legalább részben, szemben áll egymással. Szemben áll pedig éppen azért, mert itt hivatalos helyről is olyan elgondolások és szembeállítások történnek, amely, szerény véleményem szerint, a magyarság ezeréves történelmével szöges ellentétben állanak. A miniszterelnök úr egyízben a Kárpátrnedencerol beszélt. Arról beszélt, hogy ne a Dunamedencéről essék szó, hanem igenis beszéljünk a Kárpátmedencéről. Azt akarta kifejezni, hogy a régi, integer Nagy-Magyarországgondolatát tartsuk ébren a lelkünkben és ezért küzdjünk. Száz százalékig igaz, így van, hiszen nincs magyar ebben az országban, aki ne áldozná szívesen életét és vérét is ezért a gondolatért. Mint reális politikusnak azonban, tisztelettel azt kell kérdeznem: lehetséges-e vaktában nekimenve ennek a gondolatnak, ezt a, mai eszközök mellett és a mai politikai helyzetben elérni? Sajnos, úgy látom, hogy ez a mai viszonyok között rövid időn belül el nem érhető, és ezért^ én így formulázom meg a kérdést : a Kárpátmedencéhez a Dunamedencén keresztül vezet az út. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A mellényt a háború, után a páriskörnyéki békékben rosszul gombolták be. Ezt a rosszul begombolt mellényt ki kell gombolni és újra be kell gombolni. (Gáspárdy Elemér: Különösen a franciákét!) Es látjuk azt, (hogy a bűntudat — mert igenis bűntudat — már felébredt azokban is, akik reánk diktálták ezt a békét. Hiszen Barthou francia külügyminiszter nemrég Varsóban és Prágában járt, és a vele való megbeszélés hatásakép és következményeképpen azt látjuk, hogy a cseh külügyminiszter úr egészen más hangokat penget a Dunamedence kérdésének rendezését illetőleg. T. Ház! En, mint egy párt tagja, amely elsősorban a magyar földmívesosztályért, a magyar kisgazdatársadalomért, a magyar faluért küzd, nyíltan és_ őszintén hangoztatni merem, hogy ennek a társadalmi osztálynak és ezen keresztül a többi társadalmi osztálynak, — mert csalt ezen keresztül jöhet meg a többi társadalmi osztálynak is az életlehetősége és az exisztenciája (Ügy van! Ügy van!) az érdekében elsősorban tartom " szükségesnek a restauráció kérdésének megoldását. (Helyeslés balfelől.) Már a múlt esztendőben leszögezte itt éppen Sigray igen t. képviselőtársam, hogy a nemzettel egyetértve, a nemzettel karöltve, sohasem a nemzettel szemben, törvényesen, alkotmányos eszközökkel kell megoldani ezt a problémát. Es ma, amikor ebben a borzasztó kataklizámában, szörnyűséges gazdasági helyzetben, ennek a nemzetnek nincs mása, mint ezeréves alkotmánya, amely az állam alkotmányában, az önkormányzatokban és a többi közületekben él, fokozottan kell vigyázni arra, hogy utolsó bástyáját össze ne romboljuk annak a lehetőségnek, amely ismét visszahozza számunkra azt, ami minden magyar ember lelkében él. Ügy látom, hogy ma már ez a kérdés érik.