Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

50 Az országgyűlés képviselőházának 269. ülése 193A május 1-én, kedden. becsülete azt kívánja, hogy a hadviseltekkel » szemben kell elsősorban leróni a nemzet háláját. Ez a becsület kérdése, hogy a nemzet hogyan viselkedik azokkal szemben, akik vért és pénzt áldoztak, a hadikölcsön-károsultakkal és a hadirokkantakkal, a hadiözvegyekkel szemben. Igenis, méltóztassék módot találni ebben a költségvetésben, hogy itt rend teremtessék, hogy azok, a ma már talán utolsó éveiket élő rokkantak, akik nem tudnak kenyérhez sem jutni, érezzék az állam gondoskodását, már a jövő szempontjából is. Mit tudjuk, mikor fog a nemzet megint erőpróba előtt állani és ha azt látja a mai fiatalság, hogy a hadirokkant kénytelen kiállni a Lánchíd elé, vagy pedig kénytelen falun egyik házból a másikba járva ebédet kérni, akkor senki sem fogja ezt valami nagy és ideális elintézésnek tekinteni. (Farkasfalvi Farkas Géza: Szörnyű előre nem látás!) Van még egy antiszociális és antinacionális hiba a költségvetésben, a földreform során földhözjuttatottak kérdése, amelyre már előttem szólott igen t. képviselőtársam is rámutatott. En ezt a kérdést nemcsak — mondjuk — financtechnikai szempontból nézem, hanem nézem szociális, társadalmi és nemzetpolitikai szempontból is. Mert annakidején ki kapott földet? Az, aki becsülettel verekedett a hazáért, aki a forradalmak alatt tisztességesen viselkedett. Azt megjutalmazták azzal a földdel. Szép kis jutalmat kapott, mondhatom. (Gr. Somssich Antal: Attól koldul!) Attól koldul! És most az a kevésbbé értékes elem, amelyet annakidején kizártak a földreform áldásaiból, gúnyosan és kárörvendően nevet azokon, akik ebben az áldásban részesültek. Eckhardt Tibor igen t. barátom rá is mutatott a gyufapénzekkel kapcsolatban, hogy amikor a dollár esett, lehetett volna ezt a kérdést egészen becsületesen és tisztességesen rendezni. Akkor azonban ezt elmulasztották, mert valami ravasz finánctechnikai akadályai lehettek ennek. Nem értek nagyon hozzá, de megállapíthatom, hogy ez a kérdés körülbelül egymillió embert érint ebben az országban, körülbelül 200.000 családfőt és hozzátartozókkal együtt egymillió embert. Ezzel a dologgal érdemes foglalkozni. Nekem ti /J Ü meggyőződésem, hogy a kormányzatnak nem Mussolinikban és Hitlerekben kell gondolkoznia, hanem a szegény, kicsi emberek nyomorúságos bajait kell elsősorban rendbehoznia és akkor majd tovább mehetünk egy lépéssel. A revizió szempontjából és mindenféle más szempontból olyan állapotokat kell teremteni, vagy lehetőleg igyekezzünk teremteni, amelyekben minden ember tisztességes munka után becsületes kenyérhez juthat. (Úgy van! balfelől.) Igen t. Ház! A pénzügyminiszter úr költségvetési beszédében két olyan kijelentést is megkockáztatott, amelyekkel volnék bátor néhány szóban foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Nem akarok a pipázó parasztról beszélni, mert ezt már elcsépelték. (Egy hang a balközépen: Mi az a pipázó paraszt?) Ezt már ismeri a publikum. Ellenben a pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy a mai idők nem alkalmasak egy adóreform megteremtésére. Abból indult ki, hogy a mai gazdasági és pénzügyi helyzet annyira labilis, hogy adóreformot hozni nem volna célszerű és okos dolog. Ez körülbelül hasonlít ahhoz az esethez, amikor valaki súlyos betegen fekszik és azt mondja egy okos ember, hogy nem érdemes, nem célszerű orvost hozatni, mert hátha közben meggyógyul a beteg és akkor kiderül, hogy kár volt orvost hivatni. Körülbelül így vagyunk ezzel a kérdéssel is. Az adóreform kérdésében csak egyetlenegy dologra szeretnék rámutatni. A mi pártunknak az aa álláspontja- ebben a kérdésben, hogy az állam* nak szüksége van bizonyos összegekre, amelyekkel az államháztartás menetét fenn tudja tartani, azonban azokról a vállakról, amelyek ma az adóterhek alatt összeroppannak, át kell emelni a terheket azokra a vállakra, amelyek hitem szerint, akárki akármit mond, még ma is inkább elbírják azokat a terheket, mint az a nyomorult kisember, aki összeroskad ezeknek súlya alatt. (Ügy van! a baloldalon.) Azt hiszem, itt megint ellentmondással fogok találkozni, ha azt mondom, hogy nem találom politikailag sem okosnak és éppen — mondjuk — a nagykapitalizmus, a kartellek és a nagybankok szempontjából azt, hogy ma, amikor úgy rájuk jár a rúd, (Farkasfalvi Farkas Géza: De csak szóval!) — igen; attól ők még nem ijednek meg, — akkor a társulati adót 15 millióról 13 millióra csökkentik és ugyanakkor a földadó és a házadó marad ugyanannyi. A társulati adót, mivel olyan nagyon rosszul megy szegénykéknek, indokolt lecsökkenteni! Ezzel szemben a cukoradó 42 és fél millióról 43 millióra van előirányozva, amint az indokolás mondja: miután remélhető a cukorfogyasztás emelkedése. T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy ennél a cukorkérdésnél egy pillanatig időzzem. Ez egy nagyon érdekes — és nagyon édes dolog, amint itt egyik t. képviselőtársam mondja. Nekem az a nézetem, mint olyan embernek, aki híve vagyok az állami gondolatnak, hogy az emberek állami közösségben éljenek, azonban az államok, mint Rousseau is megírta Contrat Sociale című művében, azért alakultak, hogy az emberek élete könnyebbé tétessék, (Ügy van! balfelől.) az emberek azért társultak, hogy a terheket könnyebben viseljék, könnyebben védekezzenek a közös ellenséggel szemben és hogy magasabb kultúrájú életet élhessenek. Ma azonban — sajnos — különösen nálunk, ezek a jelenségek nem így állapíthatók meg. Mert amikor azt tapasztalom, hogy azt a tejet, amelyet nagyon nehezen állít elő az a gazda, másfél fillérrel értékesítik odakint vajban és idegen embereket olcsóbban táplálnak vele, mint saját éhező állampolgárainkat itt Budapesten a 32 filléres tejjel, és amikor azt látom, hogy a 46 vagy 49 fillér előállítási költséggel bíró cukrot odakint 7 fillérrel értékesítem, nálunk pedig 1 pengő 28 fillérrel, 1 pengő 30 és 36 fillérrel értékesítem; amikor az idegen állampolgároknak adok ilyen fórt a magam állampolgáraival szemben: akkor valahogy megrendül az ember hite az állam szükségszerűségében. Azt kérüezem: miért kell nekem ezt fenntartanom, amikor nem tud engem megvédeni ilyen vonatkozásban és a cukrot olcsóbban adja az idegennek, mint a maga alattvalójának! Ugyebár, nem ebből a célból létesült az állam? A cukornál egy roppant érdekes dologra mutatok rá. A termelési költség kilogrammonkint 49 fillér; a kincstári részesedés 60 5 fillér. Ausztriában a kincstári részesedés 3002 fillér, Csehszlovákiában 31-20 fillér és Romáiniában is csak 34-60 fillér, vagyis ott is kisebb, mint nálunk. Az árak kicsiben: Csehszlovákiában 106 fillér, Ausztriában 107 fillér, Romániában 69 fillér. A fogyasztás fejenként és évenként Magyarországon 9 kilogramm, Ausztriában 27 kilogramm, Angliában 46 kilogramm, Né-