Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-278

Az országgyűlés képviselőházának 278. tovább foglalkozzam a felvetett kérdésekkel és főleg azzal, hogy lehet-e arra gondolni, van-e arra lehetőség, amit a Balkán-paktum állítólag magában rejt, hogy a kis szuverén népek egyesüljenek, szövetkezzenek vagy akármilyen államblokk legyen itt a Duna-völgy ében, minden nagyhatalom kizárásával. Én a Balkán-paktumot nem egészen így fogom fel, — bár kétségtelenül a külügyminiszter úr illetékesebb erre — hogy a Balkán-paktum csak ezen a kis népek öncélúságának biztosítására jött létre; én azt hiszem, hogy francia kéz nélkül ez nem jött volna létre éppen akkor, amikor Németország és a német nemzeti gondolatnak kétségkívül további erősödése folytán nem bizonyult elégnek Franciaország számára az addigi kisantant szövetség. Talán, ha lesz időm, beszédem későbbi folyamán rátérek arra, hogy ez a kisantant-iszövetség egy kicsit gyengült éppen a német hatása alatt. Azt gondolom, hogy Franciaország egy távolabbi vonalat keresett Csehországon túl további politikájának megerősítésére. Hogy mindennek ellenére a Balkánterve nem öltött olyan veszedelmes jelleget, hogy a mi bekerítésünket jelentené és hogy a kisantant helyett még tovább terjedően csoportosultak volna a balkáni államok, ez nekünk szerencsénk és Bulgária érdeme, de abban, hogy a Balkán-paktum nem jöhetett létre, azt hiszem, mégis egy nagyhatalom keze munkálkodik közre. Lehet, hogy elérjük azt az időt, amikor kimondhatjuk, hogy amint Amerika az amerikaiaké, Ázsia az ázsiaiaké, úgy KözépEurópa is a középeurópai népeké és Európa jövő fejlődése az, hogy Pán-Európa helyett először talán Kelet- és Középeurópában jön létre valamiféle államszövetség. Ha ez így van ós erre a népek ösztönüknél fogva gondolnak, akkor még inkább szükségesnek tartom olyan magyar külpolitika megvalósítását, amely ennek az egész alakulatnak középpontjává történelmi és geográfiai okoknál fogva egyaránt a magyar királyságot tudja tenni. Hangsúlyozom azonban, hogy az élő magyar királyságot, nemcsak a névben létező magyar királyságot, mert itt nem egyének érdemeinek vagy értékének összeméréséről van szó. Ezt mindig külön kell hangsúlyozni, ha az ember a királykérdést felveti. Nagyon sok királynál különb ál lamférfiak és államfők lehetnek, de a királyság intézményének szilárdságában, biztosságában és nálunk, hála Isten, a Szent Korona tradícióiban van az az erő, az a hatalom, amely lehetővé teszi azt, hogy ha ezeknek a kisebb népeknek csakugyan a hazája a Duna-völgye, akkor a magyar nemzet emelkedjék ki közülök. Engem az sem zavar ebben a vonatkozásban, hogy Ausztriával mi történik. Ezt most nem azért mondom, mintha mi nem óhajtanánk Ausztria függetlenségét abban a formában, amelyet ő választ. De kicsit csodálkoztam, hogy a miniszterelnök úr a római egyezmény után azt mondotta, hogy nekünk semmiféle érdekünk, ingerenciánk — nem tudom pontosan, hogy mi volt a szó — nincs Ausztriának ama sorsa tekintetében, hogy Németországhoz fog-e csatlakozni vagy pedig független lesz. Én úgy veszem észre, hogy mi a római egyezményben garanciát vállaltunk. A római egyezmény politikai részét illetően Ausztria függetlenségének garanciájául jött létre, tehát úgy érzem, hogy valamiképpen tovább mentünk e kötelezettség terén. De lehet, hogy az események túlszárnyal nak bennünket. Ha a nagy nemzeti mozgalmak hulláma elönti Ausztriát és elsodorja a középeurópai ülése 19 3 U május 16-án, szerdán. 491 kis népek családjából, akkor itt maradunk Ausztria nélkül. Nekünk tehát ezzel a lehetőséggel is számolnunk kell. Ezért mondottam tavaly is, amikor — miként most is — sokak bosszúságára a királykérdést előhoztam, hogy nekem teljesen mindegy, hogy mi történik Ausztriával. Én a magyar királyság helyreállítását magyar szempontból kívánom és a magyar jövő kiépítése szempontjából tartom szükségesnek vagy aktuálisnak, amilyennek a miniszterelnök úr nem tartja. T. Ház! A külügyminiszter úr arról beszélt, hogy szabad mozgásunk a római egyezmény, után még nagyobb fokban meglesz, mint eddig volt. Ennek nagyon örülök. A miniszter úr politikájának tulajdonképpen a várakozás a lényege, vagy ahogy ő magát kifejezte, »az a nyugodtság, amellyel az eseményeket néznünk kell«. Mégis azt mondom, ha az a mozgási lehetőség most nagyobb fokban megvan, akkor fordítsunk figyelmet ezekre a kérdésekre^ is, amelyek a magyar kérdést belülről mozgatják. Egy kérdés aktualitását nem abban látom, hogy annak megoldását a nagyhatalmak reánk parancsolják, vagy hogy olyan külpolitikai konstelláció jön létre, hogy reggel arra ébredünk: a tégla a fejünkre esett, a kérdés aktuális, tehát meg kell oldani. Ennek a kérdésnek megoldását a régi ezeréves magyarság történelmi hivatásának tekintem, azért nagyon kérem a külügyminiszter urat, hogy külpolitikájának vonalvezetésébe vonja be ezt is, mert nem egészen mindegy, hogy ez a kérdés rendezetlenül áll-e vagy rendezetten, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Teljesen rendezett!) Nem hallottam ki mondta, hogy rendezett, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Én mondottam. Törvény szerint teljesen rendezett állapotban van!) De nem a királyság van rendezve, hanem alkotmányos életünk. Azon is nagyon csodálkoztam, hogy a miniszterelnök úr minket szemrehányólag figyelmeztetett arra, hogy miért vesszük azt a szót ajkunkra, hogy átmeneti állapot. Mert ő azt mondotta, hogy ami 15 esztendeig tart, azt már nem lehet átmeneti állapotnak nevezni. Hát trianoni állapotunk is 15 év óta tart már és azért mégis bizony átmenetinek kell neveznünk. Maga az 1920:1. te. is azt mondja, hogy csak az átmeneti intézkedéseket teszi meg. Az azután más kérdés, hogy a kormányzónak, mint államfőnek a tisztsége nem átmeneti. Ez abban a rendszerben, amelyben vagyunk, végleges, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ez helyes!) De ennyire disztingválnunk kell, amikor intézményekről beszélünk, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ez így prezíz álláspont. Köszönöm, hogy ezt meg méltóztatott mondani!) Különösen láthatja tehát a miniszterelnök úr, hogy én mindig igyekszem ebben a kérdésben az objektív álláspontot elfoglalni és annak ellenére, hogy úgy fest a dolog, hogy én intranzingens, a királykérdést mindig piszkáló ember vagyok, mindig arra törekszem, hogy még jobban megértsük egymást és a közeledést minél jobban és hamarább megtaláljuk. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) T. Képviselőház! Azt hiszem,^ hogy most már el is hagyhatom ezt a kérdést. Beszédemet azzal akartam kezdeni, hogy a miniszterelnök úr nagy költségvetési beszédében szabta meg tulajdonképpen a külpolitikai irányt is. Bár a külügyminiszter úr előbbi külpolitikai Összefoglalása ezzel természetesen egészen egyező, mégis azt mondhatom, hogy a miniszterelnök úr szabta meg az ő költségvetési beszédében a külpolitikai irányt is, amikor a kö69*