Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-278

484 Az országgyűlés képviselőházának 278. ülése 1934- május 16-án, szerdán. Irányzatának, belpolitikai kormányzatának tényei is. Ha a dolog így áll, akkor tisztelettel azt kell kérdeznem végre Fábián képviselő úrtól, hogy miért nem figyeli ő ezeket a belpolitikai tendenciákat más államokkal kötött szerződéseknél, például a hitlerizmussal szemben, például a fasizmussal szemben. (Malasits (xéza: Vannak olyan veszedelmesek, mint a szovjet! — (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon,) Mert ha nála tényleg döntők ezek a belpolitikai aggályok, akkor ezeket a tendenciákat a többi állammal kötött szerződéseknél is kutatni és firtatni kell; ezt kívánja egyszerűen az objektivitás. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha pedig ezt Fábián képviselő úr csak Szovjet-Oroszországra vonatkoztatja, akkor — sajnálom — azt kell mondanom, hogy őt itt nem objektivitás vezeti, hanem egy speciális győlölet, amelyet azonban mi nem tartozunk respektálni és nem tartozunk az objektív argumentumok sorozatába felvenni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mondom, t. Ház, nekünk az volna a kívánságunk és követelésünk, hogy a magyar külpolitikai kormányzat többi ténykedésében is inkább a gazdasági szempontok és tendenciák legyenek irányadók. Éppen a római egyezményben azonban nem látjuk ennek megnyilvánulását, hanem csak azt, ami ellen kénytelenek vagyunk opponálni. T. Ház! A miniszterelnök úr nagy költségvetési beszédében — sajnos — egyetlen szóra sem méltatta azokat az aggályokat, amelyeket mi a magyar külpolitikával szemben táplálunk, azzal a külpolitikával szemben, amelynek ez a római hármas antant az alapja, hanem egészen apodiktikusan elismerést követelt a miniszterelnök úr az ő politikája számára, olyan apodiktikusan, mintha ezt a politikáját már bizonyos sikerek koronázták volna, mint ha már igazi eredmények igazolták volna őt. Pedig ilyen sikereket egyelőre nem látunk. Egyelőre csak azt látjuk, hogy a kormány most fáradozik azon, hogy a közvéleményt nagy és általános tapsolásra hangolja. (Farkas István: Becsapás lesz ebből.) Ezzel szemben mi kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy mi ebből a tapsoló kórusból igenis kimentjük magunkat és kimaradunk. Nekünk az a meggyőződésünk, hogy az ország elsőrendű érdeke éppen az, hogy mi a magyar kormány külpolitikájának legélesebb ellenzői maradjunk. Ennek a római megegyezésnek egyelőre egy kommüniké az eredménye, amely kommünikéről egészen tárgyilagosan meg lehet állapítani, hogy nagyon homályos. Olyan homályos, hogy egyelőre semmivel sem mond többet, mint amennyit a március T7.-i kommüniké mondott, amelyben magának az antantnak létrejöttét közölték a világgal. Hogy ennek mi lehet az oka, ezt száz százalékig nem tudom, de merem kockáztatni azt a szerény felfogásomat, hogy ha az az egyezmény eredményes és örvendetes volna, akkor bőbeszédűbben fogalmazták volna meg, mint amilyent így kaptunk. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mi tehát bizalmatlanok vagyunk ezzel a külpolitikai aktussal szemben. Bizalmatlanok vagyunk az Olaszországgal megkötött gazdasági antant dolgában is. Ennek a bizalmatlanságnak sok és mély forrása van. Ezek közül egyelőre csak arra az egyre hivatkozom, hogy mi nem tudunk megfeledkezni arról a tényről, hogy bár az olasz barátkozás politikája körülbelül már egy évtizedes múlttal bír ebben az országban, mégis szemben áll vele az a nagyon jelentős tény, hogy Olaszországnak Magyarországgal való külkereskedelme még nem érte el az olasz külkereskedelem 2%-át. (Farkas István: Ez a döntő tényező!) Igazi szerelemről tehát ebben az esetben nem lehet beszélni. (Farkas István: Ez nagyon egyoldalú szerelem!) Mondom, az olasz külkereskedelemnek alig 2%-át teszi ki a Magyarországa] való külkereskedelme, amikor pedig Magyarországnak a dunai államokkal való külkereskedelme a 33%-ot is felülmúlja. Ami ezen a homályos és szűkszavú kommünikén mégis átszűrődik, az egy indokolt sejtelem abban az irányban, hogy itt következik a magyar ipari termelési terület megcsonkítása és megszűkítése (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és ennek következményeképpen (Farkas István: Ennek ellenében kapunk narancsot!) a magyar ipari munkásosztály, a magyar munkanélküliek reménytelenségének újabb fokozása. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt mondom, hogy egyelőre csak sejtésekről lehet szó. Hogy mi várható, azt Gömbös miniszterelnök úr magyarázó szavaiban, amelyeket a sajtónak rendelkezésére bocsátott tegnap, — azt kell mondanom — nagyon finoman körvonalazta, többek között a következőket mondván (olvassa): »Meg vagyok győződve róla és remélem, hogy árpolitikai tekintetben enyhülés fog előállani az ipari árak terén. Ezt azonban a magyar ipar minden bizonnyal kibírja.« (Malasits Géza: Hogyne! Leszorítja a munkabéreket!) Eddig a nyilatkozat. Ehhez csak azt volnék bátor megjegyezni, hogy a tapasztalat szerint a jó doktor bácsik sok olyan bajra mondják, hogy kibírható, amelybe a beteg mégis belehal. Mondjuk az orvos számára kibírható a baj, de a beteg belehal. Ebben a kevéssé vigasztaló perspektívában jut kifejezésre elsősorban az, hogy az olasz barátkozásnak és az Olaszországgal való gazdasági szövetkezésnek egyik tipikus forrása, egyik hajtó ereje és ezzel eredeti indoka, Olaszország részéről, az ő exportéhsége; az az exportéhsége, amelyet rögtön megértünk, ha figyelembe vesszük a statisztikának azt a megállapítását, azt az adatát, hogy Olaszország a dunai államokkal való külkereskedelmi forgalmában eddig még évente körülbelül félmilliárd lírával passzív. Ez a hajtóereje és forrása a barátkozásnak Olaszország részéről. Mi tehát — a politikáról még majd egynéhány megjegyzést később teszek — féltjük a magyar ipari érdekeket, féltjük abbáh a vonatkozásban, hogy ezeknek kihatása a magyar munkásosztályra egyszerűen kibírhatatlan és 'Katasztrofális lesz. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) A mi motivumunk, — legfőbb és merem állítani, becsületes motivumunk — amiért mi az olasz orientációnak ellene vagyunk, és amiért mi azt kárhoztatjuk, (Farkas István: Az egyetlen helyes álláspont!) többek között az, hogy gazdasági tekintetben is az ilyen szövetkezés ellenszövetkezéseknek veszélyét rejti magában. Minden újságolvasó tudja, hogy azokban a hetekben, amikor a mi delegációnk Rómában tárgyalt, ugyanakkor, amikor a római gazdasági egyezményt készítette elő, Bukarestben ugyancsak ilyen gazdasági blokkon dolgoztak, ilyen gazdasági blokkot kovácsoltak és hogy itt Titulescu elnökletével Jugo-