Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-278

482 Az országgyűlés képviselőházának £ például Ausztria és Magyarország Csehszlovákiába bevittek két és félmilliárd csehkorona értéket, míg Románia és Jugoszlávia csak 800 millió csehkorona értéket. Csehszlovákia kivitele viszont Ausztriába és Magyarországba 1929-ben négy és félmilliárd csehkorona volt, míg Jugoszláviába és Romániába egymilliárd és kilencszázmillió csehkorona, ami Csehszlovákia kivitelének még nem is 10%-át teszi ki. Érdekes, hogy egyedül Németország Csehszlovákiába Ötmilliárd csehkorona értékű árut vitt be, több mint hatszorosát annak, amit Kománia és Jugoszlávia bevittek Csehszlovákiába. Ennélfogva megállapítható, hogy a kölcsönös kiegészítés a kisantant államai között egyáltalában nem vált be. A sinajai Programm, a^ preferenciális elbánás kidomborítasa a három állam között nem sikerült és ennek megvan a maga természetszerű magyarázata. A keleti és nyugati kultúra közötti különbség, azok az évtizedes, sőt majdnem egy évszázadra visszanyúló megszokások és a piacok ismerete, mindezeket az államokat nyugat felé, Ausztria, Németország és Csehszlovákia felé utalták, míg ellenben a gazdaságilag kellően ki nem épített, kellő kereskedelmi ' összeköttetésekkel nem bíró balkánállamokkal való gazdasági csereforgalomban bizonyos veszélyt, bizonyos,, bizonytalanságot láttak, ami ezeket az államokat távoltartotta szorosabb összeköttetés létesítésétől. Franciaország ebben a nehéz helyzetben csak az angol támogatásra számíthat, de erre áll az, amit Eckhardt Tibor t. képviselőtársam egy előadásában kifejtett, amikor azt mondotta: szép, hogy Franciaország büszkélkedhetik Anglia barátságával, büszkélkedhetik azzal, hogy létrejött egy megegyezés, amelyben Anglia garantálta Franciaország territóriumát, azonban ez a viszony olyan, hogy azt a pap előtt nem hajlandó az egyik házasuló fél, Anglia szankcionálni, hivatalossá tenni, mert Anglia Franciaország minden nógatására és követelésére sem volt hajlandó, — hogy egy régi kifejezéssel éljek — nem csupán véd-, hanem dacszövetségét is létesíteni Franciaországgal. Ilyen körülmények között, amikor Franciaország látja keleteurópai védőbástyáinak ha nem is leomlását, de meggyengülését, amikor látja Németországban a harmadik birodalom mind erőteljesebb lábarállását és felkészülését, akkor még szemben is találja magát, a beszédem elöljárójában említett annak az új Franciaországnak áramlatával, amely szakítani kíván a győztesek minden áron való politikájával és egy új felfogást, a tartós és maradandó béke biztosításának politikáját akarja leszögezni. A francia képviselőház és szenátus tribünjein még ritkán hangzanak fel ezek a szavak, de akik Párizsban járnak, olvassák az újságokat és hallgatják azokat a felszólalásokat, amelyek a legkülönbözőbb egyesületekben és egyletekben kiváló, íiatal francia elmék agyából pattantak ki és ajkáról hangzanak el, azok látják, hogy mind gyakrabban és erőteljesebben hangzik fel es mind nagyobb és nagyobb visszhangra talál az a követelés, hogy Franciaország az o »eddigi gvőzelmének csorbítatlan fenntartása« helyett 'inkább a tartós és maradandó beké biztosításának alapjait rakja le. Csak egy nem is egészen fiatal és vezető politikusnak, Flandirmak szavait idézem, aki azt írta az Echo de Parisban, hogy a béke legfőbb garanciái: Ausztria függetlensége, a dunai alJa8. ülése 1984, május 16-án, szerdán. mok pacifikálása és gazdasági megszervezése. Franciaországban, a Németországtól való telelem, amint elöljáróban mondottam, a domináló politikai motívum. Ez a magyarázata annak, hogy Franciaország belenyugszik Mussolininak Közép- és Kelet-Európában és a Dunamedencében való mind erőteljesebb vezető szerepébe. Mussolini a garancia Franciaország számára az Anschluss kizárására, viszont Németország előtt sem antipatikus, hiszen Németország azért tűri, hogy Itália ilyen vezetőszerepet vindikáljon magának, mert Franciaország természetes ellensúlyát látja Olaszországban, amely sohasem fogja megengedni azt, hogy Németország KeletEurópában a Drang nach Osten nyomásának engedve, le Konstantinápolyig vagy Bagdadig terjessze ki gazdasági hatalmát. így lassan Mussolini kezébe kerülnek a Dunamedence, sőt talán Közép-Európa sorsának vezető fonalai. (

Az ő szerepe igazán nem könnyű. Szimpatizál Hitlerrel, hiszen Hitler is ugyanazokat az eszközöket, ugyanazokat a politikai fegyvereket használta és forgatja, amelyeket ő használt; szimpatizál Hitlerrel azért is, mert a szocializmus letörőjét látja benne, mint ahogy ő letörte Olaszországban és szimpatizál Hitlerrel, mert segítette őt élő ellensúlyává tenni Fran ciaországnak és így Itáliát és Mussolini politikáját Európa mérlegének nyelvévé tenni. Mussolini, nem tagadhatjuk, ki is használja ezt a kedvező politikai adottságot a maga és az olasz politika számára. Növeli nemzetének súlyát, útját állhatja Németország expanziójának kelet felé és — ami a legfontosabb számára — azt az ütőkártyát tartja a kezében, amellyel a békekötéskor kijátszottnak tartotta magát gítését is megvalósíthatja. Jól tudjuk, hogy a békekötéskor kijátszottnak tartotta magát Olaszország és ma, amikor a Duna-medenc«ben, sőt tovább menve Kelet- és Közép-Európában szinte Mussolini látszik megjelölni a politikai irányzatot, Franciaország nem fog vonakodni attól, hogy abban a pillanatban, amikor Itália kötelezi magát arra, hogy Hitlert fékentartja és a német birodalomnak a Duna-medencébe való előrenyomulását megakadályozza, Itáliának régen táplált vágyait a Földközi tenger mentén, Szírián és Tuniszban esetleg kielégítse. (Elénk helyeslés jobboldalt és a középen.) Éppen ezért itt kapcsolódik bele a magyar külpolitika közvetlen érdeke ebbe az európai világképbe. Éppen ezért nem szabad a római megegyezést politikai szempontból sem izolált ténynek tekinteni, éppen ezért azok a kijelentések, amelyek Barth ou részéről elhangzottak, hogy ő legközelebb Rómába fog menni, továbbá Benesnek többszöri próbálkozása, hogy Rómába eljuthasson, mind arra engednek következtetni, hogy nincs messze az az idő, amikor Franciaország elérkezettnek látja a lehetőséget arra, hogy bekapcsolja keleteurópai szövetségét a Rómában létesült gazdasági szövetségbe, amely bekapcsolástól remélheti esetleg annak francia íz szerint való átidomítását. Ez a belenyomulása a francia politikának békés úton és módon lehet egyszersmind előmozdítója a revíziónak is, annak a revíziónak, amelynek Mussolini olyan feltétlen apostola és amely revízió a Rómában megkezdett úton vihető tovább és vihető keresztül abban a pillanatban, amikor Franciaország és keleteurópai szövetségesei ebbe a római megegyezésbe belekapcsolódnak. (Élénk helyeslés és éljenzés a középen.) -