Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-278
Az országgyűlés képviselőházának 27 egyik számottevő faktorát állítom be egész politikai és világfelfogásomba. Nem kívánok nemzetemtől mást, minthogy az emberiség egyetemes eszméi iránt egy ezredéven át tanúsított lelkesedését és áldozatkészségét súlyos megpróbáltatásai közt is őrizze meg, fejlessze kulturális értékeit és legyen zászlóvivője annak a világfelfogásnak, amelynek diadalmas előhaladása a reneszánsz lendületével hódítja vissza majd az egész művelt világot. A magyar nemzet ezzel nem tér új utakra, hanem követi ezredéves útjait, amelyeknek legutóbbi szomorú szakában is egy olyan, az egész világ mélységes tiszteletében álló, férfiú képviselte a magyar géniuszt, mint Apponyi Albert gróf. Az ilyen nagy belső erőkre alapított külpolitikának az emberiség közös javaiért küzdő nagyhatalmaknál megértésre kell találni. A világ rendjét nem lehet sokáig a gyűlölet és a bosszú eszközeivel dirigálni. A Párizs környékén megalkotott békekötések óta eltelt évek során bő alkalmuk volt meggyőződni a győztes államoknak arról, hogy a gazdasági élet természetes törvényszerűségeit csak ideigóráig lehet a hatalom eszközeivel elnyomni. Nagyon jól tudták ezt mindazok, akik a békeszerződéseket alkották. A békekötéseket alkotó diplomaták és államférfiak, hogy az emberiség erőit egészen a békés fejlődés szolgálatába állítsák, biztosították — legalább a békeszerződések jogszabályaiban — a leszerelést, a fegyveres készültségek csökkentését és az így felszabaduló erőtényezőknek gazdasági, szociális és kulturális célok megvalósítására fordítását. Nem tudom, miként lehetséges, hogy ugyanazok a férfiak, akiknek egyéni tisztessége minden kétségen felül magasan áll, játékszernek tekinthetik a nemzetek közötti megállapodásokat; és pedig olyan megállapodásokat, amelyek lényegükben nem is két szerződő fél szabad elhatározásából erednek, hanem egyoldalúan oktrojált hatalmi akarat megnyilvánulásai. Nem tudom megérteni, hogyan követelhetik egyoldalúan, hogy a gyengébb fél a legszigorúbban ragaszkodjék a szerződés minden szavához, míg az erősebbeket mentesítik a kötelesség legkisebb teljesítésétől is. Nem érzik-e, hogy ilyen elbánás szükségképpen maga után vonja a szerződések felborítását, mert a pacta sunt servanda Örökérvényű elve nem tűrheti és nem engedheti, hogy az egyik felet bármilyen jogcímen is kizsákmányolják. Bármint vélekedjék valaki az olasz belső és külső politikáról, feltétlenül el kell ismernie, hogy a keresztény civilizáció és jogrend megdönthetetlen postulátumát hirdeti Mussolini akkor, amikor a leszerelés tekintetében is egyenlő elbánást követel. Ennek a megdönthetetlen igazságnak tagadása magyarázza meg a német birodalomnak súlyos zavart okozó lépését, mellyel a Népszövetségből kivált és ez magyarázza a francia köztársaságnak a legutolsó napokban tett egyelőre még beláthatatlan súlyú lépését, amely a már eddig elért kétes eredményeket is felborította. Miképpen gondolják tehát Európa diplomatái biztosíthatni a legfőbb célt, amely kétségkívül mindannyiunk szeme előtt lebeg, Európa állandó békéjét 1 ? Talán azzal a Népszövetséggel, amely lényegileg, amint Bethlen István jól mondotta, mindaddig, amíg a határozathozatalhoz nem a tagállamok szótöbbsége, hanem egyhangú el8. ülése 1934- május 16-án, szerdán. 471 határozása szükséges, nem egyéb tanácskozótestületnél? Az európai külpolitikában nagy változások nélkül eredményt nem lehet elérni. Ma már nincs Európában számottevő államférfiú, aki ne látná, hogy a békeszerződések a legnagyobb katasztrófát a Duna medencéjében idézték elő. Senki sem tagadhatja, hogy a régi Osztrák-Magyar Monarchia szervezetében voltak organikus hibák, nem volt egészséges az egyoldalú német befolyás és ezzel együtt a monarchia keretén belül élő más nemzetek fejlődésének háttérbe szorítása, de ma már mindenki, aki tárgyilagosan gondolkodik, elismeri, hogy a monarchia és annak keretén belül, különösen Magyarország, az emberiségnek mérhetetlenül nagy szolgálatokat tett; Európa e részének civilizációját magasra emelte^ hatalmas gazdasági egységével népe boldogulását biztosította, méltóságával, tekintélyévei pedig az európai béke fenntartásának döntő jelentőségű tényezője volt. A békeszerződésnek nem a a hibákat orvosolták, hanem még az egészséges organizmust is összetörték. A lengyel nemzet újjászületésének és egyesülésének jogosságát ma már mindenki elismeri. (Úgy van! Ügy van!) Az erőszakosan széttépett lengyel egység helyreállítása a világháborúnak kétségtelenül egyik megnyugtató eredménye. Nyílt titok, hogy Csehország területének gyarapodásával, népességének emelkedésével a külpolitikára gyakorolt befolyása megnövekedett, ipari termékei piacának elvesztése folytán azonban súlyos válsággal küzd és különösen a felvidék hatalmas ipara teljesen összetört. Ének következtében a munkanélküliség nagymértékben megnövekedett és a lakosság igen jelentékeny része súlyosan szenved amiatt is, hogy a magyar Alföldön megszokott mezőgazdasági munkáktól teljesen elesett. T)e nemcsak ezek a gazdasági okok. hanem a Felvidék ezeréves története, a Felvidék földrajzi fekvése és nem kis mértékben az ősi lakosságnak a közélet minden terén való siílyos visszaszorítása állandóan nyugtalanítják az új államot. Éppen ilyen laza a jugoszláv állam kohéziója is. (Halljuk! Halljuk!) Jugoszláviában állandó forradalmi jelenségeket észlelhetünk és a horvát nemzet elégedetlensége elháríthatatlanul súlyos tényezők eredőjeképpen jelentkezik. Nap-nap után olyan jelenségeknek vagyunk a tanúi, amelyek azt igazolják, hogy a horvát nemzet a maga boldogulását csakis^ a magyar állammal való békés együttműködésben találhatja meg. (Ügy van! Ügy van!) Románia is állandó belső viszályokkal küzd. A vasgárda legutóbbi előrenyomulása a kisebbségek elnyomásával, a teljes kiirtás tendenciájánál fogva a békeszerződésekben kodifikált eszmék fel borításával és az európai béke veszélyeztetésével fenyeget. Eltekintve azonban az egyes utódállamok partikuláris érdekeitől, a Duna-medence egész problémája megoldhatatlan marad addig, míg az egymásra utalt nemzeteket a mesterségesen előidézett politikai ellentét két ellenséges f tá; borba osztja, nem is szólva arról az utóbbi századokban párját ritkító barbarizmusról, hogy a nyugati műveltség magas fokán álló néneket a békeszerződésekkel előálló helyzet a kultúrátlanság és az ortbodoxia karjaiba taszította. Érthető tehát, hogy alig van Európában olyan államférfiú, diplomata, akit a Dunamedence rendezésének gondolata ne foglalkoztatna, de éppoly természetes, hogy az eddigi
