Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-277

Az országgyűlés képviselőházának 277. ülése 19 3 k május 15-én, kedden. 457 Nem áll annyi idő rendelkezésemre, hogy ennek a kérdésnek részleteivel tudjak foglalkozni, de úgy vélem, hogy a miniszter úr teljesen átérzi annak szükségességét, hogy az iparban minden iparágra vonatkozólag történjék az alsó fokon egy nivellálás, amelyen alul ne lehessen menni, hogy így ezt a szennykonkurrenciát, amely ma az iparban van, ki lehessen irtani, ami — hangsúlyozom — nemcsak munkásérdek, hanem munkáltatói érdek is. A munkáltatói szervezetek, az ipartestületek éppen úgy követelik ezt. Ennek egyik érdekes tünete az, hogy a kereskedelemben újabban a nagy nyomorúság és munkanélküliség következtében tömegével alkalmaznak úgynevezett utazókat, még pedig minden fix fizetés nélkül. Az illető utazóknak maguknak kell vállalniok a felmerülő költségeket, az utazási költségeket, a vidéki tartózkodás költségeit és a százalékot csak akkor kapják meg, amikor a megkötött üzlet alapján az összeg be is folyt. A munkás tehát ezzel társává válik munkáltatójának, a munkáltató pedig ingyen munkaerőt állít szolgálatába, semmiféle rizikója nincs, semmi költséget nem vállal, hanem ezt az úgynevezett utazót kiküldi, aki kénytelen neki ezeket a ' szolgálatokat» elvégezni. Tömegével alkalmaznak erre a szolgálatra nyugdíjas állam vasúti tisztviselőket, egyéb államvasuti embereket és állami nyugdíjasokat, akiknek vasúti szabadjegyük, vagy kedvezményes jegyük van és ezzel konkurrenciát támasztanak azoknak az embereknek, akik ebben a szakmában becsületesen elvégezték eddig ezt a teendőt. Nem egészen mindegy, hogy ki az az utazó, aki valami cég részéről megjelenik a vidéken, valamely 'kereskedőnél vagy iparosnál, mert bizalom kérdése, hogy a vidéki kereskedő vagy iparos kinél rendeli meg áruját és nagyon sok pert meg lehetne akadályozni, ha ez az egészen újszerű és nagyon közönséges módon verbuvált tömeggel nem próbálnák ezeket az üzleti alkalmakat összehozni. Nagyon kérem a miniszter urat, — különben már az érdekeltek is kérték — hogy méltóztassék egy ankétet öszszehívni, ezzel a kérdéssel foglalkozni és törvényhozási úton elejét venni annak, hogy az utazók ilyen módon zsarolják ki és használják ki azt a kényszerhelyzetet, amelyben ma vannak. Az utazó szakma nem olyan szakma, amelyet mindenkivel, mindenhonnan szedett emberrel el lehet végeztetni. A munkanélküliség nagyon sok lelkiismeretlenséget termel ki, és az utazók egy része olyan áron és feltételek mellett kínálja az árut, hogy abból rendesen per, vagy egyéb kellemetlenség keletkezik. Nagyon kérem a miniszter urat, méltóztassék ezt a kérdést az illetékes osztály hatáskörébe utalni, hogy az foglalkozzék vele és igyekezzék a miniszter, ha nem lehet másképpen, törvényhozási rendelkezéssel megoldani a problémát. A másik körülmény, amelyre ugyancsak fel kell hívnom a miniszter úr figyelmét és amely ugyancsak a gazdasági nyomorúság egyik következménye, az, hogy milyen visszaélések történnek a közszállítási szabályzattal. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Tudom, hogy most készül az új közszállítási szabályzat, de nem tudom, módot fog-e találni ez arra, hogy ezeket a visszaéléseket megszüntesse? En nem vagyok híve annak, hogy a közszállítási szabályzatban olyan rendelkezések vétessenek fel, hogy a legolcsóbb ajánlattevőnek kell odaadni a munkát. (Propper Sándor: A legnagyobb visszaélés!) A legolcsóbb ajánlattevő rendesen a legkomiszabb munkát adja, ő maga a legroszszabb vállalkozó és az ipar Rózsa Sándora. En a legolcsóbb ajánlattevőket egyenesen azzal büntetném, hogy kimondanám, hogy a legolcsóbb ajánlattevőnek nem szabad adni munkát. Ez volna a legméltóbb büntetés az illetők részére. Kikeresném a középarányost és azok közül választanám ki a megbízandót, akik a szakmában megfelelő garanciát is tudnak nyújtani. Egy másik körülmény, amelyre ugyancsak fel kell hívnom a miniszter úr figyelmét, az úgynevezett strohmann-rendszer, amely a közszállítási szabályzat kijátszásához ürügyet igyekszik szolgáltatni. Ez a rendszer a következő: olyan emberek mennek el vállalkozni milliós munkákra, akiknek nincs a zsebükben 10 pengő. Beadják az ajánlatokat, amelyek rendesen igen alacsony áron vannak tartva. A bánatpénzhez szükséges okmányokat, vagy takarékkönyveket kölcsön utján megszerzik maguknak arra a pár napra, vagy pár hétre, különböző pénzintézetektől, megfelelő összegnek, kamatnak lefizetése ellenében, amikor pedig esetleg megkapják a munkát, akkor elmennek a komoly cégekhez és eladják azt nekik, felajánlják a munkát és hazardiroznak vele. Nekem éppen most van alkalmam egy meglehetősen nagy közintézmény közel 5 millió pengős munkájának kiadásánál megfigyelni ezeket a jelenségeket és végtelenül csodálkozom, hogy amikor az Országos Társadalombiztosító Intézet önkormányzata három igen jó budapesti céget kíván a munkálatok kivitelezésével megbízni, a kereskedelemügyi minisztérium magasépítési osztályának javaslatára a belügyminisztérium a munkát hat részre osztotta. Ezt a hat részt három vállalkozóra és három strohmannra bízták. Mit fog eredményezni az ilyesmií Már maga a munka csoportosítása úgy van összeválogatva, mint mikor valaki meghal és az egyik fiúra hagyja a kocsit, a másikra a lovat, hogy muszáj nekik együtt dolgozni; itt is muszáj, hogy az egyik eladja amaga részét a másiknak, vagy azzal valamiképpen összedolgozzék. Lehe tétlenség, hogy egy épület vas vázát az egyik vállalkozó, a kitöltő falakat pedig egy másik vállalkozó csinálja. Ilyen házakat Budapesten még nem építettek. En nagyon kérem a miniszter urat. méltóztassék a kereskedelemügyi minisztérium magasépítési osztályának ténykedését felülvizsgáltatni. Nem tartom egészen helyesnek és célszerűnek, hogy a vállalkozó úgy járjon be abba az osztályba, mintha a trafikba járna és a vállalkozó információja alapján döntessenek el ott némelykor nagyjelentőségű, fontos kérdések. Ezekre a körülményekre különösen felhívom a miniszter úr figyelmét. Nem tudom, ezek a kérdések mindenkor helyesen bíráltatnak-e el, de főképpen fel kell hívnom a miniszter úr figyelmét arra, találjon rá módot, hogy az új közszállítási szabályzatban az úgynevezett istrohmann-rendszerrel ne lehessen számolni. Elképzelhetetlen az, ami ezen a téren van. Egyes nagy cégek szinte tartanak maguknak ilyen házi-strohmannokat r és amennyiben az illető cég a maga ajánlatával nem tudja a munkát megkapni, akkor mérlegeli azt, hogy a másik ajánlatával elfogadja-e ezt a munkát, igen, vagy nem, vagy legrosszabb esetben megreszkírozta a bánatpénzt és ha úgy látja, hogy ez a munka nem megfelelő, akkor nem vállalja el. Van itt egy nagyon érdekes jelenség. Ugyanennél az építkezésnél az egyik cég pályázott 100.000 pengővel a munka elvégzésére és egy másik cég, egy igen előkelő cég, amely-