Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-276

Az országgyűlés képviselőházának 2\ kenyérfogyasztók érdekeit szolgálni, mert hi­szen a kenyérfogyasztók többen vannak, mint a kenyérsütők, több ember érdekét szolgáljuk tehát akkor, ha a kenyérfogyasztók érdekét szolgáljuk. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Ügy gondolom azonban, hogy egy közgaz­dasági igazságnak, tételnek nem lehet alapja az, hogy hány embernek tetszik az egyik és hány embernek tetszik a másik intézkedés. A valóság pedig az, hogy 1933 október óta, ami­kor a kereskedelemügyi miniszter űr 28 fillér­ben állapította meg a félbarna, illetőleg a fél­fehér kenyér kilogrammonkénti árát, a liszt ára kereken és igen minimálisan számítva 15% -kai, a burgonya ára 18%-kai, a tűzifa ára 11%-kal emelkedett. Lehet-e olyan közgazdasági törvényt találni, illetőleg lehet-e a kisipar iránt annyiszor hangoztatott szeretettel, meleg érzésekkel összeegyeztetni, hogy azt kívánjuk attól a Budapesten létező 350 pékiparostól, hogy ne törődjék azzal, hogy a kenyér ára fel­ment, a burgonya és a tűzifa ára felment, ha­nem változatlanul szolgáltassa ugyanazon az áron a kenyeret, mint azelőtt szolgáltatta, csak azért, mert — belátom — népszerűtlen do­log a kormány részéről, hogy a búza, a nyers­anyag ára emelkedésének megfelelően a ke­nyér árát is emelje. Igen pikáns helyzet áll fenn a közüzemek szempontjából is. Azt méltóztattak mondani, hogy a Községi Kenyérgyárat fenn kell tar­tani azért, hogy nivellálja az árakat. Mi akko­riban utaltunk arra, hogy a Községi Kenyér­gyár a kenyér árát azért képes nivellálni, mert van egy másik üzem, a tésztagyári üzem, amely minden verseny nélkül áll, inert a fő­város összes kórházaiba, karitatív intézmé­nyeibe verseny nélkül és általa diktált árakon ő szállítja a tésztát és az így elért nyereségen képes a pékek ellen illegitim versenyt foly­tatni. Amikor a mélyen t. miniszter úr 1933­ban szabályozta a 28 filléres kenyérárat, ak­kor a fővárosi kenyárgyár gyönyörűen levonta a konzekvenciát. Milyen konzekvenciát? Azt a konzekvenciát, hogy 1933 március 'havában, te­hát a rendelet megjelenésének hónapjában még 1,024.000 kilogramm kenyeret sütött, ellen­ben ez év februárjában már csak 460.000 kilo­gramm kenyeret, tehát úgy nivellálta az ára­kat, hogy amikor a ominiszter úr ilyen kény­szer árat statuált és az kezdett többé nem jöve­delmező lenni, akkor a községi kenyérgyár minden további nélkül beszüntette ennek a kenyérfajtának sütését. Azt lehetne talán mondani, hogy a pékek igen jól járnak, a pékeknek nagyszerűen megy, olyan jól megy, hogy ebből magából meg lehet állapítani azt, hogy túlmagasak ezek a kenyérárak, tehát itt nincs helye to­vábbi emelésnek, még akkor sem, ha a nyers­anyag ára emelkedik. Ezzel szemben a sta­tisztika azt mutatja, hogy 1929—30-ban Buda­pesten 360 pékiparos volt, ezeknek a száma 1933-ban 338-ra csökkent. Nem látjuk tehát azt, mintha itt valami brilliáns konjunktúra ; kí­nálkozott volna, amely a pékiparosok számát megszaporította volna. De még rettenetesebb a tanoncszerződések számánál megvilágítva látni a helyzetet, mert míg a budapesti pék­ipar területén 1929-ben 461 tanoncszerződés volt, addig 1933-ban ez a szám 200-ra csökkent. Ez nem olyan adat, amely bárki előtt is plau­\ ülése 1.93% május lU-én, hétfőn. 393 zibilissá tudná tenni, hogy ezekben az években olyan konjunktúrája volt a pékiparnak, amely konjunktúra ellen miniszteriális intézkedéssel, egyszerűen önkényes intézkedéssel szabad lenne közbelépni, hanem ellenkezőleg ezek a miniszteriális intézkedések, amelyek közgaz­dasági indokoltsággal nem bírnak, elriasztják a pékipar jövő fejlődésének területéről még azokat is, akik arra egyébként hivatottak vol­nának. A miniszteriális intézkedés alapvető hibája volt, hogy először is csak egy kenyérfajtát szabályoz, a többieket szabadon hagyja, a má­sik, hogy teljesen mereven szabályoz. Hiszen lehetetlenség, hogy egyszer negyven fillérben, egyszer huszonnyolc fillérben állapítsák meg a kenyér árát. Ha közben a liszt ára felmegy, avagy lemegy, akkor népszerűtlen és kényel­metlen rajta változtatni, a helyett, hogy csak a rezsikoefficienst állapítaná meg a miniszter úr és a nyersanyag árából alakult alaphoz azt hozzá ütné, úgy, ahogy 1930-ban az akkori ke­reskedelemügyi miniszter — azonban szintén csak egy kenyértípusra — megtette, amikor azt mondta, hogy vegyünk egy kilogramm lisztet egy kilogramm kenyérnek és hat fil­lért üssünk hozzá a készítés fejében, ami olyan bázis, amelyen legalább lehetséges szá­molni. Most mi történik? A kereskedelemügyi mi­niszter úr nyilván nem mer ebben a kérdésben intézkedni, mert fél annak népszerűtlen hatásá­tól. Belátom, hogy ezzel is számolni kell bizo­nyos fokig, ha nem ilyen hajmeresztő igazság­talanságot eredményez, mint a jelen esetben. A miniszter úr fél a kenyérár felemelésétől, en­nélfogva mit tesz? Hetek óta Laky Dezső mű­egyetemi tanár igyekszik megállapítani azt, hogy mi a rezsi-koefficiens. Ez a műegyetemi tanár kiváló statisztikus, aki valahogy — nem tudom miért — mint de us ex machina, az utóbbi években mindennek megállapítására te­kintély, mindennek megállapításához ért. Ő ál­lapította meg, hogy melyik állami üzem jó, me­lyik rossz; melyik fővárosi üzem jó, 'melyik rossz; ö állapítja meg, mibe kerül a kenyérsü­tés, mindent ő állapít meg ebben az országban. Egyszerre a kiváló statisztikusból all round közgazdasági gyakorlati és elméleti politikussá nőtte ki magát. Most a péküzemeket járja és megállapítja a rezsi-koefficienst. Erre igen egyszerű és sokkal könnyebb mód áll rendelke­zésre. Külföldön meg van állapítva, de nálunk a Községi Kenyérgyár, amikor jelentéstételre szólították fel, midőn az üzemek kérdése volt eldöntendő, pontos kalkulációt tett közzé. Ez a nivelláló altruista üzem, amely azért létesült és azért létezik, hogy a privát kenyépsüttető pékekkel konkurráljon, 14 fillérben vallotta be azt a rezsi-költséget, amely őt terheli. Németor­szágban 14 Pfenníngben állapították ezt meg. Kérdezem most: mit ér az, ha Laky Dezső mű­egyetemi tanár végigjár húsz péküzemet, meg­vizsgálja azoknak a könyveit? A végén mit akar kihozni? Azt, hogy lehetőleg olyan szá­mot prezentáljon, amely tetszeni fog a keres­kedelemügyi miniszter úrnak. Erről van szó. Itt el kell húzni és el kell szabotálni a dolgot, hogy a pékek fizessenek rá még pár hétig vagy hónapig. A végén lesz egy olyan számadat, amely a kereskedelemügyi miniszter úrnak tet­szik, de amelyet anélkül is meg lehetett volna csinálni, hogy egy ilyen kiváló istatisztikus ilyen beható tanulmányokat folytatott volna a pékek kárára. Ha a t.. kereskedelemügyi minisz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom