Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-276

388 Az országgyűlés képviselőházának fizetett üzletrész értékét, valamint a biztosításra befizetett összegeiket visszatéríteni kegyeskedjék. Annakidején maga a kormánybiztos úr is megígérte azt, hogy ezt az összeget vissza fogja fizetni azoknaik a kisiparosoknak, akik egyáltalában nem voltak hibásak, mert hiszen azok az iparosok 30 esztendőn keresztül ebben a szövetkezetben dolgoztak, ezeknek az iparosoknak kezemunkája alatt nőtt az a szövetkezet naggyá, hatalmassá. Ök úgy érezték, hogy ez az p munkájuk gyümölcse és sejtelmük sem volt arról, hogy a vezetésben olyan hiba van, hogy a vezetés olyan rossz, hogy a szövetkezet anyagilag tönkremegy. A kormánybiztos úr neheztel ezekre az iparosokra azért, hogy jogi tanácsadóink tanácsára ellentálltak, hogy nem engedték be azt az új vevőt. Ez nem az ő hibájuk volt. Tessék beleiképzelni magukat annak a helyzetébe, aki úgy látja, hogy az az ő háza, az ő vára, azt ő építette és akkor egyszerűen, minden kérdezés nélkül valaki oda akar menni és őt onnan ki akarja tenni: ez az elkeseredés volt az, amely ezeket a szerencsétlen embereket ellenállásra kényszerítette. Ezekkel az eimlberekkel szemben méltányos elbánást kérek. Végezetül nagyon szeretném, ha a kereskedelemügyi miniszter úr egy egészséges szövetkezeti terv elkészítésére határozná el magát. Kisiparosainkat aligha tudjuk szövetkezet nélkül megmenteni; annyira le vannak rongyolódva, annyira el vannak szegényedve, hogy csak együttes erővel összerakott tőkével tudják ismételten a munkát felvenni. A kereskedelemügyi .miniszter úrnak módjában van egy olyan szövetkezeti elgondolással odaállni, amellyel a kézműiparosságon segíteni tudna. Minthogy a kereskedelemügyi miniszter úr és a kormány iránt bizalommal viseltetem, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik'? Herczegh Béla jegyző: Magyar Pál! Magyar Pál: T. Képviselőház! Körmendy képviselőtársam felszólalásaiban a társadalom egy igen értékes rétegének, a kisiparosságnak sérelmeit sorolta fel. Az ő felszólalásába azzal kapcsolódom bele, hogy az egész gazdasági életre vonatkozóan, a tenmelőélet minden területe részére reklamálom nagy általánosságban a kormány gazdasáigpolitikája részéről azokat az intézkedéseket, amelyek a mai nehéz viszonyok között nagymértékben elősegítenék a termelés eredményességét. Mint a költségvetés általános vitájában voltam bátor mondani, készséggel elismerem, hogy a kormány programmjának gazdasági felépítésében megvan az őszinte törekvés arra, hogy a nehéz viszonyok dacára az államháztartás egyensúlyát biztosítsa. De szem elől téveszti, hogy a válságnak túl hosszú időre való kihúzódása immár lehetetlenné teszi a magángazdaság egyensúlyának biztosítását, már pedig az államháztartási egyensúlyt a magánháztartások egyensúlyának biztosítása nélkül tartósan fenntartani nem lehet. És ha az igen t. miniszterelnök úr ezzel a megállapításommal szemben azt mondotta, hogy a kormánynak igenis van ebben az irányban koncepciója, sőt vannak ebből a szempontból eredményei is, csak azt bátorkodom megjegyezni, hogy én az éremnek, úgylátszik, a másik oldalát látom, a simítatlan, a szépítetlen oldalát, mert kint mozogva a gazdasági életben azt kell tapasztal176. ülése 193% május lU-én, hétfőn. nunk, hogy ma már valóban társadalmi osztályokra való különbség nélkül a termelő élet minden területéről kapjuk a panaszokat, hogy szinte lehetetlen a közterheknek a gazdasági élet meglassudott üteme mellett megfelelni. (Bródy Ernő: Ügy van! — Gr. Somssich Antal: Bizony, sajnos!) Ha pedig az igen t. pénzügyminiszter úr az ebből a szempontból szükséges koncepcióval szemben arra az álláspontra helyezkedik, hogy ezekben a nehéz időkben nincs helye a fantáziának és még kevésbbé van helyük a fantazmagóriáknak, azt kell válaszolnom, hogy valóben igaza van, de gazdasági koncepció és gazdasági fantazmagória között igen nagy különbség van. Az összefüggés legfeljebb az, hogy a gazdasági koncepcióhoz is szükség van fantáziára, de a fantazmagóriához nincs szükség koncepcióra. Éppen ott, ahol a gazdasági koncepció nem érvényesül, éppen ott, ahol a gazdasági élet nem kapja meg a szükséges irányítást, vagyunk tanúi annak, hogy lábra kapott a felelőtlen fantazmagória és növeli a tárgyi szempontokon túl a gazdasági elégületlenséget,hogy azután politikai erővé sürüsítve, a polgári társadalom értékes rétegeit szélsőséges politikai áramlatok felé sodorja. Én tehát egy ilyen fontos tárcánál, amely a gazdasági életnek olyan nagy területét öleli át, mint a kereskedelemügyi tárca, elsősorban azt a gazdasági koncepciót keresem, amely az állam részéről valóban azt a maximális erőkifejtést jelenti, amely az ügyeknek a gazdasági életnek jobb tempóba való hozásához szükséges. Végtelenül sajnálom, hogy éppen a kereskedelemügyi miniszter úr tette néhány nap előtt azt a megjegyzést, hogy vigyázzunk a jelszavakkal, mert a gazdasági életnek diétája van, a gazdasági élet fogyókurára van fogva. Bocsánatot kérek, eléggé verzátusnak tartom magamat a gazdasági élet legkülönfélébb területein, de én sehol sem látom azt a kövérséget, azt az elhájasodást, amely a soványító kúrát indokolttá tenné. Ellenkezőleg, igen sok területen és köztük a miniszter úr hatáskörébe tartozó fontos állami intézményeknél a soványságnak olyan fokát látom, hogy — a miniszter úr gondolatmenetéhez tartva magamat — azt kell mondanom, szinte kiáll az illető intézmények bordája, ezt kell mondanom, hacsak az államvasutakra és a gazdasági élet szempontjából oly fontos és már meglevő utak karbantartására gondolok, (Ügy van! Úpy van! balfelől.) úgyhogy a beruházási tevékenység szünetelését nem lehet azzal indokolni, hogy itt fogyasztókurára van szükség. T. Ház! Készséggel elismerem, nagyon nehéz egyik oldalon állami invesztíciókat, közmunkákat sürgetni, a másik oldalon pedig a közterhek magassága ellen felszólalni. Nem lia állok azok sorába, akik ezt a lehetetlenséget állítják fel követelmény gyanánt. Ellenben meggyőződésem az, hogy ezek a kérdések a rendes költségvetés keretében valójában nem is oldhatók meg, ennek a nemzedéknek, ennek a^ korosztálynak már túlontúl sok van a vállára rakva, semhogy a jövő célját szolgáló beruházások terheit is ennek a nemzedéknek a vállára lehetne hárítani. Meggyőződésem ellenben, hogy a transzferpénzek felhasználása tekintetében a külföldi hitelezők nem mindig csak a költségvetési hiány felhasználása erejéig tanúsítanak megértést, hanem elképzelhető az a koncepció is, amely ezeknek a pénzeknek egyrészét hasznos beruházásokra kívánja felhasználni, amint-