Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-275

Az országgyűlés képviselőházának 2 Héjj Imre jegyző: Simon András! Simon András: T. Képviselőház! A rendelkezésemre álló rövid idő nem engedi meg, hogy az igen t. előttem szóló beszédére részletesen reflektáljak; mégis belekapcsolódom a mezőgazdasági munkások szomorú helyzetéről elmondott fejtegetéseibe és a magam részéről is úgyszólván teljes egészében elfogadom, ami.-, ket itt elmondott. Csak arra van alkalmam, hogy távirati stílusban terjesszek elő kérdéseket és tacitusi rövidséggel indokoljam meg ezeket. Belekapcsolódom tehát a mezőgazdasági munkásokra vonatkozóan a t. előttem szóló által itt elmondottakba és az a kérésem, méltóztassék a múltban legmagasabb természetbeni szolgáltatást most is minimumként előírva, juttatni a munkásságnak. Ha a termények árának csökkentése szinte lehetetlenné teszi a gazda számára a szükséges kiadásokhoz a fedezet előteremtését, ez a legfokozottabb mértékben áll a mezőgazdasági munkásságnál. Méltóztassék tehát a legszigorúbban és a legerélyesebb tempóban haladni azon az úton, amelyet a kormányzat a mezőgazdasági munkabéruzsora megakadályozása terén már eddig is követett, és méltóztassék különösen kimondani, — és szigorúan felügyelni ennek végrehajtására — hogy amit ed-» dig a mezőgazdasági éves cseléd vagy részes, aratómunkás, mint legmagasabb mennyiséget kapott, az ezentúl, mindaddig, amíg javulás nem áll be ezen a téren, különösen a termeivények terén, minimumként legyen neki szolgáltatandó. r Arra kérem az igen t. földmívelésügyi kormányzatot, hogy a földmívelésügyi miniszter úr nagyszerű expozéjában a szesztermelés terén követendőként felállított irányt a lehető leggyorsabb tempóban valósítsa meg, annál is inkább, mert hiszen a szeszkérdésre vonatkozó alaptörvényben úgyis az az alapelv mondatott ki, hogy Magyarországon a szesztermelésnek mezőgazdasági iparnak kell lennie és csak átmeneti állapotként inauguráltatott az ipari szesztermelés addig, amíg a mezőgazdaság eléggé tőkeerős nem lesz ahhoz, hogy a szesztermelés kizárólag mezőgazdasági iparrá 1er gyen. Méltóztassék ennek a programmnak és ennek az irányzatnak keretén belül gondoskodni arról, hogy a kisgazdák, különösen a fejlődő és fejlesztendő gyümölcstermeléssel kapcsolatban, el nem adható, és gyümölcsként el nem fogyasztható gyümölcseiket, a gyümölcs-cefrét kifőzhessék oly mértékben, mint ahogyan a nagy — akár mezőgazdasági, akár ipari — szeszfőzdék kifőzhetik.^ El nem képzelhető az az irányzat, a termelésnek az a folytonosan sürgetett átállítása, hogy különösen a kisgazdaságok terén a gyümölcstermelést favorizáljuk és favorizálja elsősorban a szesztermeléssel kapcsolatban maga a kisgazda, ha egyidejűleg lehetetlenné tesszük, hogy gyümölcsöt, a gyümölcshulladékot, a gyümölcs-cefrét szesszé főzhesse ki a kisgazda. A tejkérdés tekintetében igen szerény kívánságot terjesztek elő. Ha a kisiparosoknál ki tudtuk mondani azt, hogy a kontárok, vagyis a képesítéshez kötött iparoknál a képesítéssel nem bírók ne folytathassák az ipart, és necsak hogy ne folytathassák, hanem, amenynyiben azt mégis megtennék, bírsággal is eltiltandók és megakadályozandók legyenek ebben, méltóztassék a tejkérdés terén ïs kimondani azt, hogy az aszfalt-tehenészetet űző kontárok is olyan legszigorúbb drákói büntetés 75. ülése 19BU május 9-én, szerdán. 343 alá eső egyének, mint amilyenek az ipar keretében, a képesítéshez kötött iparoknál a képesítéssel és engedéllyel nem bírók és a legsúlyosabb bírsággal eltiltandók ettől a foglalkozástól. Egyébként pedig a kötött gazdálkodás területén elvként szigorúan megvalósítandónak tartom azt, hogy mindenegyes gazda egyforma árat kapjon a tejért. Méltóztassék megengedni, hogy — ha már a magam részéről hálás köszönettel tartozom a földmívelésügyi miniszter úrnak itt kifejtett nagyszerű birtokpolitikai elgondolásáért — a birtokpolitika gyakorlati megvalósítása terén arra kérem a miniszter urat, hogy elsősorban a városi földek kishaszonbérlőinek helyzetén iparkodjék segíteni. A városi földek kishaázonbérlői kétségbeejtő helyzetben vannak.. Nem akarok városokat említeni, de azt hiszem, kivétel nélkül mindenütt azt tapasztaltuk, hogy 6—8 évi haszonbérlettel kifizetett minden kishaszonbérlő olyan összeget, hogy hozzászámítva ahhoz a költséget, a késedelmi kamatot, minden ilyen kisexisztencia ma meg tudná venni azt a földet, amelyet 6, 8, vagy 10 esztendőn keresztül bérelt. Tudok egy várost, ahol a kishaszonbérlő bérelt 70 katasztrális hold igen silány minőségű szántóföldet és 14 hold legelőnek alig nevezhető, mert csak arra alkalmas területet, hogy a marha sétáljon rajta. (Sándor István: Járásnak hívják azt!) és 8 esztendő alatt ezért a 84 holdért, amelyből ismétlem, szántóföldnek csak 70 hold mondható, lefizetett 66.000 pengőt. Ma ezek a földek holdankint 500—550 pengőért megvehetők volnának. Különben is az a szerény és tiszteletteljes nézetem, hogy nem földbirtokban, hanem sokkal modernebb formában kell a városnak ma a tőkéjét tartani, amikor ezrek és százezrek szeretnének tulajdonosaivá lenni az általuk véres verejtékkel túrt földnek. A vadászat kérdéséről is sok szó esett. Mély tisztelettel kérem, méltóztassék a vadászati törvény revízióját minél előbb előkészíteni. (Helyeslés a baloldalon.) Addig is azonban, amíg ez megtörténhetik, méltóztassék legalább odahatni, hogy a ma élő, elavult törvény végrevalahára, amikor már olyan sokat jubilált, végrehajtassék, mert a törvény 3. §-a egészen világosan kimondja, hogy a kommaszszáltan vadászati haszonbérletbe adott területeknél a vadászati haszonbér birtokarány szerint a kisbirtokosokat illeti. Ez a rendelkezés nincs végrehajtva. Ellenkezőleg, — amennyire informálódnom lehetett, informálódtam — ma országosan az a helyzet, hogy mindig azon a címen, hogy nem állapítható meg az arány, hogy kit mi illet, egyszerűen közigazgatási célokra rendeli fordítani a vadászati haszonbért a miniszterközi bizottság. Ezáltal a ki$ embereket illető pénzt tulajdonképpen a község határában levő az a nagybirtokos élvezi, aki saját területét maga vadássza s aki ezen a címen, hogy vadászik a saját területén^ a világon semmivel sem járul hozzá a községi közigazgatási célokhoz. Ez egy fikció. Nem tudom megérteni, miért mondották ezt ki, bár 1883-ban még sok helyen a telek jegyzőkönyvezés^ a betétszerkesztés nem vitetett keresztül és így tényleg állottak földterületek egyesek nevein, vagy használták egyesek anélkül, hogy tisztában lettünk volna az illető területek hold- és négyszögölszámával. 1883-ban talán még volt jelentősége annak, hogy nem lehet megállapítani, kit milyen összeg illet területe arányában. Ma azonban anakronizmus azt mondani, 48*