Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-275

Az országgyűlés képviselőháznak &7, általános testi gyengeség miatt hazaküldte volna. Nem bírnak az emberek táplálkozni, mert minden, amihez hozzányúlnak, a városban rettenetesen drága. Beszélt a miniszter úr a tejkérdésről. Nem tudom, járta-e már a miniszter úr, vagy járták-e azok az agrárvezérek, akik ennek az irányított termelésnek a hívei, Budapest külváa rosait. Ha igen, nagyon ajánlom nekik,'vegyenek hébe-hóba egy-iegy palack egalizált tejet amellyel bennünket künn az Angyalföldön, vagy a Józsefváros külső perifériáiban szerencséltetnek, vegyenek úgynevezett kültelki tejet. Méltóztassék megpróbálni, hogy annak a dolgozó és fáradó embernek 36 fillérért milyen tejet adnak. Nem hinném, hogy volna még Európában állam, ahol megtűrnék azt, hogy ilyen pocsék tejet olyan drága pénzen adjanak el, ahogyan a fővárosi munkásság kénytelen ezt a tejet megvásárolni. Annak, hogy a tej drága, és hogy azonfelül rossz, a következménye az, hogy Budapesten és annak közvetlen környékén, abban az egész övezetben, amely ezen irányított termes lés alá tartozik, a tejfogyasztás csökken, csökken pedig azért, mert képtelenek az emberek megvásárolni. Méltóztassék elképzelni, hogy tíz évvel ezelőtt egy liter tej ára egy egyszerű munkásembernek az órabérét tette ki. Ma az a helyzet a munkabérek lecsökkentése következtében, hogy a nagyon jó szakmunkás egyórai munkabére teszi ki egy liter tej árát. Méltóztassék figyelembe venni azt a rengeteg intellektuel-elemet, amely az ilyen nagy városban adódik: a szegényebb sorsú ügyvédeket, hírlapírókat, állami, megyei, városi tisztviselőket, akik túlnyomó részben alig keresnek sokkal többet, mint 100 pengőt havonkint; tessék elr. képzelni, ha ennek gyermekeik vannak, menynyi tejet tudnak vásárolni nekik. Arról pedig, hogy vajat és más tejtermékeket vegyen, a legtöbb háztartásban úgyszólván szó sem lehet. Itt van a másik kérdés a tejjel kapcsolatban: A gazdák panaszkodnak, hogy rendkívül sok tejet vesznek át a tej csarnok ok ipari tejnek. Ezt az ipari tejet a törvényben megengedett mértékben lefölözik, zsírtartalmát kivonják, a zsírtalan tejet pedig kiszállítják az övezeten kívül, ahol azt olcsón eladják. Engedelmet kérek, ilyen tervgazdálkodást igazán nem kell fenntartani. Itt van a kenyérkérdés. Akinek csak alkalma volt Budapesten kenyeret enni, igazat fog nekem adni abban, hogy szégyen ennek a magyar agrár államnak az a kenyér, amelyet itt Budapesten árusítanak. ízetlen és rendkívül kevés a tápértéke. Fel van fújva, olyan mint a spongya. Bár tápértéke alig van, mégis olyan drága, hogy elviselhetetlen. Összehasonlítás kedvéért felhozom például, hogy míg Dániában egy munkás egy órabér keresetéből ma három kiló fehér kenyeret tud vásárolni, Budapesten odáig jutottunk, hogy egy jó szakmunkásnak kell egy óráig dolgoznia, hogy egy kiló kenyeret meg tudjon magának vásárolni, sőt mi több, a boletta következtében az adó olyan magas, hogy ma fiatal lányok, fiatal fiúk, akik nagy tömegekben dolgoznak a gyárakban, ha egy kiló kenyeret vesznek, egy órabérük összegének megfelelő adó van ezen a kiló kenyéren. Ez teljesen tarthatatlan állapot. Valamit ezen a téren kellene tenni. t Lehetetlen, hogy munkásemberek egész nap fáradjanak, dolgozzanak és egy jó falat kenyeret ne tudjanak enni egy agrár államban. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. .ülése 193

h május 9-én, szerdán. 341 Ugyanez a helyzet a burgonyával. Éber t. képviselőtársam már rámutatott ennek üzleti lebonyolítására, amire én nem akarok kitérni. Amire ki akarok térni, az a következő: Nekem életemben volt éppen elég alkalmam Európa nagyobb államait megnézni. Az utóbbi években is járkáltam kinn. Minden túlzás nélkül merem állítani, hogy ilyen rossz burgonyát nem hiszem, hogy valahol is ettem volna, mint nálunk. Mindennek magyarázata az, hogy ott takarékoskodnak, ahol nem kellene takarékoskodni. Van egy burgonyakísérleti állomásunk, ez azonban olyan kicsiny, hogy az egész ország szükségletét nem tudja ellátni. Engedelmet kérek, ennek az országnak, amely rengeteg összeget elkölt olyan kiadásokra, amelyeket bátran mellőzhetnénk, amelyeket mint szegény országnak egyáltalán nem kellene teljesíteni, nem telnék-e egy hatalmas nagy burgonyakísérleti állomásra, amely kitenyésztené azokat a fajtákat, amelyek valóban jók az élvezetre. Kell annak megtörténnie, hogy három esztendőn át nem lehet egy jó darab burgonyát felhozni? Hiszen az idei már a harmadik ilyen esztendő. A mellett igen nagy az ára. Ha burgonyát vásárolunk, akár a piacon, akár a szövetkezetekben, rendes körülmények között 25—30 százalékot el kell belőle dobálni, mint teljesen értéktelen valamit. Nagyon fontos népélelmezési táplálék a cukor. Ebben a tekintetben is ugyancsak meglehetősen hátra vagyunk. Magyarországon a cukorfogyasztás 9*5 kilogramm fejenkint, ha azonban Budapestet elvonatkoztatjuk a vidéktől, a cukorfogyasztás nem több, mint V/* kilogramm fejenkint, szemben az ausztriai 20 kilogrammal és a hollandiai 46 kilogrammal. Ha keresem az okát, abban találom, hogy egész adórendszerünk hibás. En egy vidéki várost képviselek, amelynek körzetében meglehetősen sok répatermelő kizsgazda van. Ezek minden ősszel jönnek hozzám panaszkodni a répa miatt, hogyan csalják meg és hogyan csapják be őket a gyárak. Mindig panaszkodnak, hogy a répával nem jönnek ki. Évről-évre szűkül és kisebbedik a répával bevetett terület, mert a gazdák azt mondják, hogy nem hagyják magukat becsapni. A gazdatársadalom a Chadburnegyezség következtében nem nyert semmit, ha csak nem a nagybirtokosok, mert a kicsinyek semmiesetre sem nyertek semmit. A cukorgyárak viszont panaszkodnak, hogy olyan rengeteg sok cukor marad a nyakukon, hogy nem tudnak vele mit csinálni és a külföldön kell olcsó pénzen elkótyavetyélniök. Ezzel szemben a városok cukorfogyasztása állandóan csökken, mert egy kilogramm cukron 50 fillér adó van. Azt hiszem, az állam más forrásokból is meg tudná szerezni ezeket az adókat, de ha erre az adómennyiségre szüksége van, akkor szerintem le kellene az adót szállítani, mert a megnagyobbodott fogyasztás bőségesen kárpótolná az államot az elvesztett adóért. Az adóbevétel nem csökkene, ellenben a cukorfogyasztás emelkedne, ami semmiesétre sem' ártana a gazdatársadalomnak, semmiesetre sem ártana azoknak, akik idehaza élnek, szenvednek és kénytelenek elnézni, hogy gyermeküknek nem tudnak egy darab cukrot adni. Ugyanezt a sírásomat mondhatnám el a zsiradéknál. A gazdatársadalom panaszkodik, hogy nincs a sertésnek ára. Itt Budapesten a szalonna a legfőbb tápláléka a kétkezi munkás nak, hiszen kenyéren és szalonnán él egész héten. A szalonna elviselhetetlenül drága. Egy 48