Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-275

Az országgyűlés képviselőházának 2 is vannak kötelességei egyrészt ennek a gazdasági szabadságnak a biztosítása terén, másrészt pedig abban a tekintetben, hogy az irányítási-, sal kapcsolatosan gondoskodnia kell arról, hogy az egyén törekvése a köz érdekével sohasem ellenkezzék. Ez már magában véve is irányítás és éppen akkor, amikor a magyar f öldmívelőtársadalom, az ország legnagyobb munkástömegének érdekével kapcsolatos fogyasztás kérdéséről van szó, feltétlenül szükséges, hogy ez a kérdés olyan keretekben kezeltessék, amely kezelés az ügynek közérdekű mivoltát biztosítsa és minden magánérdeket háttérbe szorítson. Ez az elgondolás nem ellentétes a gazda sági szabadság elvével, hanem a gazdasági szabadság természetes folyományának tekintendő. Amikor a gazdasági szabadság kérdésével egypár szóval foglalkoztam, ezt azért tettem, hogy rámutassak arra, hogy nem annyira az elvvel szemben, mint inkább kivitelével szemben lehetnek aggodalmaim, amennyiben a gazdasági életben minden néven nevezendő rendelettel, paranccsal való rendezést hátrányosnak minősítek azért, mert a gazdasági élet a maga természeténél fogva szabadságot involvál, amely gazdasági szabadság hiányának következményei főképpen ott mutatkoznak, ahol nem megfelelő rendelkezések, rendeletek, korlátok állíttattak fel. Itt kapcsolódom bele azután abba a témába, amellyel kapcsolatban többen voltak -szívesek nevemet megemlíteni, a tejkérdés problémájába, amely kérdéssel tényleg nagyon régóta foglalkozom és amelynek tekintetében meglehetősen tájékozva vagyok. Hogy ezt a kérdést összekapcsoltam az irányítás kérdésével, annak oka az, hogy akkor, amikor ebben az országban az értékesítési nehézségek bekövetkeztek, a tej átvevő-vállalatok az értékesítési válság bekövetkezése folytán keletkezett haszoncsökkenést teljes mértékben a termelőre akarták áthárítani és a kormány a legjobb akarattól vezéreltetve, egy olyan megoldási módot keresett, namely megoldási mód a 'lelhető legjobban biztosítsa a termelők érdekeit, ugyanakkor 'bekövetkezett az a helyzet, ihogy a gazdasági szabadság elve alapján a rendelet elősegítette olyan üzleti vállalkozások, aszfalt-tehenészetek keletkezését, amelynek következtében éppen azok szenvedtek a legjobban, akiknek a javára a rendelet készült. Azt hiszem, hogy ebben a tekintetben közöttünk nézeteltérés egyáltalában nem lehet. Két okból állítom azt, hogy a tejkérdés végleges elintézésénél az elérendő célnak a szabadforgalomra való visszatérését látom. Egyrészt azért, mert az árkialakulásnak legtermészetesebb módja, bármennyire akar is az ember a legjobb akarattal ebbe befolyni, a kínálat és a kereslet által megszabott ár. Ez, így volt mindig és ez így lesz mindig. Másrészt azért, mert amikor ezen a kereten belül a termelői érdekeket biztosítani akarom és biztosítani vélem a szabadforgalom alapján, akkor azt hiszem, nem is vagyok olyan távol, a földművelésügyi mniszter úr elgondolásától, aki a kérdés taglalása alkalmával meg is említette azt, hogy mint végcéltői, nem idegenkedik attól, hogy az megtörténjék, de két feltételt kíván biztosítani. Az egyik feltétel — először avval végzek, amelyik tulajdonképpen •. egy akut kérés — a polgármesternek az a kívánsága, hogy a tej az üzemeken keresztül menjen. Ezt a kérdést egészen röviden akarom 75. ülése 193& május 9-én, szerdán. 329 megemlíteni, mert nagyon régóta ismerem. Az, hogy a polgármester óhajtja a pasztörizálás kérdését megoldani, érthető, mert hiszen minden metropolisban vannak ilyen egészégügyi biztosítékok a tejnél. Kétségtelen, hogy a pasztörizálásnak bizonyos üzleti hátterei iis vannak a vállalatok részéről, mert bizonyos, hogy az az ártöbblet, amelyet a pasztörizálásért a vállalat felszámít, nincs egészen arányban azzal a költséggel, amibe az tényleg került és ha egészen őszintén vesszük a dolgot, egészségügyi szempontból még az egyszerű felforralás is pozitívabb biztosítékot nyújt. A tejnek az üzemeken keresztül való kezelését, amelyet mint egészséges eszmét óhajt a főváros, a szabadforgalom bekapcsolásával is elérhetőnek látom, mégpedig azáltal, ha honorálom azt az álláspontot, amelyet a földmívelésügyi miniszter úr mint kikötést említett, — ez az ő második kikötése — ugyanis, hogy a perifériákon termelt, főleg kistermelőknél lévő tej ára biztosítva legyen. Hogy a tejforgalom rendszerének megváltoztatása átmenetileg zökkenést eredményezhet, az kétségtelenül igaz, és az is igaz, hogy a nagyobb üzemek az ilyen zökkenést könnyebben kibírják, nem azért, mert nagyobb vagyonnal bírnak, hanem mert 10 vagy 100 tehénből álló tehenészetüket redukálhatják 10—20%-kai, ellenben a gazda, akinek csak egy tehene van, az már nem redukálhatja a termelést, hanem tönkremegy. Ezekről kell gondoskodni elsősorban és nézetem szerint erre meg is van a lehetőség és meg is van a szerv. Az országban tudtommal 550 tejszövetkezet működik, ezek a kisgazdák ezreit foglalják magukban és szolgáltatják azt a bizonyos tejmennyiséget, amelynek megvédésére a földmívelésügyi miniszter úr nagyon helyesen gondol. Van a földmívelésügyi minisztériumnak egy szerve és ez az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ. Ha azt a kifejezést használom, hogy ez a földmívelésügyi minisztérium szerve, akkor körülbelül az igazságot mondom, mert hiszen tudvalevő, hogy állami szubvencióval létesült ez az intézmény és tulajdonképpen a földmívelésügyi minisztérium szervének tekinthető mai nap. Miután ez a szerv rendelkezésre áll és a tej értékesítését le tudja bonyolítani, arra kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy ezt az Omtk.-t adja át a Magyarországon létező tejszövetkezetek összességének, amely pillanatban az a helyzet jön létre, hogy a kistermelők számára a periférián termelt tej legjobb körülmények közötti értékesítése biztosítva van. Hogy mi lesz ez a legjobb ár, azt előre nem tudjuk megmondani, de kétségtelen, hogy éppen a szabadforgalom fog változást eredményezni a termelés terén. Vonatkozik ez nemcsak azokra a bizonyos kedvezményezett helyeken, az Üllői-úton és a Baross-utcában keletkezett tehenészetekre, hanem azokra a konjunkturális tehenészetekre is, amelyek az utóbbi esztendőkben létesültek Pest környékén. A nevek egész sorát tudnám elmondani, akik ezelőtt nem termeltek tejet, most pedig 5—6 ezer litert szállítanak be Budapestre. Ezek tulajdonképpen gazdák, de tisztán üzleti vállalkozás alapján termelik a tejet, (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) mert a tehenészet ezeknél nem a gazdaság fenntartását célozza, hanem öncélt képez. Az ilyen vállalkozás érdeke természetesen nem is hasonlítható össze azzal a közérdekkel, amelyet a vidéki tej értékesítése jelent. Azért kérem én