Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

Az országgyűlés képviselőházának litikai üldözés, a gazdasági és kulturális elnyomás eszközeivel irtja ott a magyarság életerejét. Ezekről a. viszonyokról megdöbbentő adatokat hozott ide többek között Kenyeres igen t. képviselőtársunk, azonkívül erről szólott, ugyancsak a túloldalról, nagyon érdekes beszédében Kenéz Béla igen t. képviselőtársunk is. ök ezzel a folyamattal, ezzel a veszéllyel, ezzel a pusztulással szemben természetesen a revízióban keresik a reményét annak a segítségnek, amely bennünket mostani rettenetes helyzetünkből kiemelhet, amely a csonkaország sorsát és ezzel együtt a tőlünk elszakított magyarság sorsát is — hogy úgy mondjam — visszaemelheti majd az emberi és nemzeti méltóságnak arra a magaslatára, amely bennünket hivatásunknál, valamint erkölcsi, szellemi és politikai multunknál és érdemeinknél fogva joggal megillet. T. képviselőtársaim, különösen Kenéz Béla, nagy megelégedéssel szóltak itt azokról az eredményekről, amelyeket a revíziós mozgalom terén eddig sikerült elérnünk és amelyek természetesen mindnyájunkat örömmel kell, hogy eltöltsenek, mert hiszen kétségtelen az a haladás, amely ezen a téren, különösen az utóbbi esztendők folyamán jelentkezik. Jelentkezik nemcsak abban, hogy eddig velünk szemben közömbös, sőt ellenséges magatartású külföldi országok közvéleményében reánk nézve jótékony átalakulási folyamat megy végbe, amely tért szerez ott a mi igazságunk és hivatásunk számára, hanem jelentkezik ez most már évek óta abban is, hogy sikerült megnyernünk egyes hatalmak barátságát és szövetségét, amelyek ugyanennek a gondolatnak az igazságát hirdetik; értem ez alatt elsősorban Olaszországot. Azt hiszem azonban, nem szabad, hogy mindezek az eredmények túlságos optimizmussal és a sikernek — hogy úgy mondjam — abszolút biztonságával töltsenek el bennünket a revízió jövendő esélyei tekintetében. (Helyeslés a jobboldalon.) Nagy hiba volna ugyanis azt hinni, hogy kizárólag erkölcsi argumentumokkal, a mi igazságunkra való folytonos hivatkozással meg tudjuk fordítani az egész nemzetközi közvéleményt és meg tudjuk nyerni a mi céljainknak olyan államok, olyan országok hivatalos politikáját is, amelyek eddig velünk szemben ellenségesen viselkedtek. Nagy tévedés volna azt hinni, hogy ilyen eszközök kel sikerül majd a revízió sorsát és ügyét olyan állomásig juttatni, hogy azok a hatalmak, amelyek elvették tőlünk a régi történelmi Magyarország háromnegyed részét és szétosztották azt szomszédainknak, tisztára erkölcsi okokból, akár politikai meggyőződéstől vezéreltetve is, el fogják magukat szánni arra, hogy békés úton próbálják meg ezeket az elszakított országrészeket, a Szent István birodalmából letördelt ezeket az országrészeket szövetségeseiktől elvenni és nekünk visszaadni. A történelem folyamán sohasem volt még példa arra, hogy azt, amit egy államtól fegyverrel elvettek, ilyen békés konvenciók, békés, barátságos megegyezés útján visszaadják. (Ügy van! balfelől. — Kóródi Katona János: Csakhogy nem fegyverrel vették el!) Elvették a mi gyöngeségünk folytán, elvették az-ért, mert a mi kezünkben nem volt fegyver, illetőleg a fegyvert kiadtuk kezünkből. (Ügy van! Úgy van!) Szóval, azt hiszem, túlságos optimizmusnak és illúzióknak adnók oda magunkat, ha azt hinnők, hogy ilyen helyzet valaha is be fog következni. Ezzel számolni kell, 2$9. ülése 19Sh május 1-én, kedden. 21 szembe kell nézni a rideg tényekkel, nem azért, hogy agitációnkat, amellyel a külföldi közvélemény erkölcsi meggyőződését magunk mellett megmozgatni akarjuk, abbahagyjuk, — sőt ellenkezőleg, továbbra is a legnagyobb mértékben fokoznunk kell azt — de tisztában kell lennünk azzal, hogy az ilyen erkölcsi agitáció eszközei mellett a politikai szövetségkeresés, eszközeit és útját sem nélkülözhetjük ezeknek a nagy céloknak érdekében. Azt mondottam előbb, hogy sohasem volt még példa arra, hogy békés úton visszaadták volna akármelyik elhódított, legyőzött, vagy szétdarabolt országnak a tőle elvett országrészeket. Legyen szabad ennek illusztrálására hivatkoznom Lengyelország példájára, amely évszázadokon keresztül a feldaraboltságnak ugyanebben az állapotában sínylődött, mint amelyben mi szenvedünk tizenöt esztendő óta. Lengyelország szabadságharcait, Önállóságra való törekvését, azt az ambícióját, azt a történelmi küzdelmét, hogy újra visszaállítsa a maga. integritását, lehet mondani, hogy a művelt nyugateurópai nemzetek egy évszázadon keresztül >a legnagyobb szimpátiával kísérték, de ez a szimpátia nem tudta a lengyeleket odasegíteni, hogy visszaállítsák ezt az integritást. Ez a szimpátia egymagában sohasem volt ahhoz elégséges, a lengyeleknek maguknak is végül fegyverhez kellett nyúlniok, hogy a maguk igazságát, azt a nemzeti ideált, amelyet évszázadokon keresztül magukban tápláltak, a külföldi szimpátia mellett és a külföldi erőtényezők segítségével helyreállíthassák és megvalósíthassák^ Egyszer történt meg, hogy az európai nagyhatalmak arra kényszerítettek egy másik nagyhatalmat, hogy egy országtól, egy szomszéd államtól elvett területet annak visszaadjon. Ez, mint bizonyosan méltóztatnak tudni, 1876-ban történt, amikor Oroszország Törökországot legyőzve, vele San-Stefanóban egy úgynevezett orientális békeszerződést kötött, amelynek értelmében Törökország kénytelen volt Oroszországnak átengedni egészen a Osataldza-vonalig összes európai birtokait, Akkor Ausztria-Magyarország és Anglia tiltakoztak ez ellen a megállapodás ellen és összehívták a berlini kongresszust, ahol azután a kongreszszuson résztvevő európai nagyhatalmak egyhangú állásfoglalással arra kényszerítették Oroszországot, hogy ezeket a Törökországtól elvett területeket visszaadja, illetőleg, hogy elismerje Bulgária függetlenségét és nogy elismerje Kelet-Rumélia felett Törökország fennhatóságát- Ugyanezen a kongresszuson megtiltották Szerbia és Montenegró egyesülését és — mint méltóztatnak tudni — megadták a felhatalmazást az Osztrák-Magyar Monarchiának arra, hogy Boszniát és Hercegovinát okkupálja és a Szandzsákot is katonailag megszálljaEz a látszatra ellentétes példa azonban éppen az ellenkezőt bizonyítja, mert itt nem az történt, hogy szövetséges saját szövetségeseitől vett volna vissza valamit is, vagy szövetségeseit kényszerítette volna az elvett országról vagy országrészről való lemondásra, hanem ellenkezőleg, a nagyhatalmak álltak össze koalícióba egy olyan másik nagyhatalommal szemben, amelytől mindnyájan féltek és amelyet mindnyájan t ellenségüknek ismerj tek, f hogy kényszerítsék egy ilyen megalázó megállapodásra és békére. Ha a történelem is arra tanít bennünket, hogy egyedül ezen az úton, tisztára békés