Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-274

Az országgyűlés képviselőházának 2 igenis, szemléltetően oda kell vinni a magyar .gazdaközönség elé, oda kell vinni járásonként, elébe kell tárni, meg kell mutatni neki, milyen •az okszerű, mezőgazdasági termelés, természetesen kiterjeszkedve a mezőgazdasági termelés kereskedelmi részére, a gyümölcstermelésre és a mezőgazdasági termelés sok minden más részére, mert a magyar nép, amely konzervatív, igen hajlamos arra, hogy megmaradjon amellett az álláspont mellett, hogy így csinálta ezt a nagyapám, így csinálom én is, ha neki jó volt, jó lesz az nekem is. Ebből a -konzervatív álláspontjából tehát ki kell őt zökkenteni és a termelés terén a helyes útra kell vezetni. Ez pedig nem történhet meg máskép, mint ha előtte szemléltetően bemutatjuk, hogyan kell gazdálkodni, hogyan kell termelni. Én ebben a kérdésben is hajlandó vagyok támogatni a földmívelésügyi kormányzatot. Tessék a szakoktatást megfelelő módon kifejleszteni. Megismétlem azonban azt, amit már egyszer elmondottam, hogy nem ám bukott földbirtokosokkal, hanem tényleg szakerőkkel kell végeztetni a mezőgazdasági szakoktatást, olyan egyénekkel, akik ehhez értenek, és akik azután a valóságban is be tudják mutatni — nem azt, hogy milyen rosszul gazdálkodtak odahaza a saját birtokukon, hanem azt, hogyan kell rentábilisan és a mai időknek megfelelően, okszerűen termelni a mezőgazdaságban. A fásítás kérdésében rendkívül érdekes és kétségbeejtő számot mondott az előadó úr. Én ezt nem tudom figyelmen kívül hagyni; kénytelen vagyok vele foglalkozni. Ha sikerült jól meghallanom Mecsér képviselőtársam zajongása mellett, — aki (Derültség a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: A csodagyerek megint zajongott?) bizonyára a medvékre gondolt — akkor az előadó úr azt volt szíves mondani, hogy öt év alatt fáért kiadtunk 843 millió pengőt, búzáért pedig bevettünk 456 millió pengőt. Nem tudom, jól hallottam-e a számot, talán az előadó úr majd korrigálni fog, de a lényeg az, hogy fáért többet adtunk ki, mint amennyit bevettünk búzáért. (Marschall Ferenc előadó: Háromszáztizennyolc millió a búzakivitel!) Az arány tehát még rosszabb, mint ahogy én meg jegyeztem. Ennek a két számnak egymásba vetése fényesebben beszél mindennél a világon. Nem kell sokat gondolkozni^ a felett, mit jelent az egy mezőgazdasági államban, egy főképpen búzatermelő államban, ha a főterményéért nem kapunk annyit, mint amennyit ki kell adni egy látszólag alárendelt jelentőségű cikknél, egy mellékes gazdasági terméknél, a fánál. Ez kétségbeejtően .• elszomorító eset és nézetem szerint ezen sürgősen segíteni és változtatni kell. Ebben a kérdésben is megmondom, hogy a földmívelésügyi kormányzatnak ' helyes az a törekvése, hogy a fásítás kérdésével foglalkozik és azt forszírozza. Nem bírok azonban egyetérteni a földmívelésügyi kormányzat eddigi ténykedésével, amely abból áll, hogy erdei fákat termel ott is, ahol nincs arra szükség. Ha arra nem alkalmas földön bükkfát, cserfát, tölgyfát termelnek, ez annyit jelent, hogy használható megnőtt faanyagunk 60—70 év múlva lesz. Rendkívül alkalmas fa azonban a tüzelésre az akác, mert hiszen még tökéletes száradását sem kell kivárni, nagyon jó tüze van, szerszámfának — amint mandnyájan méltóztatnak tudni — kiválóan alkalmas, megnövési ideje pedig az erdei fáéhoz képest fele annyi, vagy még annál is kevesebb: harminc esztendő. (Farkas István: Magától is terjed művelés nél. ülése 19 Sí május 8-án, kedden. 271 kül.) Mindezenfelül pedig borzasztóan igénytelen. Olyasvalami a favilágban, mint az állatvilágban a szamár: minden szemétdombon megél. Az akácfa megél minden parlagon, minden kőporos vacak helyen is. Ahol úgyszólván semmit sem lehet termelni, az akácfa ott is meghonosítható, ott is megterem és aránylag nagyon rövid idő alatt vághatóvá válik. Ezért vagyok bátor felhívni a földmívelésügyi kormányzat figyelmét arra, hogy ne forszírozza egy konzervatív elmélet alapján mindenütt az erdei fa termelését, hanem ebből a szempontból is vizsgáltassa meg a vidékeket, a talajt, hogy hol alkalmasabb sokkal hamarabb eredményre vezető akácfa-termelés, mint az erdei-fa termelése. Ennél a kérdésnél vagyok kénytelen megemlíteni azt is, hogy amikor így áll a helyzet» hogy tűzifából óriási behozatalra szorulunk, akkor nem tudom megérteni a földmívelésügyi kormányzatnak azt az eljárását, hogy ilyen állapotban tűzifakar telit létesít és maga a földmívelésügyi miniszter úr úgyszólván ráerőszakolja az országra a tűzifakartellt, a tűzifamonopóliumot. Azt mondja a földmívelésügyi miniszter úr, hogy a fatermelők érdekeit akarja szolgálni ezáltal. Bátor vagyok azonban rámutatni arra, hogy a fatermelők szinte egyhangúlag tiltakoztak ez ellen a boldogítás ellen, s hogy Magyarország egyik legnagyobb földbirtokosától is láttam egy sajétkezűleg írt levelet, amelyben kijelenti, hogy nem tartja a gazdaközönség érdekében valónak a tűzifakartellt, hanem csak bizonyos kis érdekcsoport érdekében valónak minősíti ő is. (Propper Sándor: Éppen úgy, mint a tejnél: néhány kartellvezér bőséges jövedelmet élvez!) Ezt a kartellt, amely az én becslésem szerint vagónonkint minimum 50 pengőt vág ki a fogyasztóközönség zsebéből és amely nem szolgálja r a termelőközönségnek, a földbirtokosközönségnek érdekeit, én a legteljesebb mértékben elítélem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Amikor valamely cikkből behozatalra vagyunk utalva, nem fontos, miniszter úr, ne tessék azon meglepődni, hogy vagónonkint 50 pengőt szippantanak el így a fogyasztóközönség zsebéből, vagy öt pengőt, mert ez teljesen közömbös. Lényeg az, hogy ez a kiszippantás teljesen indokolatlan, amikor nekünk behozatalra van szükségünk, mert a behozatallal éppen úgy lehet az árakat szabályozni, ha már ezt akarta a földmívelésügyi miniszter úr, sőt a kereslet és kínálat törvénye alapján önmagától szabályozódik (Propper Sándor: Felfelé szabályozódik, mint a tejnél!) annak az áTueikknek az ára, amelynél nagy a kereslet, amelyből kevés van, amit be kell hozni. Hiszen a behozatali engedélyekkel, igen t. földmívelésügyi miniszter úr, (Propper Sándor: A kávéházakban kereskednek vele!) ^ gyönyörűen lehetne szabályozni a tűzifa árát, lia nem volna a világon Rottmann-érdekeltség. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez az!) Itt van a hiba. Ezt világosan tudjuk, borsodmegyei vagyok tudniillik, földmívelésügyi miniszter úr és így a Rottmann-érdekeltséget otthonról jól ismerem. Nem akarok erről most egyelőre bővebben beszélni, mert van más mondanivalóm is. Azt az, anomáliát azonban kötelességemnek tartottam szóvátenni, hogy amikor Magyarországnak tűzifabehozatalra van szüksége, mennyire indokolatlan és milyen különösen hat a fogyasztóközönség előtt ilyen körülmények között egy tűzifakartellt alkotni kor-