Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-274
256 Az országgyűlés képviselőházának foglalkoznunk. Az erdő kultúrát és civilizációt jelent. Méltóztassanak a történelem lapjait forgatni s meg fogják az urak látni, hogy a kultúrák és civilizációk sohasem a virágzó erdők mellett omlottak össze, hanem mindig sivatagok mellett, olyan vidékeken, ahol az erdőt elpusztították. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) De továbbmegyek és itt bekapcsolódom Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársamnak a pénzügyi bizottságban tett megjegyzésébe, hogy az erdő nemcsak kultúrát, nemcsak civilizációt, hanem munkát is jelent, mert alig van a mezőgazdaságnak olyan ágazata, amely annyi munkaalkalmat tudna biztosítani, mint éppen az erdő. Teljes mértékben aláírom Eckhardt t. barátomnak ezt az állítását, mert igenis a gyakorlat és a tapasztalat azt mutatja, hogy az erdőben mindig van pepecselni való és mindig van éppen a legszegényebb munkásrétegek részére foglalkozás. Sajnálom, hogy ezt az óriási nemzeti kérdést nekünk egy szűkös földmívelésügyi költségvetésen keresztül kell megvalósítanunk. Az a véleményem, hogy ezt a kérdést ki kell emelnünk a költségvetés* tételei közül és a magyar erdőtelepítést és fásítást egy megindítandó nagyszabású beruházási politika során kell előbbrevinni. Mert, ha arra várunk, hogy évenkint — bár az idén emelkedő tételvan beállítva — 350.000 pengővel oldjuk meg ezt a kérdést, aligha lehet vitás, hogy a földmívelésügyi kormányzat nagyszabású fásítási programmjának megvalósítására évtizedek kellenek. Ezt a kérdést éppen azért ki kell ragadnunk a költségvetésből és egy beruházási akció során olyan összegekről kell majd gondoskodnunk, amelyekkel ezt az igen fontos nemzeti kérdést jelentőségéhez kénest előbbrevihetjük. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. Ház! Amikor a mezőgazdaság problémáival foglalkozunk, ezeket a problémákat rendszerint csak a termelés, illetőleg az értékesítés szempontjából szoktuk tárgyalni. Pedig ezeknek a problémáknak más vonatkozásaik is vannak, még pedig elsősorban szociálpolitikai vonatkozásaik. Hiszen tudott dolog az, hogy a mezőgazdasági termelésnél milyen domináló szerep jut az emberi munkának. 754.000 olyan mezőgazdasági munkásunk és 526.000 olyaxi törpebirtokosunk van, .akiknek létfenntartását a birtok mellett tulajdonképpen a bérmunka kell, hogy biztosítsa. Szeretném, ha ebből a Házból a megértésnek és szeretetnek hangja szállna a felé a másfélmilliós mezőgazdasági munkástömeg felé, (Helyeslés balfelől.) amely a mezőgazdaság szörnyű válságát talán mindnyájunknál heroikusabban viseli. (Elénk helyeslés és taps. — A szélsőbaloldal felé): Tudom, hogy talán különösen erről az oldalról a napszámbérek kérdését is érinteni fogják ebben a vitában. Tudom, hogy talán bizonyos rendeleteket is fognak sürgetni ebben a tekintetben, nekem az a meggyőződésem, hogy a mezőgazdasági munkásságon nem lehet rendeletekkel segíteni. A mezőgazdasági munkásságon egy dologgal lehet segíteni, a magyar mezőgazdaság- rentabilitásának biztosításával. Mert, ha a gazdának, a birtokosnak van jövedelme, akkor egészen bizonyos, hogy a mezőgazdasági munkásnak is nagyobb darab kenyeret tudunk majd biztosítani. (Ügy van! Ügy van!) Ezért a mezőgazdasági áralakulás kérdését minden ellenkező beállítással szemben nemcsak néhányezer közép- és nagybirtokos kérdésének tartom, hanem azt állítom, hogy talán éppen olyan jelentősége van a mezőgazdasági- áralakulás kérdésének arra az 1'2 milliós mezőgazdáéi 74. ülése 1934 május 8-án, kedden. sági munkásra is, mert — ismétlem — a mezőgazdaság jövedelmezőségi viszonyainak megjavításával ennek a nagyértékű munkástömegnek is jobb megélhetést tudunk biztosítani. Mélyen t. Ház! Fejtegetéseim végére értem. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon jól tudom, hogy hézagos ismertetésemnek van egy különösen nagy hiányossága, az, hogy az agrárreformpolitikának olyan nagy kérdéseit, amilyen a telepítés kérdése,' a hitbizományi reform, a birtokpolitika, nem érintette. De ezt szándékosa 1 ! tettem azért, mert ezekről a reformkórdésekről a földmívelésügyi miniszter úrnak magának kell nyilatkoznia; reám inkább a múlt megrajzolása tartozott, az ő feladata annak a jövőnek a megrajzolása, amelynek körvonalaiból szeretném, ha nemcsak egy új agrárpolitika, hanem az új, feltámadó Magyarország képe is kibontakoznék. (Élénk helyeslés és taps.) T. Ház! A »Debacle« világhírű írója az ő gyönyörű, víziószerű elgondolásában a szedáni összeomlás^ romjai közé, mint egy reménynek és a megújhodásnak szimbólumául odaállította a feldúlt csatatereket újból felszántó és újból bevető francia paraszt alakját. A magyar mezőgazdaságra rászakadt válságnak szedáni arányú küzdelmeiből így látjuk kiemelkedni annak a magyar szántó-vetőnek hitetkeltő alakját, akinek lemondást, megállást nem ismerő, töretlen élniakarása mindenkor elpusztíthatatlan forrása lesz a magyar nemzet megújhodásának. Szeretném, ha ennek az élniakarásn-ak jegyében indulna el a földmívelésügyi miniszter úr új költségvetése is, amelyet van szerencsém a t. Ház meleg szeretetébe és megértésébe ajá'ilani. (Általános élénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Eckhardt Tibor! Eckhardt Tibor: T. Ház! Az előadó úr nagyon érdekes és azt hiszem, azt is mondhatom, igen értékes előadásában (Ügy van! balfelől.) főleg a földmívelésügyi tárcával kapcsolatos értékesítési problémákkal foglalkozott és előadásában a súlyt arra helyezte, hogy az ebben a tekintetben elért eredményeket a mezőgazdaság legkülönbözőbb ágazataiban ismertesse. Készséggel elismerem, hogy a kormányzat az értékesítés terén tényleg igen lényeges eredményeket ért már el, (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) ez azonban nem jelenti azt, hogy feladatát már teljesen betöltötte volna, sőt meg vagyok győződve arról, hogy .az értékesítés problémáiba való belemélyedése során fognak csak még jelentkezni teljes súlyosságukban azok az újabb termelési, valutáris és egyéb kérdések, amelyeknek elhanyagolása következtében jutottunk, sajnos, jórészt idáig. En mégsem ezekkel a kérdésekkel óhajtok ma elsősorban foglalkozni, hanem a kormányzat általános politikájának azokkal az agrárvonatkozásaival, amelyekkel felfogásom szerint nekem, mint egy agrárpárt vezérének, de különösképpen a fölrlmívelésügyi miniszter úrnak, mint az ország gazdatársadalma hivatalos vezetőjének, foglalkoznunk kell mindaddig, amíg a gazdaközönség szempontjából kielégítő rendezést elérnünk nem sikerült. Itt utalok elsősorban azokra a részben szükségszerű és természetes, részben azonban mesterkélt és túlhajtott ellentétekre, — nevén nevezem a gyermeket: igenis, ellentétekre -amelyek részben a jelenlegi finánepolitikát, valutapolitikát, de nyugodtan mondhatom, ' a gyáripari politikát is szembeállítják az agrár-
