Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

202 Az országgyűlés képviselőházának ; képüsködést, amely nagyon sok intézményünkben megnyilvánul. Egészen természetes, hogy a közigazgatás racionalizálásának előfeltétele ez lenne, hogy egész gazdasági életünket, de különösen földbirtokrendszerünket is át kellene .alakítanunk és az egész mezőgazdasági termelést át kellene szervezni. Ha a tíz éven át uralmon volt Bethlen-rendszer, a földreformot nem szabotálta és nem taktikázta volna el és itt egy helyes földbirtokpolitikát inaugurált volna, akkor nem lenne ma megoldhatatlan probléma a közigazgatás racionalizálása. Mert egy helyes telepítési, falufejlesztési politikával kapcsolatban, azonkívül pedig a szövetkezeti szervezet kiépítésével, a mezőgazdasági termelés átszervezésével kapcsolatban adminisztrációnknak azt a részét, amely a közigazgatást feleslegesen nyomja, túlméretezi és bonyolulttá teszi, el lehetett volna helyezni, át lehetett volna ömleszteni a gazdasági életbe és akkor az adminisztrációnak ez a felesleges része az aktagyártás helyett valóban produktív foglalkozást űzne, amelyből az országnak több haszna lenne, mint amennyi most van ebből a túlméretezett adminisztrációból. Nem célravezető, sőt egyenesen káros és antiszociális a takarékosságnak az a módja, amelyet a kormány a nyugdíjterhek tekintetében eddig eszközölt a italán három vagy négy ízben keresztülvitt úgynevezett lineáris fizetésleszállítások útján. Ezek a nyugdíjterhek a költségvetésből kitűnőleg mintegy 240 millió pengőt tesznek ki, tehát az egész költségvetésnek csaknem egynegyed részére rúgnak. Ha figyelembe is vesszük azt a körülményt, hogy ezeknek a nyugdíj terheknek egy része — és pedig a 240 millió pengőből 84 millió — a trianoni úgynevezett békeszerződés következtében szakadt az országra, akkor is kénytelen vagyok megállapítani azt, hogy a nyugdíjak terén, különösen pedig a nyugdíjjogosultságok 'terén is sürgős revízióra, sürgős leépítésre van szükség. Hogy a nyugdíjak terén ez a .túlmérctezettség fennáll, errenézve elegendő hivatkoznom a következő adatokra. A háború előtt, 1913-ban az egész Nagy-Magyarország adminisztrációs nyugdíj terhei 56'3 millió pengőt tette ki, ezzel szemben ma Csonka-Magyarország adminiisatáreiós nyugdíjterhei 150 millió pengőre rúgnak,^ tehát csaknem a háromszorosát teszik ki a háború előtti egész Nagy-Magyorország adminisztrációs nyugdíjterheinek. Viszont az állami üzemek nyugdíjterhe a háború előtti Nagy-Magyarországon 1913-ban 153 millió pengőt tett ki. Ma ezzel szemben Osonka-Magyarország közüzemi nyugdíjiterhei kereken 90 millió pengőre rúgnak, tehát csaknem a hatszorosát teszik ki a háborúelőtti egész NagyMagyarország nyugdíjterheinek. Ha pedig azokat a nyugdíjterheket veszem tekintetbe, amelyek a háború előtti utolsó évben terhelték ennek a mai Csonka-Magyarországnak területét, akkor azt látom, hogy ezek — és pedig mind az adminisztrációs, mind a közüzemi nyugdíjterhek — együttvéve 34 és félmillió pengőt tettek ki. Ma ezzel szemben ezek az adminisztrációs és^ közüzemi nyugdíjterhek 240 millió pengőre rúgnak, tehát csaknem a nyolcszorosai: teszik ki annak a nyugdíj tehernek, amely erre a megmaradt területre esett a háborúelőtti utolsó évben. Ezeket a túlméretezett terheket le kell építeni, mert ezek a terhek nem állanak arányban ennek a csonka országnak a teher2. ülése 193 U május U-én, pénteken. bíróképességével és

1 ennek a csonka országnak gazdasági életével. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy ezekből a nyugdíj terhekből 84 millió pengőt a trianoni békeszerződés következményeképpen kaptunk, és ha

; figyelembe vesszük azt is, hogy a háború előtt ennek a ierületnek nyugdíjterhei együttvéve 34'5 millió pengőt tettek ki, azután pedig ezt a két tételt összeadván, és ezek összegét levonom a nyugdíjterhek mai egész összegéből, még mindig marad itt egy 121 millió pengős tétel, differencia, amely csaknem megmagyarázhatatlan és érthetetlen. Elérkeztünk az utolsó órához, hogy ezeket a nyugdíjterheket és különösen a nyugdíjjogosultságokat végre komolyan revízió alá vegye a kormány. Erre nem csupán az adófizetők érdekében van szükség, hanem elsősorban maguknak a nyugdíjasoknak, különö.sen azoknak a nyugdíjasoknak az érdekében, akiknek egy egész élet verejtékes munkájával megszerzett nyugdíjbevételükön kívül semmi más jövedelmük, vagy megélhetési forrásuk nincs. Mert ha ezeket a nyugdíjterheket továbbra is változatlanul hagyjuk, akkor ennek az lesz a következménye, hogy végeredményben az sem fog hozzájutni a nyugdíjához, akinek ez az egyetlen megélhetési forrása és aki arra a nyugdíjra, sőt mondhatnám, annak a nyugdíjnak érintetlenül és változatlanul hagyandó összegére méltán rászolgált. A háború utáni időkben mindinkább láttuk azt, hogy itt mindenki a közzel akarja magát eltartatni. Látunk gyakran viruló, egészséges, egészen fiatalembereket, akik nyugdíjas tisztviselők és a mellett betöltenek jól jövedelmező aktív állásokat, vagy más olyan jövedelemmel, vagyonnal rendelkeznek, amelyből kényelmesen meg tudnak élni. Amikor az állam olyan szükséghelyzetben van, mint amilyen szükség; helyzetben vagyunk ma, akkor nem lehet itt még a szerzett jogokra sem hivatkozni, mert ha nincs szerzett joga annak az adófizető polgárnak, akinek a vagyonát, az utolsó darab marháját elárverezik köztartozások miatt, akkor nem lehet ezekre a szerzett jogokra hivatkozniuk egy ilyen szükséghelyzetben' olyan egyéneknek sem, akiknek a nyugdíjon kívül is megvan a biztos megélhetésük. T. Képviselőház! A közérdek tehát ma azt kívánja, hogy azok, akik állami pénztárból több Jele címen húznak fizetést, a jövőben csupán egyféle címen húzhasanak fizetést. Azt kívánja a közérdek, hogy azoknak a nyugdíjjárandósága, akiknek a nyugdíjon kívül egyéb vagyonuk és egyéb megélhetési forrásuk is van, legalább addig, amíg ez a szükséghelyzet tart, felfüggesztessék. Nem kívánom tehát, ez a nyugdíjjogosultság végleg megszüntettessék, de a mai helyzetben feltétlenül indokolt ezeknek a nyugdíjjárandóságoknak a beszüntetése. Azonkívül látunk itt olyan nyugdíjakat is, amelyek tulajdonképpen nem is állandó jellegű foglalkozás, tisztség, vagy állás után folyósíttatnak. Ilyenek például a miniszteri, a politikai államtitkári vagy pedig a főispáni nyugdíjak. Azt látom, hogy például Franciaországban, amely a világ leggazdagabb állama, a miniszterek nem kapnak nyugdíjakat. Ellenben Csonka-Magyarország, a világnak egyik legszegényebb országa, körülbelül 70 miniszteri nyugdíjat folyósít, sőt a legutóbbi időben már jóformán alig lesz nyugalmazott miniszterünk, akinek a nyugdíját nem emelnék fel másfélszeresége vagy kétszeresére, amikor a többi