Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

200 Az országgyűlés képviselőházának 272. ülése 19 SU május 4.-én, pénteken. dotta az ő igazán klasszikus pénzügytanában, hogy ha a közterhek a nemzeti jövedelemnek legalább 15, vagy 16%-át veszik el, akkor ez elkerülhetetlenül a termelés elpusztulására és a tőke kivándorlására vezet. Mit szólna LeroyBeaulieu a magyar állam költségvetésére és azokra a terhekre, amelyek a nemzeti jövedelemnek nem 15—16, hanem 70%-át veszik igénybe. Mit szólna ez a Leroy-Beaulieu, akit a pénzügyminiszter úr is kétségen kívül elsőrendű, sőt a legelsőbbrendű szaktekintélynek ismer el, ha ő lenne a magyar pénzügyminiszter és neki kellene ezt a költségvetést itt előterjesztenie? Azt hiszem, hogy akkor ez a Leroy-Beaulieu kacagna, még pedig homérosi kacajjal kacagna, vagy a saját szaktudásán és a saját klasszikus megállapításain, vagy pedig a mai magyar élet irrealitásán, mert ezekben mokban és az ezekből a számokból kibontakozó magyar életben annyi irrealitás van, hogy az ember ezen már nem sírni, hanem kacagni kénytelen. Elhibázott ez a költségvetés, mert nem vonta le helyesen az általános gazdasági helyzetnek, helyesebben az általános gazdasági válságnak a következményeit, sőt mondhatjuk, hogy ez a költségvetés is éppúgy, mint annak a legutóbbi 7 évnek a költségvetése, amelyek Smith Jeremiás népszövetségi ellenőr eltávozása óta benyújtottak és életbe léptettek, egyéb világgazdasági okok mellett, nagyon is fontos tényezője a válságnak. Ezek a költségvetések nagyon is fontos tényezői voltak annak, hogy ez a válság itt akuttá, vált és mind jobban kimélyült. A folyton növekvő közterhek, a költségvetések folyton növekvő összege, másrészről pedig az ezzel párhuzamosan növekvő gazdasági válság kettős malomköve között, (Peyer Károly: A Ház nem tanácskozóképes!) a magyar államháztartársnak és a magyar gazdasági életnek elkerülhetetlenül abba a válságos helyzetbe kellett kerülnie, amelyben most van. Ne felejtsük el, hogy az adófizető egyúttal fogyasztó is és ne felejtsük el azt sem, hogy az adófizetőknek és a fogyasztóknak túlnyomó része Magyarországon a mezőgazdasággal foglalkozó, úgynevezett agrárnépesség. A mezőgazdasági termények értéke, a mezőgazdaság jövedelme az 1928. évi 2*5—3 milliárd pengő értékéről lecsökkent az 1933. évi 700, vagy 800 pengő bruttó bevételig. Míg tehát egyrészt a mezőgazdasági termények értéke egy negyedére csökkent, ezzel párhuzamosan a közterhek állandóan emelkedtek. A mezőgazdasági termények árának csökkenésével és a közterhek emelkedésével nem tartott lépeset az iparcikkek árának csökkenése, aminek az lett a következménye, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó népesség teljesen összezsugorodott jövedelméből, amelyből mindig nagyobb és nagyobb hányadot emésztettek fel a közterhek, mindig kisebb és kisebb mennyiségű iparcikket és egyéb fogyasztási cikket tudott megvásárolni. Ez nagyon is fontos előidézője volt az ipar válságának. Az ipar válsága viszont mit vont maga után? Az ipar válságának az lett a következménye, hogy az ipari üzemeket redu kelták, munkásokat bocsátottak el. A munkáselbocsátásoknak, a fizetésbeszüntetéseknek viszont az lett a következménye, hogy a magyar mezőgazdasági cikkekben megcsappant a fogyasztás. Az ioar válsága tehát kihatott a mezőgazdasági válság elmélyülésére is. Az pedig nem lehet közömbös, egy olyan állam költségvetésére, ahol a bevételek túlnyomó részét a fogyasztási adók, az úgynevezett közvetett adók teszik ki, mint. ami megállapítható ebből a költségvetésből is. (Peyer Károly:'A Ház nem volt tanáskozóképes!) Elnök: Csendet kérek, képviselő úr. (Peyer Károly: Megállapítást nyert, hogy a Ház nem volt tanácskozóképes!) Peyer képviselő urat rendreutasítom. (Esztergályos János: Ezt aztán erőszakkal nem lelhet megoldani! — Peyer Károly: A házszabályok 128. §-a értelmében 40 képviselő jelenléte kell a tanácskozóképességhez. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Mojzes János: Nem lehet tehát közömbös t. Ház, a magyar állam költségvetésére, amelynek bevételeit főleg a fogyasztási adók és az úgynevezett közvetett adók teszik ki, a fogyasztóképességnek oly nagymérvű csökkenése, mint ami a legutóbbi hat év alatt bekövetkezett. (Peyer Károly: A 128. § világosan megmondja! — Esztergályos János: Ez mind házszabálysértés.) Erre a szomorú tényre Tyler népszövetségi megbízott is utal, amikor múlt évi jelentésében szószerint a következőket mondja (olvassa): »A magyar pénzügyi rendszer olyan adókból épül fel, amelyek a fogyasztást terhelik és ha az utóbbi csökken, ennek természetes következménye az a veszedelmes helyzet, hogy a költségvetés tartósan kiegyensúlyozatlan. (Zaj a szélsőbaloldalon.) De nem is lehet fenntartani a költségvetés és az államháztartás egyensúlyát ott, ahol felbomlott a magánháztartások, a magángazdaságok egyensúlya, (Peyer Károly közbeszól.) Elnök: Peyer képviselő urat kérem, maradjon csendben. Mojzes János: Különösen nem lehet fenntartani, t. Ház, a költségvetés egyensúlyát olyan módon, hogy az államháztartás egyensúlyának a fenntartása, vagy ennek erőltetése a magángazdaságok, a magánháztartások egyensúlyának felbomlására vezessen. Nem lehet fenntartani ezt az egyensúlyt olyan eszközökkel, amelyekkel itt a kormányzat a leg utóbbi időkben igyekezett biztosítani a pénzügyi egyensúlyt, nevezetesen az adónak, a köztehernek állandó emelésével, másrészt pedig azzal a nagymérvű deflációs pénzügyi politikával, amely a mi állami pénzügyeinket a legutóbbi hat évben jellemezte. Ha az ország lakosságának megterhelését szembeállítjuk a nemzeti jövedelemmel, akkor kénytelenek vagyunk megállapítani azt a tényt, hogy a közterheknek ezt a mérvét, ezt a súlyát, ennek az országnak a gazdasági élete nem tudja elviselni. Ha pedig mi mégis, továbbra is fenn akarjuk tartani ezeket a közterheket, akkor ez elkerülhetetlenül a gazdasági élet elsorvasztására és elpusztítására fog vezetni, mert ezeket a terheket a gazdasági élet már nem a. jövedelemből, hanem a vagyonból, a tőkéből fizeti. Ezek a közterhek tehát a vagyont emésztik fel, a tőkét fogyasztják el, ennek pedig természetes következménye csakis a gazdasági élet teljes elsorvadása lehet. A közterhek túlméretezésének túlzott mérvű felduzzasztásának tulajdonképpen négy fontos oka, illetve tényezője van, amint az a költségvetésből is megállapítható. Ezek pedig: elsősorban a túlméretezett adminisztráció, másodsorban a túlméretezett nyugdíjterhek, harmadsorban oka az állami üzemeknek, különösen pedig a, vasutaknak, továbbá az állami vas- és gépgyáraknak deficites gazdálkodása, azonkívül pedig a különféle alapok, amelyek a költségvetésből ki sem tűnnek — amilyen például