Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

Az országgyűlés képviselőházának 27 sok ügyéről, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) sem a falunak, sem a városnak dolgozói felé egyetlenegy mondata, egyetlenegy szava nem volt. Ezeknek az embereknek az élete, bére, munkafeltétele, szociális védelme nem ér meg egyetlenegy szót sem a legfontosabb minisztérium vezetőjének. A miniszter úr multheti beszédét és mai beszédét egyformán a legnagyobb figyelemmel meghallgattuk, a múltkorit külön el is lovastuk, a mait külön el fogjuk olvasni és keressük benne azt a szót, amely a falu vagy a város dolgozói, a falu vagy a város nincstelenjei felé szól. Nincsen erről egyetlenegy szó sem benne. Milyen széles perspektívát nyitnak meg ezek a szűk osztályszellemű beszédek azok leié, akik tudják azt, hogy a XIX. század liberális individualizmusának bukásáért csak azért lelkesednek a nyílt és kendőzött fasizmusok hitvallói, mert a kapitalizmusnak, már nincsen szüksége azokra a polgári szabadságjogokra, amelyek annakidején ennek a rendnek kialakulását elősegítették. (Úgy van! a szélsőbalodalon.) A halálra ítélt marxi fáklya ragyogó világosságot vet ezekre a napokra is, amikor megállapítja, hogy »megértette a burzsoázia, hogy az összes úgynevezett szabadságjogok és szabadságintézmények az ő osztályuralmát úgy társadalmi alapjaiban, mint politikai csúcspontján megtámadták és veszélyeztették, vagyis szocialistává lettek«. Azért nem kellenek ezek a jogok, azért nem kell intézményes biztosíték, mert ma már a tömegek is élnek és tudnak élni ezekkel a jogokkal. Azért kell intézményes rabszolgaság, hogy a társadalmi termelésből csak annyit juttassanak a dolgozóknak, amennyit az osztály uralom erőszaka nekik ebből megítél. Ezt tudomásul kell vennie még annak is, aki a mai rend alapján állva, becsületes, jó szándékkal igyekszik a problémák súlyán enyhíteni. Tudomásul kell vennie, hogy az elnyomó osztályuralom erejével szemben csak az elnyomottak osztályereje tudja megváltoztatni a mai rend embertelenségeit és igazságtalanságait. Nem felülről juttatott a'amizsnára van szüksége a világnak, hanem alulról megteremtett igazságosságra, (Úgy van! a szélsőbaloldalon.), nem felülről megnemesített kapitalizmusra, hanem alulról megteremtett szocializmusra. A magyar falu népe évszázados elnyomatásának sötétségéből tapogatódzva kifelé, keresi ezt az utat, nagy tömegeiben már meg is találta, mert felismerte önmaga súlyát, erejét és jelentőségét. Azért kellenek a Tiborcok száját befogó végzések, mert ez az osztályöntudatra ébredés sokkal gyorsabban megy, mint amenynyire azoknak az uraknak kedvére volna, akik ezt az állapotot tovább is fenn akarják tartani. Ezt az osztályöntudatra ébredést sajnálatosan gátolja a feneketlen nyomorúság, gátolja az államigazgatás minden területén jelentkező erőszak. Mert nemcsak az az erőszak, ha politikai megmozdulásának útját állják, nemcsak az az erőszak, ha politikai gyűléseinek megtartását nem engedik, az is erőszak, ha iskoláztatását megakadályozzák, iskolán kívüli népművelésének irányát' érdekeinek ellenében kergetik, ha gazdasági védekezésének útján fenntartják. De ha ezek a gátlások jelentkeznek is, az osztálytudatra, az öntudatra ébredést csak gátolják, de meg nem akadályozhatják, mert a mai kor felkészültsége millió és millió hajszálcsövecskén keresztül viszi a kor eszméit a legelzártabb faluba is. Ezeket a hajszálcsövecskéket betömni még a legtökéletesebben kiépített erőszakszervezet, a legtökéletesebben kiépített rendőri, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. ülése 19 3 U május U-én, pénteken. 193 szolgabírói, csendőri, besúgói szervezet sem tudja. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Amikor biztató, felemelő, bátorító példák sugároznak felénk az olasz, az, osztrák, a német, a lengyel és a többi kis és nagy diktátor birodalmából, biztató és bátorító példák a föld alá kényszerített emberek soraiból és tömegeiből, amelyek azt mutatják, tanítják, hirdetik, hogy él a mag a föld alatt is, él a ihit az elnyomatás alatt is, akkor azt mondjuk, hogy ezek a biztató, felemelő és bátorító példák felkeltik az akaratot a magyar falu népében is. És ha a pénzügyminiszter úr viasszal tömi be a fülét és Circe-hangoknak bélyegzi a kritika és a jajgatás szavait, akkor emlékeztetjük őt arra a bátorításra, amelyet Odysseus intézett hajóslegényeihez, amelyet Dante jegyzett fel számunkra: »Gondoljatok az emberi erőre, nem vagytok teremtve tengni, mint az állat, de tudni és haladni előre.« T. Képviselőház! Mi ennek az Odysseusnak a szavát visszük a falu népe közé; ezt a szózatot vallja falu és város dolgozó, elhagyott népe egyaránt, azok, akik számára a pénzügyminiszter úr lírai ellágyulása közben sem talált egyetlenegy vigasztaló, egyetlenegy segítésre kész szót sem. Ennek az odysseusi szózatnak akaratébresztő ereje hajt, visz bennünket előre a viharos tengeren és egy-egy üzeneten, levélen, egy-egy kierőszakolt gyűlésen, összejöveteleken mindenütt megnyilatkozik az az akarata a magyar falusi dolgozóknak, hogy a kapitalizmus élet-halálharcában, a kapitalizmus agóniájának idején a városi munkással együtt a falusi robotos is arra a küzdelemre tette fel az életét, amely a szocializmusért, a meg nem hamisított, jelzőkkel el nem torzított, marxi értelemben vett szocializmusért folyik, és ennek a harcnak jegyében a költségvetést nem fogadom el. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik ? Frey Vilmos jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: T. Képviselőház! (Halljuk! Hátijuk! a szélsőbaloldalon.) Kéthly Anna igen t. képviselőtársam nem fogja zokon venni tőlem, (Propper Sándor: A kormánypárt már nem mer mutatkozni?) ha közvetlen utána megkezdett ezen felszólalásomban nem kapcsolódom bele az ő beszédébe. Ezt azért teszem, mert hiszen beszédének egész terjedelmét magamévá teszem és azzal teljes mértékben azonosítom magam. Ehelyett talán érdemes egy-két szóval megörökíteni az 1934/35. évi költségvetés nyolcadik éjszakáját, amikor üres Ház előtt kell az ellenzéki szónokoknak felállnia, csupán a hatalmas, nagy kormánypárt padjain szundikál egy-két képviselőtársam és teszi ki a hallgatóságot itt a kormánypárt soraiban. Nem teszem fel a kérdést, hogy vájjon hol van a hatalmas kormánypárt nagy többsége ilyenkor, (Bárczay János: Ellenzék sincs!) amikor az ellenzék itt áll azért, hogy a fejükre olvassa kíméletlenül azokat a mulasztásokat és bűnöket, amelyeket kormányzásuk alatt a választókkal szemben, a magyar munkásosztálylyal szemben eddig elkövettek. Nem kérdezem, hogy hol vannak, hiszen a választ, a feleletet erre a kérdésre ezelőtt egy, vagy másfél órával láttuk. Felállott ismét, másodszor a költségvetési tárgyalás alatt a pénzügyminiszter úr, aki a költségvetési vitában kétszer beszélt és a második beszédének befejezése után körülfogták a mögötte ülő kormánypárti képviselők és a lehető legfeltűnőbb módon iparkod27